EP-képviselő: Az EB gyengesége miatt nem sikerült elfogadtatni a migrációs törvénycsomagot

EP-képviselő: Az EB gyengesége miatt nem sikerült elfogadtatni a migrációs törvénycsomagot

Fontos, hogy ne keverjük össze a terrorizmust, a migrációt, a menedékkérőket, valamint a xenofóbiát, mert azzal csak azt segítenénk elő, hogy darabokra hulljon az európai civilizált környezet – mondta Juan Fernando Lopez Aguilar spanyol szocialista EP-képviselő az M1-nek adott exkluzív interjúban.

Juan Fernando Lopez Aguilar spanyol szocialista EP- képviselő 2009 óta tagja az Európai Parlamentnek, előtte 2007-ig a Zapatero vezette spanyol szocialista kormány igazságügy-minisztere, majd a spanyol szocialisták pártfőtitkára volt. Az EP-ben öt éven át vezette az állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságát, a LIBE-t, amely az ő elnöksége idején fogadta el a magyarországi jogállamiság helyzetét vizsgáló Tavares-jelentést.

Jogászprofesszor, több igazságügyi és politikai témájú könyv szerzője. Nevét említi a Kumquat Consult nevű elemző cég is aközött a 229 képviselő között, akikre a Nyílt Társadalom Intézet szövetségesként tekinthet az Európai Parlamentben.

Az Európai Unió menekültpolitikájának bírálója, mert szerinte az unió nem tesz eleget a menekültek helyzetének javításáért, és nem lép fel elég határozottan azokkal az országokkal szemben, amelyek nem hajtják végre a közös menekültügyi döntéseket.

Az Európai Parlamentnek 13-14 hónapja van hátra mostani mandátumából, ami miatt sokan attól tartanak, hogy a napirenden lévő nagy migrációs törvénycsomag, amely hét különböző javaslatból áll, nem megy át ennyi idő alatt, és ráhagyományozódik az európai választások utáni következő parlamentre.

Az EP-képviselő az M1-nek adott exkluzív interjúban arról beszélt, hogy a probléma a tagállamoknál, illetve az Európai Tanácsban keresendő, valamint a gyönge Európai Bizottságban, amely nem volt képes áterőltetni a maga javaslatát. Ezt Aguiar szégyennek nevezte.

„Az igazságügyi, szabadságjogi és biztonsági területen, amelyhez az egész migrációs csomag tartozik az elmúlt mandátum időszakában nagyot haladtunk előre. Én vezettem akkor öt éven át az illetékes LIBE bizottságot, de ebben a mandátumban nem sikerült előrelépni, sőt ellenkezőleg. Olyan, mintha visszafelé haladnánk” – mondta.

Aggodalmát fejezte ki, hogy nem sikerül majd elfogadni a migrációs csomagot. Ugyanakkor hangsúlyozta: mindent megtesznek érte.

„Én magam is témafelelőse, jelentéstevője vagyok számos területnek, így a vízumkódexnek, ezen belül egy saját kezdeményezésű parlamenti jelentésnek a humanitárius vízumokról. Ez lehet az egyik hiánypótló terület, hogy legális csatornák nyílhassanak meg a bevándorlók előtt. Ennek hiányát sokszor elítélték már a különböző humanitárius szervezetek, az egyházak és a jogászok, valamint számos, ezzel a területtel foglalkozó szakértő is. Nos, itt is mindent megteszünk majd, hogy sikerüljön megegyeznünk a tagállamokkal” – húzta alá.

Amióta a lisszaboni szerződés az unió alapszerződése 2009 óta, létezik a többségi döntés intézménye a tagállamok tanácsában. Az ilyen döntés is kötelező érvénnyel bír minden tagállam számára. Függetlenül attól, hogy igennel vagy nemmel szavaztak a tanácsban, be kell, hogy tartsa mindenki az elfogadott törvényt – jelentette ki a képviselő.

Szükségük van egymásra a tagállamoknak

Úgy vélte, fontos, hogy olyan legyen a tanács, amely kész betartani a maga által meghozott döntéseket. „Meg kell értenünk, hogy szükségünk van egymásra, annak érdekében, hogy az illegális migráció kihívásaira választ tudjunk adni. Hogy az unió külső határainak védelmét biztosítani tudjuk. Hogy megőrizhessük közös értékeinket, például a polgárok szabad mozgását az unió területén belül, ami az egész EU-s jogrendszer legnagyobb vívmánya” – fogalmazott Aguilar.

Aláhúzta: az nem történhet meg, hogy az Európai Parlament mandátuma lejár anélkül, hogy a szabad mozgás feltételrendszerét nem erősíti meg. Ehhez szükséges a migrációs csomag, benne a menedékjog újraszabályozásával, és a dublini rendszer reformjával – mondta.

Hírdetés

Nem működik a dublini rendszer

Hangsúlyozta, hogy a dublini rendelet már működésképtelen.

„Nemcsak ellenállás van azzal kapcsolatban, hogy az a tagállam kezelje az érkező menekültek ügyét az elejétől a végéig, ahol az érintett eléri az unió külső határát, hanem be is bizonyosodott, hogy ez úgy, ahogy eddig volt, nem működik már tovább, tehát át kell alakítani a rendszert” – mondta.

Annak a véleményének is hangot adott, hogy az Európai Bíróságnak teljesen igaza volt, amikor kimondta, hogyha a tanács olyan döntést hoz, amely összhangban van az európai joggal, akkor a tagállamoknak a döntést végre kell hajtaniuk. Mert egy ilyen döntés mindenki számára kötelező.

Biztonságos menedék

Ahogy a migrációs útvonal észak felé, a Földközi-tenger felé módosult, és Afrika közepétől már északnyugatra vezet, miután az olaszok egyezséget kötöttek Líbiával, már ami megmaradt a líbiai oldalon, azóta a migránsok Spanyolországba mennek – jelentette ki Aguilar. Hozzátette, hogy létre kell hozni egy rendszert, amelyben egyes országok lehetőségeik alapján bizonyos számú ember fogadására képesek, mert ellátó rendszerük – az észszerű felmérések figyelembevételével – nem teljes kihasználtsággal működik.

Így ez a többletkapacitás felhasználható lenne a közösségi szinten jelentkező ellátási igények kielégítésére. Emellett azok a menedékkérők, akiknek már vannak családtagjaik valamelyik tagállamban, családegyesítés révén oda kérhetnék elhelyezésüket – ez is egy lehetőség például arra, hogy a védtelen gyermekek és nők számára – hiszen ez a két csoport a legsebezhetőbb – biztonságos menedéket nyújtsanak. Ez lenne a valódi európai megoldás – húzta alá.

Európai válaszra van szükség

Elmondta, nem érvel az uniós pénzek tömeges elvonása mellett olyan országok esetében, akik nem hajlandók elfogadni az újfajta gondolkodásmódot. „Inkább meggyőzném őket, hogy európai válaszra van szükség, és ehhez mindenkinek hozzá kell járulnia azoknak az értékeknek a jegyében, amelyek mellett mindannyian hitet tettünk, amikor a lisszaboni szerződés részesei lettünk, ez teremtette meg ugyanis a szabadságnak, a biztonságnak és igazságnak azt a térségét, ami már nem egyszerűen kormányközi együttműködés, hanem a valódi összeurópai jogrend, ami minden kormányra vonatkozik, függetlenül attól, hogy milyen álláspontot képviselt az adott jogszabály elfogadásakor” – magyarázta.

„Azzal, hogy több pénzt fordítunk az áthelyezésekre, igyekszünk felépíteni egy európai megoldási rendszert, és akkor nem lesz szükség arra, hogy alvállalkozásba adjuk az európai külső határok védelmét, ahogy az néhány éve a Törökországgal szégyenteljes módon megkötött egyezmény értelmében történt” – mondta.

A dzsihadisták jelentik a veszélyt

Azt is mondta, hogy a terrorizmus egy nagyon gyorsan „mutálódó” ellenség. Most a dzsihadisták és az Európába visszatérő külföldi harcosok jelentik a veszélyt. A külföldi harcosok valójában európaiak, akik arra kaptak kiképzést, hogy Európában kövessenek el akciókat, de a kiképzést különböző konfliktusövezetekben kapták. Mindezeket a fenyegetéseket pontosan kell azonosítani, és nem szabad összekeverni a migrációval. A terroristák terroristák, a migránsok vagy menedékkérők viszont nem – mondta, kiemelve, hogy ők épp a terror elől menekülnek.

Aláhúzta: a legtöbb terrorcselekmény, amit az elmúlt öt évben Európában elkövettek, nem a menedékkérők vagy a migránsok műve volt. Olyanok követték el őket, akik már Európában születtek. Második-harmadik generációs migránsok, talán, de teljes jogú európai állampolgárok. Ezért az a fontos, hogy megértsük, hogyan megy végbe a radikalizáció. Tudnunk kell, merre mozognak. Megosztani az információkat, megakadályozni a támadásokat. Azonosítani a potenciális veszélyt, fenyegetést és a valódi gyanúsítottakat. Nem pedig mindenkit gyanúsítottként kezelni megkülönböztetés nélkül – magyarázta Aguilar.

Hozzáfűzte: fontos valóban a terroristák ellen fellépni, és hogy ne keverjük össze a terrorizmust, a migrációt, a menedékkérőket, a xenofóbiát, mert azzal csak azt segítenénk elő, hogy darabokra hulljon az a civilizált környezet, aminek Európának kellene lennie.

forrás: M1 / hirado.hu

The post EP-képviselő: Az EB gyengesége miatt nem sikerült elfogadtatni a migrációs törvénycsomagot appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »