Nem illenék normális esetben bírálnom a kormányt, mert magam is azt a harcot vívom, amelyet ők. A harc közös és csak együtt nyerhetünk – háborút. Azonban immár évek óta megfigyelhető egy olyan támogatási rendszer, amelynek véget kellene vetni. Ez a rendszer pedig nem más, mint a hazaárulók támogatása. Nem kis összegekkel. Neveket sem írok, hogy kik kaptak hatalmas pénzeket, s hogyan hálták meg azt a nagylelkűséget, amellyel a kormány velük szemben élt. Sikert adott a kezükbe, lehetőséget kaptak, majd ennek ellenére vagy ezzel együtt kiállnak a nemzetközi sajtó mikrofonjai és kamerái elé, és bolsevik undorral szájuk sarkában, kígyót-békát kiabálnak Magyarországra, a hazájukra – ha és amennyiben annak tartják Magyarországot.
A kormány és bizonyos kuratóriumok mintha süketek és vakok lennének, s azt már feltételezni sem akarom, hogy direkt ez volna a cél… hiszen a cél egészen másnak tűnik: országépítésnek, nemzetegyesítésnek, a magyar kultúra nemzetközi bemutatása támogatásának. Ám valakik és valamiért ezt a célt igyekeznek a kormány mellől is hátba támadni, e célokat semmibe venni, és a támogatottakon keresztül lealacsonyítani mind a magyar nemzetet, mind a regnáló kormányt… kenyéradó gazdájukat. Hiszen ma már folyamatos és állandó az a tendencia, hogy a támogatott és sikert elérő művészek, rendezők, zenészek, írók egyenesen leköpik a kezet, amely adott, amelytől átvették a pénzt, a támogatást, a bizalmat… Fel sem teszem a kérdést, hogy magyarok-e az efféle emberek? Szeretik-e a hazájukat, illetve hazájuk-e ez a „lángoktól ölet kis ország”? Vagy csak lehetőség, amelytől ha megkapták a várt apanázst, máris azon igyekeznek, hogy eltapossák, megalázzák és megtagadják.
Mert nem a kormánynak vagy a kormány fejének a pénzét kapták támogatásul. A magyar nemzet összekuporgatott filléreiből kapták a támogatást, azoktól az emberektől is, akiknek nem jut mozira, színházra, koncertre, könyvre… pont arra, amire az ő pénzükből, a befizetett adójukból kapnak támogatást ezek az aljaskodó, ócska árulók, akiknek az első szavuk a díj átadás után a magyar nemzet felé küldött köszönet kéne, hogy legyen. Akiken látszani kellene annak, hogy büszkék a hazájukra és a hazájuknak köszönhető díjra. Mint a magyaron kívül minden más nemzet fiai és lányai tennék… Igaz, teszik a magyarok is, ha nem csak állmpolgárságuk magyar, hanem a szívük is…
Miféle aljas és lélektelen egyedek ezek? S miféle lélektelen és balga emberek azok, akik odaítélik ezeket a pénzeket, akik ott ülnek – pénzért – a kuratóriumoknak, s mint szakértők, s eldöntik, ki kaphat és ki nem? Vajon ezek az emberek értik-e a beadott pályázatok szövegét? Ismerik-e a pályázó múltját és jelenét? Vagy elég, ha egy-egy pályázat mellé néhány barát – haver – odasúg valamit? Miért nem reagál egy-egy efféle hazaáruló aljas megnyilvánulás után a kormány? Meddig tarthat az, hogy a nemzet ellenségei, a gyalázkodó egykori kommunisták, a nyíltan magyarellenesek markolják fel a támogatásokat, miközben sokan… nagyon sokan azok közül, akik munka nélkül, állandó lelket és egészséget romboló megélhetési problémákkal küzdenek, de mégis szolgálják a hazát, a nemzetet. Ingyen. S ha lehetőséget keresnek, kérnek arra, hogy dolgozhassanak, kérésük válasz nélkül marad, mert akitől lehetőséget kértek a munkára (nem támogatást!), azok válaszra sem méltatják őket, hiszen a bársonyszék melege feledteti a “kiindulási pontjukat”. Ám, ők mégis szolgálnak tovább, és eszükbe sem jutna, hogy kül-, vagy belföldön átkokat szórjanak a hazára, a nemzetre, a kormányra. Pedig van, ami fájjon, van, a mi kínozza a lelküket… hiszen sajátjaik hagyják őket az út szélén. Ők ennek ellenére szolgálják a nemzetet, kiállnak a kormány mellett éhkoppon is, ingyen is… mert tudják, hogy a nemzet nem tud fizetni… ők pedig el kell, hogy számoljanak majd a kapott talentumokkal, melyeket nem lehet csak úgy elkoccintani…
S halomban állnak a kiadatlan, nemzeti elkötelezettségű kéziratok, zeneművek, filmötletek, honlapok, amelyek nem kapnak támogatást, mert nincs egy haver, aki beajánlja, vagy a kurátor nem érti, hogy miért is fontos a nemzet melletti kiállás – most a kampány… a várhatóan a legaljasabbnak ígérkező választási kampány előtt és közben.
Lovas István a legutóbbi Sajtóklubban világosan és nem ok nélkül felháborodva mondott véleményt erről a szánalmasan rossz támogatási rendszerről. (S bár nem e témához tarozik, mégis meg kell említenem Bencsik Andrást, aki az említett Bayer-műsorban logikusan vágta ketté a 2006-os államellenes összeesküvés gordiuszi csomóját úgy, hogy abban a 167 milliárdos metró-lopás sem elévült ügyként szerepel!)
Summa summarum: Valóban meg kellene szüntetni a hazaárulók támogatását, és szankcionálni kellene végre magát a hazaárulás bűncselekményét, de azt, is, ha valaki a nemzetközi közvélemény előtt hazudik Magyarországról, a magyar nemzetről.
Egyidejűleg pedig, legalább a válaszlevelek megírásában kéne az egykori Európa szokásainak megfelelni, ha már munkát nem kaphat a nemzeti elkötelezettségű művész, író, újságíró, rendező… Mert a választási kampány vérre menő háborúság lesz, amelyhez kellenek a katonák… az első vonalba is…
Stoffán György
The post Enyedi Ildikó (is) elárulta a nemzetet appeared first on PolgárPortál.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »
