A felvidéki Mathias Corvinus Collegium meghívására Királyhelmecen, a Bodrogközi Magyar Kultúra Házában tartott előadást Fa Nándor, a világhírű magyar hajótervező és építő, szólóvitorlázó, az első magyar, aki egyedül kerülte meg a Földet, amit aztán még négyszer megismételt. A külföldön és hazánkban egyaránt népszerű sportember bevezetőjében arról beszélt, hogy igazából az a nagy dolog, amit az itt, kisebbségben élők tesznek nap mint nap.
„Akik itt laknak, egy egész élettel állnak helyt.”
„Nem így terveztem az életemet. Sőt, sehogyan sem terveztem.” Négygyerekes családban nőtt fel, legkisebbként. Mivel az idősebbek birkóztak, rajta gyakorolták a fogásokat, ez az egyszerű módszer az ő estében kiváló edzésnek bizonyult. A családi hagyományokat megszegve mégsem lett birkózó, versenyszerűen kenuzott, egészen huszonhét éves koráig. A sportklub tagjaként nem volt nehéz áttérni a vitorlázásra, amiből aztán örök szerelem lett.
„A hajózáshoz hajó is kell, az meg nekem nem volt.” (…) „Megnéztem, hogy vannak felépítve az amerikai hajók, a méregdrága kompozitból, aztán azt lemásoltam – fából”.
Bizonyos korú fiatalembereknek előbb-utóbb valami egetverő őrültség jut eszükbe, legalábbis a kívülállók így látják. Bizonyos fiatalembereket azonban géppuskával sem lehet leállítani, ha egyszer valamit a fejükbe vesznek. Barátjával, Gál Józseffel hallottak már valamit harangozni holmi földkerülő vitorlás versenyekről, és elhatározták, hogy ők bizony kettesben ugyanezt megcsinálják. Csak előbb építenek hozzá egy hajót, természetesen.
„Óceánt előtte még nem láttunk.”
„Egy balatoni hajógyártól vettünk egy üres hajóhéjat. Szocializmus volt, rézcsavart sehol sem lehetett kapni. Kimentünk a Józsi Ladájával Berlinbe, egyetlenegy boltban árultak. Köszöntünk szépen és mondtuk, hogy mi kérünk háromezerkétszáz facsavart, ilyen és ilyen méretűeket. Úgy néztek ránk, mint aki a Holdról jött, aztán közölték, hogy egy vevőnek összesen 10, azaz tíz darab csavart adhatnak. Anyaghiány volt ott is, mint mindenütt. Azt azért megkérdeztük, hogy ha most kimegyünk az ajtón és megint bejövünk, akkor megint kapunk tízet? Mit mondjak, egész délután járkáltunk a Józsival, míg a háromezerkétszáz csavar tízesével összejött.”
„Akkor most disszidáljunk?”
„1985-re lett kész a Szent Jupát, akkor három évente egyszer mehettünk ki külföldre, ötven dollárnyi valutát engedélyeztek. Bementünk a hivatalos helyre és kértünk hároméves útlevelet. Ezt egyszerűen nem is értették. Nincs hároméves útlevél, három évente egy út van. Ez a törvény. Kész. Aztán valaki megszánt minket és „súgott”: rakjuk a hajót autóra és menjünk le Jugoszláviába. Egyhónapos sportszolgálati útlevél elintézhető, aztán meg… Annyit azért megkérdeztünk:
– Mi akkor most disszidáljunk?
„Közben megszületett a Józsika.”
„Megcsináltuk. És eltűntünk a horizonton. Bele a világba. Autós térképpel navigáltunk, ahol a kék kezdődött, az a tenger. Csak a Kanári-szigeteken vettünk igazi hajózási térképet, amin feltüntették a vízmélységet is. Rádióamatőr-kapcsolat volt, napi fél percet beszélgettünk az otthniakkal esetleg, recsegve. Ausztráliától már előre kért vízumokkal utaztunk, és oda kijött a Józsi felesége is a kisgyerekkel, mert közben megszületett a Józsika. Mikor útnak indultunk, azért nagyon néztek utánunk, így maradt ki a az eredeti útitervből Polinézia.”
„És miből éltek?”
Két év alatt, a Horn- és a Jóreménység-fokot megkerülve a két keményfejű fiatalember körbehajózta a Földet. Kétszer borultak, hetvenezer kilométert tettek meg, tíz hónapig voltak a vízen. Az óceánon, amit azelőtt nem láttak. Hát most nézhették eleget. Útközben fedezte fel őket a magyar média, a Magyar Rádióba minden hétfőn tíz-tizenöt perces helyi tudósítást küldhettek. Opatijában, ahonnan elindultak, már több ezer zászlót lengető, himnuszt éneklő magyar várta őket.
„Hazatérve két hétig csend volt, aztán kaptunk egy meghívást az MSzMP- központba, Budapestre. Meséljünk! Hát meséltünk. Semmit sem tudtak a világról. Ők abban a hitben éltek, hogy Pretóriában gyilkolják a négereket, mi meg elmondtuk, hogy ugyan, dehogy, most jöttünk onnan, nincs ott semmi gáz, egy rendőr büntetett meg, az is néger volt. – És miből éltek? Mondtam, fél évig voltunk Ausztráliában, dolgoztam, abból éltünk.”
„Az Alba Régia már egy húsz méteres hajó volt.”
„Hazatérésünk után hallottam a földkerülő vitorlásversenyről, na, gondoltam, ez pont nekem való. Csak persze kell hozzá egy hajó, egy kicsit nagyobb. Kimentem Ausztráliába, tanulni, egy neves, afféle ösztönös hajótervezőhöz, aki azt mondta:
– Nándi, ha van víziód, csináld meg. Ne kérdezz senkit.
Hazatérve leültem a lakókonténerembe, ami még mindig megvolt. A hajóépítéshez kell egy szinte beteges önbizalom. Olyan gyantát vettem, amiből eredetileg gombokat gyártottak. És csináltam egy hajót, szinte egyedül. Néha bejött valaki segíteni. Minden másnap aludtam pár órát. Az Alba Régia már egy húsz méteres hajó volt. Ment három földkerülőt. Még mindig megy, egy család átépítette túrahajóvá, most Fidzsin van.”
Ez a hajó lett az első magyar óceáni versenyvitorlás. 1990-91-ben teljesítette a BOC Challange négyszakaszos, egyszemélyes földkerülő versenyt, 1992-93-ban a nonstop földkerülő vitorlásversenyen, a Vendée Globe-n, amelyet Atlantisz – kerülő versenynek is neveznek, ötödikként végzett. Az első nem – franciaként a világon.
A „Budapest”- pechszéria
A „Budapest” vitorlást esélyesnek kiáltották ki a szakmabeliek, hisz minden korabeli high-tech berendezéssel, technológiával rendelkezett, amire csak egy nyertes hajónak szüksége lehet. Minden hajós tudja, hogy a sikerhez szerencse is kell – ehhez a hajóhoz inkább balesetek egész sora köthető. Daruról leesett, tanker legázolta, elromlottak a generátorok, felmondta a szolgálatot a vadonatúj navigációs rendszer.
Fa Nándor a „Vendée Globe”- t kénytelen volt feladni, de az Atlanti-óceánt átszelő „Jacques Vabre” párosversenyen negyedik lett spanyol társával. Hajósunk tart némi szünetet, egyéb ügyeivel foglalkozik. Unatkozni éppen nem unatkozik. Feleség, két gyerek, Fa Anna és Fa Lili épp elég tennivalót ad még egy elnyűhetetlen hajósnak is. (Akit a keresztnevek szótagszámának figyelembe vételénél is szemmel láthatólag a minimális anyagfelhasználás elve vezetett).
„Minden szituációban tudnom kell, mi a hajó maximuma.”
Nem sok idő telt el, s a külföldi szaksajtóban, a vitorlázók berkeiben felütötte fejét a hír: „Nandor Fa” ismét hajót épít. „Nandor Fa”- nak ugyanis eszébe jutott, hogy ez az utolsó földkörüli futam valahogy nemigen lett befejezve és ő tulajdonképpen nem annyira szereti a befejezetlen dolgokat. Szinte spontán adódott a kérdés, vajon nem kéne e építenie egy újabb hajót?
Igen ritkán fordul elő, hogy a kereslet találkozik a kínálattal: csodálatosképpen jelentkezett egy cég, amely csúcsminőségű alapanyagot kínált, csak építsen hajót nyugodtan. A „Spirit of Hungary” -val először a „Barcelona World Race”- t teljesítették az új zélandi Conrad Coleman skipperrel, egyikük a mezőny legidősebb, másikuk a legfiatalabb tagja volt. (Hogy melyik volt melyik, azt a kedves olvasók dús fantáziájára bízzuk.)
És aztán ismét a „Vendée Globe”, a nonstop, szóló, Antarktisz-kerülő világverseny, a vitorlázók Mount Everestje. „Kilencven naphoz közeli eredményt szeretnék elérni, inkább közelebb a kilencvenhez, mint a százhoz”– nyilatkozta „Nandor” indulás előtt. Legidősebb versenyzőként kilecvenhárom napot teljesített úgy, hogy a mezőnyben már a vadonatúj „szárnyashajók” is jelen voltak, melyek csak csekély szárnyfelülettel érintik a vizet.
Aztán bejelentette, hogy visszavonul.
Az előadás része egy rövidfilm is, az utolsó versenyről. Fa Nándor a hajón. Fa Nándor eszik. Fa Nándor alszik (babzsákon). Navigál. Tornázik. Hullámok dübörögnek, Fa Nándorra kb. négyszázhetven liter tengervíz zúdul. (Egyszerre.) Szilveszterezik, pezsgővel, „Isten áldd meg a magyart.”
„Nagyon jó hely az elmélkedésre” – kommentálja. Hogyne, kedves Nándor. Csak ezt mások jó meleg szobában végzik, lótuszülésben.
„Ez egy téli verseny. Marhára hideg. Ez egy hideg, nyirkos sportág. Legjobb átkapcsolni gépi üzemmódra, mert egy ilyen úton tizenöt- húsz perc a pihenés egyhuzamban. Ezért aludtam babzsákon három hónapig, felöltözve.”
Persze, Nándor. Elmélkedésre alkalmasabb körülményeket keresve se találnánk sehol.
„A család megígértette velem, hogy többször nem indulok. Fél év múlva azért megpedzettem, de elég kategorikusan elutasítottak.”
Ezt nem is csodáljuk. Nyilván ők is úgy gondolják, hogy egy kis elmélkedésért nem okvetlenül kell hónapokra eltűnni a tengeren, bármennyire is szeret babzsákon aludni valaki.
Azonkívül, hogy Székesfehérvár díszpolgára, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét, a Nemzeti Sportszövetség Különdíját, a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét. Volt az év magyar vitorlásversenyzője, tagja a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének, Magyar Örökség – díjas.
A francia kisvárosban, Les Sables d´Olonne-ban, a földkerülő vitorlásversenyek kiinduló- és érkezőpontjában a versenyek szerepelnek az iskolai tananyagban. Fa Nándorról dolgozatokat írnak, „Kedvenc hőseink” címmel.
Egy emberről, egy olyan országból, amelyiknek még tengere sincs.
Tóth Ferenc
Nyitókép forrása: Tóth Ferenc
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
