Elverik a port a kommunizmus áldozatai a Marxot mentegető Jean-Claude Junckeren

Elverik a port a kommunizmus áldozatai a Marxot mentegető Jean-Claude Junckeren

A Kommunizmus Áldozatai Kongresszusi Tagozatának társelnökei, az Egyesült Államok kongresszusi képviselői közös levélben tiltakoztak Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök részvétele és felszólalása ellen a németországi trieri Karl Marx-emlékmű avatásán. Élesen bírálja Junckert a Fidesz is.
A szervezet nyílt levélben hívta fel a figyelmet, hogy a kommunizmusnak világszerte legalább százmillió áldozata van, ezzel az emberiség legpusztítóbb ideológiája. „A Marxot védők gyakran hivatkoznak arra, hogy őt nem terhelheti felelősség azért, amit a kommunista rezsimek tettek” – írták.

Ezzel szemben Marx már 1848-ban a „forradalmi terror”-t éltette, Engels 1849-ben pedig a „reakciós népesség” végső eltűnéséről beszélt – hangsúlyozták, hozzátéve, hogy a kommunizmus és az erőszak szorosan összefonódik.

„A Fidesz több tiszteletet vár Brüsszeltől a kommunizmus áldozatainak” – jelentette ki Deutsch Tamás, a kormánypárt európai parlamenti (EP) képviselője szombaton Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt.  A politikus újságíróknak azt mondta: megdöbbenésüknek és felháborodásuknak kell hangot adniuk amiatt, hogy az Európai Bizottság elnöke „nyíltan ünnepli a kommunizmus szellemi atyját”. Deutsch Tamás szerint ez egészen elképesztő, és ismét emlékeztetni kell az Európai Bizottság elnökét, hogy az unió keleti fele nem is olyan régen kommunista diktatúra elnyomása alatt élt.

„Az EU ezen részén a Marx nevéhez köthető kommunista ideológia nevében tízmilliókat gyilkoltak meg, börtönöztek be, tettek egy életre nyomorulttá, köztük magyar emberek tíz- és százezreit is üldözték” – mondta a fideszes EP-képviselő. Úgy értékelt: Juncker magatartása nem kevesebbet jelent, mint a kommunizmus áldozatai emlékének gátlástalan megcsúfolását.

Hírdetés

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a németországi Trierben a filozófus születésének 200. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat megnyitóján úgy foglalt állást: Karl Marx nem felelős  a rémtettekért, amelyeket elkövettek mindazok, akik örökösének és követőinek vallották magukat. A luxemburgi kereszténydemokrata politikus az evangélikus egyházhoz tartozó Konstantin-bazilikában elmondott beszédében kiemelte, hogy „valószínűtlenül sok” tiltakozó levelet kapott Kelet-Közép-Európából, Németországból, Trierből és még Európán túlról is, amiért elvállalta a város díszpolgáraként kapott felkérést az ünnepi beszédre.

Mint mondta, megérti a„néha nagyon agresszív módon kifejtett” fenntartásokat, de azt vallja, hogy Triernek és Rajna-vidék-Pfalz tartománynak joga van megemlékeznie Marxról. Az EB elnöke hangsúlyozta, hogy „emlékezés és megértés nélkül nem lehet a jövőt biztosítani, megemlékezés és értő emlékezés nélkül nem sül ki túl sok a jövőből”. „Karl Marx életművét nem az eszméire hivatkozva elkövetett rémtettekből táplálkozó előítéletekre alapozva kellene értelmezni. Másmilyen eljárás szükséges, Marxot a korából kiindulva kell megérteni” – mondta Jean-Claude Juncker, kiemelve, hogy nem lehet a gondolkodót felelősségre vonni azért, hogy írásait egyes követői „fegyverként használták mások ellen”.

„Marx az egyenlő bánásmódért állt ki, nem az egyenlősdiért” – húzta alá, rámutatva, hogy 200 éve csupán 36 év volt a születéskor várható élettartam Európában, és a társadalmi igazságosság hiánya jellemezte a kontinenst. „Nem lehetett beleszeretni a korai kapitalizmusba, amely akkoriban uralkodott, és ma sem lehet beleszeretni egy vak, feltétel nélküli kapitalizmusba, és legalábbis nem tudok. Azt vallom, hogy harcolni kell az igazságtalanság ellen, és ehhez nem kell marxistának lenni” – mondta Jean-Claude Juncker.

A nagyjából ezer meghívott vendég jelenlétében tartott ünnepségen részt vett Malu Dreyer, Rajna-vidék-Pflaz tartomány miniszterelnöke, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa, Julia Klöckner szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, aki az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) tartományi szervezetének vezetőjeként volt jelen, és Katarina Barley szövetségi igazságügyi miniszter, SPD-s politikus, aki a térség szövetségi parlamenti 8Bundestag-) képviselőjeként látogatott el a rendezvényre. Az ünnepségen számos evangélikus és katolikus egyházi vezető, a tartományi és a szövetségi politikában tevékenykedő politikus, diplomata és külföldi vendég is részt vett, köztük a kínai kormány magas rangú képviselői, akiknek jelenlétében szombaton felavatják Karl Marx 4,4 méter magas bronzszobrát, a Kínai Népköztársaság évfordulós ajándékát.

Karl Marx filozófus, közgazdász és szociológus volt, 1818. május 5-én született Trierben, és élete első 17 évét is a Németország nyugati részén, a luxemburgi határ térségében fekvő városban élte le. Az évfordulóra nagyszabású rendezvénysorozatot szervezett az SPD-hez közel álló Friedrich Ebert Alapítvány (FES) a városvezetéssel, Rajna-vidék-Pfalz tartomány kormányával és a trieri római katolikus egyházmegyével együttműködve. A rendezvények központja a FES által működtetett Karl Marx-emlékház (Museum Karl-Marx-Haus – KMH) – Marx múzeummá átalakított szülőháza –, amelyben szombaton új állandó kiállítást nyitnak.

 


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »