80 éve február 27-én írták alá a csehszlovák – magyar lakosságcsere egyezményt, melynek nyomán ismét magyarok tízezreit telepítették ki Felvidékről. A szomorú évfordulónak ma az ad felháborító aktualitást, hogy a Magyar Felvidéket magába foglaló Csehszlovák államból létrehozott „Szlovákia” az elmúlt hónapokban – a 21. században hihetetlen módon – büntethetővé tette a Benes dekrétumok megkérdőjelezését. A dekrétumok a németek és magyarok kollektív bűnösségét rögzítette, amely a magyarság komoly jogfosztását – gyakorlatilag másodrendű állampolgárrá tételét – jelentette (jelenti ma is!). Ez a lépés a magyarság számára felháborító, illetve a Benes dekrétumok törvényben tartása elfogadhatatlan.
Az 1938-ban aláírt I. bécsi döntés szerint a magyar – szlovák határt nagyjából az etnikai viszonyok szerint húzták meg. Azonban Edvard Benes – akinek döntő része volt Magyarország feldarabolásában az I. világháború után – 1945-ben már csehszlovák elnökként elfogadhatatlannak tekintette a magyar többségű felvidéki területek Magyarországhoz való tartozását. Benes a jelentős számú magyar lakosság kérdését deportálással akarta megoldani, figyelmen kívül hagyva a magyar külügyminisztérium határmódosításról szóló javaslatát.
A piros színű területek a magyar többségű (!) területeket jelzik Szlovákiában. – (A térkép szlovák hivatalos adatok alapján készült. Egyes területeken a szlovákok aránya a 10%-ot sem éri el.)
A Benes dekrétumok, lakosságcsere
1946. február 27-én írták alá Budapesten a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt, amelynek értelmében ugyanannyi számú magyar telepítenek ki Felvidékről, mint ahány szlovák költözik át Magyarországról.
Az egyezmény aláírásának hátterében a második világháborúban a győztesek oldalán álló cseh, és az átállt szlovák állam újbóli egységesítése állott, és Benes azon szándéka, hogy minél egységesebb cseh és szlovák etnikumú országot hozzanak létre az erősen vegyes nemzetiségű Csehszlovákiában. Ennek érdekében a több területen többségben élő németek és magyarok kitelepítését irányozta elő. A hírhedt Benes dekrétumok jegyében a magyar lakosságot is, kollektíven (tehát az egész felvidéki magyarságra kiterjedve) bűnös nemzetté nyilvánították.
1945 áprilisától a kassai kormányprogramban leírtak szerint a magyarokat megfosztották állampolgárságuktól, megvonták tőlük a választójogot, megvonták az állami nyugdíjat és egyéb járulékokat. Állami alkalmazottak sem lehettek, a magánalkalmazottaknál is lehetővé tették a magyar nemzetiségűek elbocsátását. Bezárták a magyar tannyelvű iskolákat, kizárták az egyetemekről a magyar nyelvű hallgatókat. Betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben. 1945-ben 75000 magyart, főképp értelmiségieket, utasítottak ki Csehszlovákiából „háborús bűnösnek” nyilvánítva őket.
Miután a 3 milliós német kissebség nagy részét kitelepítettek, a magyar deportálások is megkezdődtek. A „munkaerő toborzás” néven futó lakosság átcsoportosítás során 44 ezer magyart deportáltak cseh területre. A cseh gazdák szinte „emberpiacot” tartottak a katonaság által átdeportált magyarok között, munkaszolgálatra kötelezték őket. A magyaroktól elkobzott földekből csak „szlovák” származásúak részesülhettek, az őslakos magyarságot pedig szinte minden eszközzel arra próbálták rávenni, hogy szlováknak vallják magukat.
A teljes magyar lakosság kitelepítéséhez – a német nemzetiséggel ellentétben – azonban a potsdami konferencia nem járult hozzá. Ezért 1946 februárjában szovjet bábáskodás mellett a magyar fél is aláírta a lakosságcsere egyezményt. Az egyezmény megvalósításaként újabb 76 ezer magyart telepítettek ki szülőföldjükről a Felvidékről. A magyarországi szlovák áttelepülők azonban önként jelentkezhettek Csehszlovákiába való településre, hallgatva a szlovák állami propagandára, ugyanis a szlovák kormány toborzó bizottságokat küldött Magyarországra. Mivel 60 ezernél nem sikerült több magyarországi „szlovák” lakost összegyűjteni az áttelepülésre, a lakosságcsere folyamata leállt. (Az eredetileg áttelepülésre összeírtak között sok nem szlovák nemzetiségű személy is szerepelt, akik pusztán anyagi megfontolásból jelentkeztek a toborzóknál.)
Az I. bécsi döntéssel a visszacsatolt területeken 90%-ban magyarok éltek! /
Azonban a lakosságcsere Cseszlovákián belül folyamatos volt, szlovákokat telepítettek be a színmagyar felvidéki területekre, ám a magyar családok deportálása embertelen körülmények között zajlott le. A kegyetlen akciók miatt sok magyar magától szökött át az anyaországba, megrettenve a csehszlovák terrortól. A magyar kormány leállította a lakosságcserét, és a nyugati nyomásra később a csehszlovákok is. Itt kell megemlíteni a „reszlovákizálási” folyamatot, amikor megpróbálták a magyarokat rábírni arra, hogy szlováknak vallják magukat. A fenyegetőleg fellépő hatóságok felajánlották a magyaroknak, hogy kihúzzák őket a deportálandók listájáról, ha szlováknak mondják magukat. Az agitáció hatására csaknem 327 ezer felvidéki magyart nyilvánítottak szlováknak.
A Benes dekrétumokat Csehország és Szlovákia mind a mai napig jogrendjük részének tekinti. A dekrétumok összeegyeztethetetlenek az Európai Unió Alapjogi Kartájával. A Benes dekrétumok alapján alkalmazott bánásmód, pedig ellentételes volt az emberi- és a nemzetközi jogokkal. A ma is jogrendben tartott rendelkezések minden európai és nemzetközi törvényt sértenek. A Benes dekrétumok tagadásának büntethetővé tétele, pedig a legsötétebb náci, és kommunista diktatúrák emlékét idézi, mely ellen minden magyarnak tiltakoznia kell!
kép: magyartudat.com
A Emlékezzünk a felvidéki magyarok kitelepítésére! – 80 éve írták alá a csehszlovák – magyar lakosságcsere egyezményt bejegyzés először Kurultáj-én jelent meg.
Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »
