A Gázából nemrég kiszabadult egyik túsz szerdán elárulta, hogy közel 50 napig tartották fogva a padlásán az ENSZ Közel-Keleti Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatal (UNRWA) egyik tanárának – írja a Neokohn.
A történetet Almog Boker, az izraeli 13-as csatorna újságírója hozta nyilvánosságra az X-en.
A túsz azt is elmondta, hogy az őt fogva tartó tanár 10 gyermek apja. Elmondása szerint alig kapott élelmet vagy orvosi ellátást, és a tanár bezárva tartotta őt.
Boker riportja egy másik túszt is idéz, aki elmondta, hogy őt pedig egy gázai orvos tartotta túszként fogva, miközben gyerekeket kezelt.
Még novemberben volt hír, hogy a ciszjordániai Nabluszban található UNRWA által működtetett egyik iskola egy olyan videót tett közzé a hivatalos Facebook-oldalán, amelyben egy fiatal diák a Hamász „dzsihádharcosainak” győzelmére szólított fel Gázában.
Számos bizonyíték van továbbá arra is, hogy az UNRWA gázai iskoláinak tanárai a közösségi médiában dicsérték a támadásokat, és kapcsolatban álltak a Hamász terroristáival.
Az is kiderült, hogy az október 7-i támadásban résztvevő Hamász terroristák közül, több mint 100-an igazoltan az UNRWA iskoláiban végeztek.
Az UNRWA szerint alaptalan a vádaskodás, de a zsidók szavát nem illik megkérdőjelezni
Erről már a Neokohn nem ír, de a szervezet elutasítja a nem megalapozott vádaskodást, és követelik, hogy álljanak le vele a zsidók.
Almog Broker szerint szó sincs vádaskodásról, hiszen zsidó tanúk mondták el ezt, és további vallomásokat ígér.
While Hamas holds 136 Israeli hostages in… https://t.co/A3cBUUmE4l
— almog boker (@bokeralmog) December 2, 2023
(Kuruc.info – Neokohn nyomán)
Korábban írtuk: Hamász-propagandára válaszul pörög a hasbara is: "kipufogóval megégetve jelölték meg a bedrogozott gyerekeket"
– A tűzszünet előtt még volt idő gyorsan ENSZ-iskolát bombázni
– Menekültekkel teli ENSZ-iskolákat lőnek a zsidók
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »