Erősödő antiszemitizmus Németországban

Erősödő antiszemitizmus Németországban

Németország a ma egy évvel ezelőtt a Szász-Anhalt tartománybeli Halle városban történt, az egész országot megrázó antiszemita merényletre emlékezik. Miközben a berlini kormány a zsidókat ért folyamatos atrocitásokra reagálva igyekszik minél több védelmet nyújtani a kisebbségnek, sokan még mindig úgy érzik, a hatóságok félvállról veszik a helyzetet.

A német közszolgálati portál emlékeztet, hogy a tavaly ősszel, jom kippur napján elkövetett merényletben a német rendőrségnek is komoly felelőssége volt, a hatóságok ugyanis nem vették észre a zsinagóga mellett haladó férfit szökés közben.

Azt is sokan felróják a hatóságoknak, hogy nem léptek fel megfelelően az online térben tomboló szélsőséges jobboldali és neonáci gyűlöletbeszéd ellen, amely a túlélők szerint első számú forrás lehetett a terrorista számára.

Korábbi sajtóhírek szerint Stephan B. tárgyalása még nem zárult le, szeptemberben újabb videó került elő a támadásról, amelyet maga Stephan B. vett fel a kabátjához rögzített kamerával. A felvételen azok a pillanatok is tisztán látszódnak, amikor a férfi vegyszerekkel töltött üvegpalackokat dobott a zsinagóga falára. A 45 perces videóban Stephan B. angolul is megszólalt, hogy átkozza magát, valamint a nem működő fegyvereit.

Hírdetés

Az antiszemitizmus újra erősödik Németországban. Az elmúlt két évben jelentősen megnőttek a németországi zsidók és zsidó intézetek elleni bűncselekmények, beleértve az erőszakos cselekményeket is – nyilatkozta pénteken Thomas Haldenwang, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) vezetője a Der Tagesspiegel német napilapnak, egy évvel a hallei zsinagóga megtámadása után.

Németország rendkívüli felelősséggel tartozik a zsidó életért – tette hozzá Haldenwang, majd kiemelte, hogy a németországi zsidóknak van okuk aggódni az erőszak és az ellenségeskedés miatt.

A BfV vezetője szerint a biztonsági szolgálatoknak éberebbnek kell lenniük a vallási közösséggel kapcsolatban és fel kell hívni a társadalom figyelmét arra, hogy együttműködés szükséges a kialakuló antiszemitizmus elleni küzdelemben. Haldenwang úgy véli, hogy a német szélsőséges csoportok radikalizálódása ugyanolyan forgatókönyv szerint halad, mint például az iszlamisták esetében.

Németország statisztikai adatai szerint tavaly összesen 2032 antiszemita támadást történt Németországban, az antiszemita támadások sorozata pedig idén is folytatódik. A hónap elején a hamburgi zsinagóga előtt támadtak rá egy zsidó diákra. A rendőrségi közleményben antiszemita indíttatású támadásként említik az esetet, továbbá kihangsúlyozták, hogy a kazahsztáni származású gyanúsított zsebében egy papírlap volt, amely horogkeresztet ábrázolt.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »