Emberi jogi csoport maffiamódszerekkel vádolta meg Izraelt

Emberi jogi csoport maffiamódszerekkel vádolta meg Izraelt

2022. 11. 09.

Egy palesztin emberi jogi csoport azzal vádolta meg hétfőn Genfben egy ENSZ-testület meghallgatásán Izraelt, hogy fenyegetések célpontja volt, és “maffiamódszereket” vetettek be ellene az Izrael által szervezett zaklatási kampány idején, amelynek a célja az Izrael által elkövetett állítólagos jogsértéseket dokumentáló szervezetek elhallgattatása volt.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által tavaly létrehozott független tényfeltáró bizottság öt napra tervezte a meghallgatásokat, amelyek során megvizsgálják mind az izraeliek, mint a palesztinok állításait.

A megnyitó ülésen a bizottság az Izrael által betiltott szervezetnek nevezett palesztin szervezetek képviselőit hallgatta meg.

Savan Dzsabarín, az al-Hak emberi jogi szervezet főigazgatója tagadta a terrorizmus vádját, “önkényes döntésnek” nevezte a bezárást, és kijelentette, hogy az izraeli biztonsági erők éveken át “maffiamódszereket” használtak ellenük, pénzügyi eszközökkel, befeketítő kampánnyal léptek fel velük szemben. Az irodájukat augusztus 18-án vasajtóval zárták le.

Hírdetés

Sem a genfi izraeli ENSZ-nagykövetség, sem az izraeli külügyminisztérium szóvivője nem kívánta kommentálni a meghallgatáson elhangzottakat.

A tárca korábban közleményében “szégyenletesnek” nevezte ezeket “a hamis tárgyalásokat”, amelyek aláássák az Emberi Jogi Tanács tekintélyét, és Izrael-ellenességgel vádolta meg a bizottságot.

Az első meghallgatás-sorozat következő napirendi pontja Sirín Abu Akla palesztin újságírónő májusi halála lesz. Az amerikai médiának is tudósító népszerű riportert a dzseníni menekülttáborban lőtték le. Az ENSZ emberi jogi hivatala szerint az újságírót izraeli katonák lőtték le. Az izraeli hadsereg vizsgálata megállapította, hogy Sirín Abu Aklát nem szándékosan lőtte le egy izraeli katona.

A háromtagú bizottságot a 2021. májusi tizenegy napos konfliktus után hozták létre, amelyben 250 gázai palesztin és tizenhárom izraeli halt meg. A testület feladata az emberi jogok megsértése állítólagos eseteinek kivizsgálása a konfliktus előtt és után, valamit a feszültségek okainak feltárása.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »