Emelt fővel zárták első Euroliga-idényüket (Női kosárlabda)

Emelt fővel zárták első Euroliga-idényüket (Női kosárlabda)

Elmaradt az újabb meglepetésgyőzelem a Lyon ellen, miután az újonc megyeszékhelyi Sepsi-SIC kedden egy végig izgalmas mérkőzésen 94–77-re kapott ki a francia LDLC ASVEL Féminin vendégeként a női kosárlabda Euroliga aktuális kiírásának alapszakaszbeli utolsó, 14. fordulójában. A házigazdák az első negyedben alapozták meg sikerüket és annak ellenére, hogy lányaink hősiesen küzdöttek nem tudták már megfordítani a találkozó végkimenetelét, ám így is emelt fővel fejezték be az első főtáblás idényüket.

A továbbra is beteg Jovana Pašić nélkül utazott Franciaországba a Sepsi-SIC, amely a Lyon elleni találkozó első perceiben még gyorsan tudott felelni vendéglátóik kosaraira. Az odavágóbeli fiaskó elkerülése érdekében a házigazdák hamar magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak és 11–0-s roham után a 4. percre már jócskán elléptek a zöld-fehérektől (15–4). Nyström triplája adott még némi reményt a félzárkózásra, de újból a David Gautier által felkészített alakulat pillanatai következtek. A 10. percben már 20 pontos volt a hátrányunk, a negyedet azonban Gereben kosara zárta (32–14). Magyar játékosunk pontjaival indult a második szakasz, amire a franciák hat egységgel válaszoltak (38–16). A folytatásban átvettük a mérkőzés irányítását, Armanu két triplát is elsüllyesztett és a játékrészt megnyerve, 49–34-es állásnál vonultunk az öltözőbe.

A térfélcserét követően is loholtunk a lyoniak nyomában, többször is 12 pontra csökkent a két csapat közti különbség (60–48), de ennél közelebb nem kerültünk vendéglátóinkhoz. A negyedet Green hárompontosa zárta, amit kosarasunk egy szerzett labdából hozott össze az utolsó előtti szakasz végét jelző dudaszó előtt (71–55). A negyedik játékrészben kosárra kosárral feleltek a csapatok, ezúttal is kiélezett küzdelem zajlott a pályán (85–66). A 36. percben Zoran Mikes időkéréssel próbálta megtörni a Lyon jó pillanatait, ami csak részben sikerült. A véghajrában is ment az adok-kapok a Lyon pedig 94–77 arányban nyerte meg az A-csoport végeredménye szempontjából tét nélküli, de végig izgalmas párharcot.

 

Hírdetés

 

A mérkőzés legeredményesebbjét a hazai alakulat adta, hiszen Williams 26 ponttal fejezte be az összecsapást, tőlünk Hirsztova 22 egységig jutott, mellette pedig Janković dupla-duplával – 13 pont és 10 lepattanó – zárta a zöld-fehérek idénybeli utolsó Euroliga-meccsét. A Sepsi-SIC 2 győzelmet és 12 vereséget jegyzett első főtáblás szezonjában, de reméljük, hogy a szentgyörgyiek jövőre is az öreg kontinens legjobb klubcsapatai között lesznek.

Női kosárlabda Euroliga, 14. forduló: LDLC ASVEL Féminin–Sepsi-SIC 94–77 (32–14, 17–20, 22–21, 23–22).

Lyon, Astroballe Aréna. Vezette: Arnau Padros (spanyol), Martina Mekelova (szlovák), Josh Bowe (brit). Mintegy 1000 néző, köztük egy maroknyi sepsiszentgyörgyi szurkoló. Lyon: Allemand 9, Chery 18/3, Joannes 18/9, Williams 26, Gruda 4–Miyen 16, Durand, Faurat 3/3, Quevedo, Risacher. Edző: David Gautier. Sepsi-SIC: Armanu 6/6, Green 9/3, Hrisztova 22/3, Jankovic 13, Nyström 11/3–Belegante, Cătinean, Gereben 16/3, Lipovan, Mikes, Toma, Veress. Edző: Zoran Mikes.

A 14. forduló további eredményei: Fenerbahçe Alagöz Holding–DVTK Miskolc 95–71, Casademont Zaragoza–Polski Cukier AZS UMCS Lublin 96–49, Valencia Basket Club–Beretta Famila Schio 87–60.

Az A-csoport végeredménye: 1. Fenerbahce Alagoz Holding (12/2) 26 pont, 2. DVTK Miskolc (9/5) 23 pont, 3. Zaragoza (9/5) 23 pont, 4. Famila Schio(9/5) 23 pont, 5. Valencia (8/6) 22 pont, 6. Lyon (5/9) 19 pont, 7. Sepsi-SIC (2/12) 16 pont, 8. Lublin (2/12) 16 pont.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »