Miért ne mennék el szavazni szeptember 30-án, amikor eddig minden választáson, jó időben és rosszabb időkben is részt vettem a voksoláson? Most kell megmutatnunk, hogy egy mindenre elszánt, életképes közösség vagyunk, amely semmitől sem riad vissza, nem hagyja magát Szlovákiában a perifériára sodorni.
Csehszlovákiában is szavaztam, 1989-ig kényszerűségből két alkalommal is. Budapesten, az egyetemi tanulmányaim alatt kezdtem a választási „karrieremet” a csehszlovák nagykövetségen. Az első alkalommal első választóként a kamerák össztüzében vonultam be a kijelölt szavazóhelyiségbe, a csehszlovák híradó meg akarta örökíteni, hogy milyen fegyelmezetten szavaznak a nagykövetségen a csehszlovák diákok már a választások előtti napon, ugyanis az urnák tartalmát vissza kellett küldeni az országba, hogy azonnal ki lehessen mutatni a 99,9 százalékos részvételi arányt.
Közben olyanokat súgtak a fülembe, hogy mit gondolok, mit csinálok, nem lesz ennek jó vége. Hanyatt-homlok tettem eleget állampolgári kötelességemnek, ki se nyitottam az ismeretlen tartalmú borítékot, a veszélyes fülkekerülő után úgy ahogy volt, bedobtam az urnába, nehogy egy korai fülkeforradalomnak tűnjön. Aztán menekültem a nyilatkozatot kérő mikrofon elől is.
A másik választásom sem volt zavartalan. Akkor már az államvizsgára készülődtünk lázas tempóban a kollégiumban, és urambocsá, megfeledkeztem róla. De nem úgy a nagykövetségen! Este fülkezáróra után váratlanul megjelentek a kollégium 420-as szobájában egy mozgóurnával. Kijöttek, mint egy mozgássérülthez, és rosszalló tekintettel leszavaztattak. Szobatársam, Laci azóta is ezen röhög, ha eszébe jut, hogy én már akkor is bénán fociztam, hiszen mozgóurnáztattak. Ez volt az én két választásom Magyarországon csehszlovák állampolgárként, aztán jóval később jött újabb kettő, már magyar állampolgárként (is), de az már egy egész más történet…
Most viszont nem másokért kell szavaznunk, mint a szociban, hanem értünk, magunkért kell részt venni a választásokon! Olyan természetes, hogy magyar a magyarra szavaz!
Ránézésre persze a magyar olyan, mint a többség jelöltje, érdekeink védelmében azonban sokkal többre hivatott, mégis akadnak kételkedők! Többen azt szajkózzák, hogy nem lesz olcsóbb a kenyér és a sör, ha bejutnak a magyarok a szlovák parlamentbe. Minek mennénk el, úgyis esni fog, vagy szemünkbe fog sütni a nap, mondogatják a szemellenzősök.
Azt is mondogatják páran, hogy saját magunk semmit se tudunk kiharcolni, ezért kell inkább a hozzánk lojális, minket (hamiskásan) megszólító szlovák pártokra szavazni, meg azokra, akik összeálltak velük. De ez nincs így. A parlamentben kell majd a hasonló értékrendet képviselő szlovák pártokkal összeállni, nem előtte, oda jussunk be önerőből, felemelt fővel! Ez a mostani választási időszak nélkülünk legalább arra az egyre jó volt, hogy belássuk, a fene se törődik velünk, ha nem vagyunk ott. Csak magunkra támaszkodhatunk, ezért van szükségünk az önálló magyar parlamenti képviseletre, és a prioritásaink miatt olyan képviseltre sincs szükségünk, amely egy másik, szlovák párt gatyamadzagján lóg.
Eleve feltett kezekkel állnak a választásokhoz, és inkább nem mennek el szavazni. Nagyon rosszul teszik, a nemtörődömségükkel másoknak is ártanak! A zsigereiben megrögzött borúlátót, az örökös kétkedőt semmilyen kampány nem teszi derülátóvá, bizakodóvá! De ha meg sem próbál változtatni a sorsán, semmi sem fog történni se vele, se velünk! Viszont, ha elmegy választani, és a magyarokra voksol, tiszta lelkiismerettel reménykedhet a szebb jövőben! Fogjunk tehát össze, bízzunk magunkban és a magyar képviselet erejében!
Megjelent a Magyar7 2023/39. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
