Erdogan Putyinnal fagyizott, és megkérdezte, bevásárolhatna-e ötödik generációs vadászbombázóból

Erdogan Putyinnal fagyizott, és megkérdezte, bevásárolhatna-e ötödik generációs vadászbombázóból

Meglátogatott egy Moszkva melletti légi kiállítást Recep Tayyip Erdogan török elnök, Vlagyimir Putyin orosz államfő kíséretében. A tervek szerint a szíriai helyzettel foglalkozó találkozónak különös jelentőséget ad, hogy júliusban Törökország orosz légvédelmi ütegek beszerzéséről döntött.

Az amerikaiak a lépés miatt eltávolították a törököket az F-35-ös repülőgép fejlesztési programjából, és könnyen lehet, hogy eladni sem fognak nekik a típusból.

Oroszország már jelezte, hogy kész harci repülőket szállítani Ankarának. Erdogan a kiállításon megtekintette a még fejlesztés alatt álló Szu-57-es ötödik generációs vadászbombázót is. Az RT beszámolója szerint megkérdezte, lehet-e vásárolni belőle, mire Putyin igennel felelt, majd mindketten felnevettek.

Hírdetés

A két államfő egy fagyit is elnyalt együtt a légi kiállításon, ahol Putyin arról tájékoztatta török partnerét, hogy az Sz-400-as légvédelmi rendszer második ütegét is megkezdték átszállítani az Ankara melletti Mürted légibázisra.

(EN nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »