Erdogan szerint az iraki kormány támogatja a kurdok elleni török offenzívát

Erdogan szerint az iraki kormány támogatja a kurdok elleni török offenzívát

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán kijelentette, hogy az iraki központi kormány támogatja a török hadsereg kurd milíciák elleni offenzíváját.

A török államfő ezt azután nyilatkozta, miután az iraki külügyminisztérium berendelte a török nagykövetet, hogy tiltakozzanak az észak-iraki területeken zajló török katonai műveletek miatt.

A török hadseres Húsvét vasárnap kezdte meg offenzíváját kurd fegyveres csoportok, közük a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) ellen. A hadműveletek azonban iraki területeken folynak.

Hírdetés

Erdogan elnök azonban a sajtó számára azt nyilatkozta, hogy az iraki központi kormány és a kurd automóm régió vezetői is támogatják a török katonai műveleteket. Egy nyilatkozatában meg is köszönte a bagdadi kormányzatnak, hogy támogatják az általa ,,terror elleni hadműveletnek,, nevezett offenzívát.

Törökország 1984 óta harcol a kurd kommunista PKK szervezet ellen, melyet Ankarán kívül nyugati szövetségesei terrorszervezetként tartanak számon.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Al-Arabiya)

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »