Erdogan nagy tévedése: azt hiszi, Orbánék is szeretnék leállítani a gázai népirtást

Erdogan nagy tévedése: azt hiszi, Orbánék is szeretnék leállítani a gázai népirtást

A török-magyar kapcsolatok barátiak, messze nyúló gyökerekkel, és mindkét félben megvan a szándék azok bővítésére – hangsúlyozta Recep Tayyip Erdogan török államfő a hétfői budapesti látogatása során Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.

A hétfőn hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó török elnök emlékeztetett arra, hogy a két ország diplomáciai kapcsolatai felvételének centenáriumát ünnepli. Törökország és Magyarország között nagyon erős a kulturális összetartozás, messzire nyúló gyökerek kötik össze a két nemzetet – emelte ki, hozzátéve: hétfőn számos kétoldalú egyezmény aláírására került sor.

Emlékeztetett arra is, hogy ebben az évben nem most találkozott először sem Novák Katalin köztársasági elnökkel, sem Orbán Viktorral, akit többek között a Türk Tanács márciusi ankarai ülésén is vendégül láthatott. Ennek kapcsán örömét fejezte ki, hogy Magyarország megfigyelő tagként jelen van a tanácsban. A török államfő kitért arra is, hogy a török-magyar kereskedelem éves volumene 4 milliárd dollárhoz közelít, ami jelentős növekedés, de a cél a 6 milliárd dollár – közölte. Megjegyezte: a felek ösztönözni kívánják az egymás országában tett befektetéseket, akárcsak azt, hogy cégeik harmadik államban közösen ruházzanak be, valamint a védelmi és az energiaipar területén tovább kívánják mélyíteni együttműködésüket.

Recep Tayyip Erdogan aláhúzta annak jelentőségét, hogy Törökország és Magyarország immár kiemelt stratégiai partnerek. A jövő évben török-magyar kulturális évaddal ünneplik a diplomáciai kapcsolatok felvételének századik évfordulóját – jegyezte meg. Hangsúlyozta azt is: Törökország teljes mellszélességgel támogatja Magyarországot abban, hogy 2024-ben sikeres soros európai uniós elnökséget bonyolítson le.

A nemzetközi kapcsolatokról szólva elmondta: az erőszak nem hoz megoldást, Törökország ezért a kezdetektől a diplomáciai megoldásra fókuszál Ukrajnában is. Az isztambuli folyamatot fel kellene éleszteni – közölte.

Hangot adott annak a kívánságának is, hogy Gázában az erőszak mielőbb érjen véget, hangsúlyozva: sürgősen tűzszünetre van szükség, aminek elérésén Törökország a konfliktus az első napjától dolgozik. Elmondása szerint elkerülhetetlen az 1967-es határok visszaállítása, valamint az is, hogy a nemzetközi közösség megfelelő üzenetet küldjön Izraelnek, és így véget érjen az öldöklés – közölte, hozzátéve:

Hiszünk benne, hogy ebben Magyarország is megteszi, amit tehet.

Orbán: a törökök és a magyarok együtt lesznek győztesek a 21. században

Kiemelt stratégiai együttműködést kötött Magyarország és Törökország, az erről szóló dokumentumot Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn írta alá Budapesten. Orbán Viktor az aláírást követő sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, "a nagy terv az az, hogy a törökök meg a magyarok együtt lesznek győztesek a 21. században".

Hírdetés

A magyar kormányfő az együttműködésről azt mondta, hogy ez a diplomácia nyelvén a legszorosabb baráti, testvéri és politikai együttműködést fejezi ki.

Orbán Viktor szólt arról is, a magyarok az előző századot elvesztették, és most az a terv, hogy a 21. századot nem elveszítik, hanem megnyerik, és ehhez keresik a szövetségeseket.

A kiemelt stratégiai státusz erről szól – közölte, hozzátéve, hogy a jövőben olyan szorosan akarnak együttműködni egymással, amennyire csak két nép és két ország teheti.  A magyar kormányfő a török elnökkel közös sajtónyilatkozatában úgy értékelt: ez komoly elköteleződés, amit annak reményében vállalnak, hogy mindaz, amit a török elnök programjában olvashattak – miszerint a következő száz év Törökországé lesz – valóra fog válni.

Orbán Viktor bejelentette: Magyarország uniós elnöksége során mindent megtesz annak érdekében, hogy modernizálják az EU és Törökország közötti vámuniót, és a vízumliberalizáció ügyében is támogatja Törökországot.

A két ország gazdasági kapcsolatairól szólva kiemelte: a kereskedelmi áruforgalom mértékét az elmúlt több mint 10 évben megkétszerezték, 500 török vállalat dolgozik Magyarországon és 100 magyar cég Törökországban. Hozzátette: a magyarországi török befektetések folyamatosan, számban és értékükben is nőnek, és ezeket új területekre is kiterjesztették, így többek között vasútfejlesztési és hadiipari megállapodást is kötöttek.

A magyar kormányfő Törökország szerepét hangsúlyozta Magyarország biztonsága és energiabiztonsága szempontjából is. Úgy fogalmazott: Magyarország nincs biztonságban Törökország nélkül, a Magyarországot fenyegető migrációt Törökország nélkül nem tudjuk megfékezni.

Kitért arra is, hogy az ukrán-orosz háborúban Törökország az egyetlen, amelyik eddig eredményt tudott elérni a béketeremtés és megállapodás terén gabonaügyben, illetve most vette át Törökország a KFOR erők parancsnokságát is, ahol 465 magyar katona szolgál.

A kormányfő az energiabiztonságról szólva közölte: megállapodtak abban, hogy nemcsak szállítanak majd Törökországon keresztül földgázt, hanem vásárolnak is Törökországtól.

Jelezte: fejlesztik a két ország egyetemei közötti együttműködést is, 200 magyar állami ösztöndíjat adnak török diákoknak, és miután a diplomáciai kapcsolatokat száz évvel ezelőtt vették föl, a következő évet a kulturális évadnak szentelik, a 2025-ös évet pedig magyar tudományos és innovációs együttműködés évének nyilvánítják.

A rövidtávú program konkrét, a középtávú programok vonzóak, stratégiai ügyekben és történelmi léptékben pedig a két ország között cél- és szándékegyezés van – összegzett a kormányfő, aki szerint olyan magas szintre emelik a két ország közötti kapcsolatokat, "amilyen magasságban korábban még nem jártunk".

A török elnök, aki Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács ülésére érkezett Budapestre, Orbán Viktor miniszterelnökkel közös politikai nyilatkozatot írt alá Magyarország és Törökország közötti kiemelt stratégiai partnerségről. Emellett magyar és török miniszterek is megállapodásokat írtak alá egyebek között a szociális szolgáltatásokról, a magyar-török innovációs évről, kutatás-fejlesztésről, valamint honvédelmi és külügyi együttműködésről, nukleáris energetikai együttműködésről, a polgári veszélyhelyzet terén folytatott együttműködésről, valamint az audiovizuális politika és a kormányzati kommunikáció terén történő együttműködésről is.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »