Eretnek gondolatok egy elcseszett év végén

Ha annyira reménytelen eset lennék, lennék, hogy csak a közéleti történések alapján ítélném meg az évet, akkor nagyon utálnom kellene ezt az esztendőt. A hazai közélet régen mutatott ennyire sivár, de legalább kilátástalan, és kibogozhatatlanul bonyolult képet.

Most azt hagyjuk, hogy három egymást követő választáson verte rommá a kormánypárt az egész mezőnyt egy középszerű, hármas alát is csak kegyelemből érdemlő teljesítménnyel. Ez volt a papírforma, ezt vártuk. Mert nem várhattunk mást. Mert a baloldal jól megérdemelt 2010-es összeomlása után a romok között kúszva egymásra kezdett el lövöldözni (és ez jó is így, remélem minél tovább tart ez az önfelszámoló gerillaharc). A radikális jobboldal pedig egyelőre képtelen volt a Fideszben csalódott százezrekkel elhitetni, hogy képes kormányra kerülni és utána kormányozni is.

Szóval ebben semmi kellemetlen meglepetés nem volt (pontosabban: kellemetlen volt, de nem meglepetés). De, amit ezután jött, az az én alapvetően pesszimista országképemet is alulmúlja. A kormány a fényes diadal, a NER kényelmes bebetonozása után unalmas, langyos konszolidációs időszak helyett ötlet – vagy inkább már pánik – szerű jogalkotási ámokfutásba kezdett. Minderre rájött a Magyarország számára hosszú évek óta legkedvezőtlenebb világpolitikai helyzet, amire Orbánéknak a “minden segget kinyalunk, de mindegyikbe bele is rúgunk” ostoba hintapolitikáján kívül semmi értelmes reakciójuk nem volt.

Az internetadós agyrém elleni valóban komoly és heterogén tömeget megmozgató tiltakozás egy röpke pillanatra felvillantotta a reményt, hogy az égvilágon minden baromságot azért nem nyelünk le. És, ha le akarják velünk nyeletni, akkor képesek vagyunk felülemelkedve a világnézeti és politikai különbségeken összefogva, együtt kiköpni. Aztán a folytatásban nagyon hamar kiderült: nem történik más, mint hogy a hazai közélet lövészárkainak bal oldalán leverten lapulók kormánybuktató erőt érezve tömegesen előmásztak és rohamra indultak. Mindegy ki lesz, mindegy mi lesz, csak ne a PatásOrbán legyen. És ezt a ziccert persze nem hagyta ki a kormánnyal már jó ideje fasírtban levő Amerika sem, hogy meglobogtassa a korrupció szennyesét, és, ha már lúd legyen kövér, le is fasisztázza a miniszterelnököt. (Akivel sok, tényleg nagyon sok gond van, de ezek között épp az nincs, hogy fasiszta volna.)

Bővebben!


Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »