Embervadászat (Kárpátaljai levelek)

Embervadászat (Kárpátaljai levelek)

Ukrajnában javában zajlik a (kényszer)sorozás. Teljes újságoldalakat lehetne megtölteni a túlkapásokkal. Most már azt is tudjuk, országszerte mintegy százezer toborzótiszt tartja rettegésben a hadköteles korú civileket. Százezren…

Számukat a parlament védelmi bizottságának alelnöke hozta nyilvánosságra. És ha ehhez hozzávesszük a megszámlálhatatlanul sok belügyis hatóság létszámát, több százezres, sőt, talán félmilliós kontingensről beszélhetünk.

Ők mind az állam, nemzetük védelmére esküdtek fel. Ezért kapják az átlagosnál is magasabb bérüket. Amennyiben csak minden második-harmadik toborzó és belügyis eleget tenne esküjének, nem lenne szükség sintérszerű „embervadászatra”, a civilek maradhatnának annál, amihez értenek, és munkájukkal, adóhrivnyáikkal segíthetnék a hadsereg finanszírozását. Társadalmilag, szociálisan is így lenne igazságosabb.

Hírdetés

Ehelyett azonban a hatóságok emberei rabszolgaként tekintenek a civilekre. Maguk helyett őket küldik a frontra… Emiatt már most is egyre többen élnek rejtőzködő életet, akik pedig még legálisan dolgoznak, jobb, ha felkötik a felkötnivalót, ugyanis a kormány drasztikus adóemelésekre készül.

Meggyőződésem, nincs még egy olyan nép a világon, amelyik ennyi terhet elbírna. Jobb sorsra érdemes az ukrán! Kár, hogy ezt egyesek nem engedik…

Legyen béke!

Dunda György


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »