Igen, ismét a nagyváradi rabbiunokáról, Erdő (Grünwald) Péterről van szó. A mellékelt fényképen Radnóti Zoltánnal, a Budapesti Rabbiság igazgatójával, a Mazsihisz Rabbitestületének elnökével, a lágymányosi Bét Sálom Zsinagóga rabbijával látható együtt az alábbi aláírással: „Legyen mindenkinek szent és áldott a saját ünnepe!”
A fotó a Bét Sálom Zsinagóga fészbúk-oldalán jelent meg december 24-én, így megjelentetéséért feltehetően maga Radnóti rabbi felelős. Meg kell hagyni, beszédes kép, pláne az aláírással. Mindenesetre nem tudok arról, hogy maga Erdő (Grünwald) bíboros tiltakozott volna ilyetén szerepeltetése ellen. Bár ismerve apai ágon való zsidó származásán túl világnézeti irányultságát, nem csodálkoznék, ha ez elmaradna.
Miként is mondja a régi jó római közmondás? Similis simili gaudet. Hasonló hasonlót gyönyörködtet. Ugyanis a bíborosnak a zsidó hagyományok iránt eleddig is oly sokszor kimutatott feltűnő rokonszenve emlékezetembe juttat bizonyos történelmi folyamatokat, melyek közül most elég legyen csak egyet kiemelnem, éspedig a néhai spanyolországi „titkos zsidók”, a „marannók” tevékenységét. E téma mindmáig legjobb hazai ismerője, Petrányi Ferenc (1879-1944) kalocsai tanítóképzői tanár, délvidéki atya könyvéből (Az inkvizíció. Mi a valóság a sok hazugság között?, 1908) idézek róluk:
„Névleg és hivatalosan keresztények voltak, de titokban zsidó szertartásokat használtak és a zsidókhoz szítottak. (A megkereszteltekről levakarták a szentelt olaj maradványait, a keresztség után is alávetették gyermekeiket a körülmetélés szertartásainak, szombaton kerülték a szolgai munkát, tüzet nem gyújtottak, ünnepi ruhában jártak.) Magas állásokhoz jutottak; sokan a zsidósághoz húzó lelkület mellett papokká, sőt püspökökké lettek.”
Beházasodtak a legelőkelőbb családokba. A vagyon kezükben volt; az ország nemzeti és keresztény jellege a legnagyobb veszélyben forgott; s ha ehhez még hozzávesszük, hogy Spanyolország régi ellenségeivel, a mórokkal a keresztény fejedelmek ellenében többször szövetkeztek, akkor nagyon könnyen megérthetjük a protestáns dr. Huber A. (Über spanische Nationalität stb. Berlin 1852.) a zsidóveszedelem nagyságáról írt jellemző nyilatkozatát: »A keresztény Spanyolország létéről vagy nemlétéről volt szó.« De Maistre írja erre vonatkozólag: »A zsidóknak remegniük kellett, mert különben ők remegtették volna meg a keresztényeket.« Az 1812-iki cortes (országgyűlés), mely az inkvizíciót megszüntette, kijelentette, hogy a zsidóság a 15. században „nép volt a népben”. – Borrow György, a londoni bibliatársaság kiküldöttje »The Bible in Spain« c. munkájában igen érdekes eseteket beszél el arra nézve, hogy még a 19. század elején is mennyi titkos zsidó élt Spanyolországban, s mily nagy volt azok befolyása. Talaverában 1838-ban találkozott egy titkos zsidóval, ki őt is izraelitának nézvén, elbeszélte neki, hogy ősei között sok püspök volt s hogy még akkor is (1836.) évente eljárt hozzá bizonyos ünnepeken négy magas egyházi állásban levő ember, kik bizalmas körben átkozódtak a kereszténység és egyes szertartásai miatt.
Ha a zsidóság szívósságát és faji összetartását figyelembe vesszük, nem fogjuk csodálni, hogy aránylag oly kevesen tértek át szívből a kereszténységre, s hogy oly sokan a félelemből történt megkereszteltetés után is gyűlölték, gyalázták a kereszténységet. Manapság is így gondolkoznak a zsidók! Az »Egyenlőség« c. zsidó-felekezeti lap 1908. május 10. számában így ír: »Felnőtt, intelligens hitetlen zsidó nem hihet, a hívő zsidó még úgysem a katolikus dogmákban. És ha mégis ünnepélyesen vallja azokat, mert másképp ki nem térhet, jellembeli folttal, képmutatással, félrevezetéssel, csalással lépi át új vallása küszöbét, mert hazudott a haszonért, melyet az új vallástól vár…Tiszta dolog, hogy a kitért zsidó nem hívő, hanem csak képmutató. Nem hisz a dogmákból semmit sem. Csak egyet hisz, hogy mint keresztény könnyebben éri el földi célját.« Mi ugyan más véleményen vagyunk a zsidóknak megtéréséről – általában; de mindenesetre jellemző ez a felfogás és könnyebben érthetővé teszi a marranóknak kereszténygyűlöletét, szentségtöréseit, titkos összeesküvéseit.”
No de száz szónak is egy a vége: örülnék annak, ha maga Erdő (Grünwald) tiltakozna a közös kép s pláne az alatta lévő felirat ellen, s tenné ilyetén hiteltelenné a címbeli kérdést. Egy bíboroshoz méltóan. Vagy ne kívánjunk tőle lehetetlent?
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
