„Nabukodonozor fia, Szaddám által építtetett Irak dicsőségére” – véste a nagy babiloni uralkodó, II. Nabú-kudurri-uszur lakóhelyének romjain az 1980-as években épült palota tégláira az iraki diktátor, Szaddám Huszein. A véreskezű zsarnok egy olyan birodalom örökösének tekintette magát, amely nem a szomszédos népek leigázása révén szerzett magának hírnevet, sokkal inkább kulturális és tudományos teljesítményével, amely a közel-keleti népek mellett a görög és római kultúrára, és így közvetve a mai nyugati civilizációra is óriási hatást gyakorolt.
Babilon nevének legkorábbi formája a Babil volt; az akkád népetimológia később ezt alakította át a Bab-ilim („isten kapuja”) névalakká, amelyből a görög Babülon szó származik. Egyes szakértők szerint a település már a Kr. e. 4. évezredben is lakott volt, de a város először csak a Kr. e. 3. évezred elején bukkan fel a forrásokban. Bár a Babilon köré épült birodalom területi kiterjedése folyamatosan változott az évszázadok során, a Babilónia megnevezés az ókorban végig a mai Irak déli részének a Bagdadtól a Perzsa-öbölig terjedő, a Tigris és az Eufrátesz által közrefogott sík vidéket jelentette.
Babilon a Kr. e. 3. évezred végén az Uri Birodalom, majd az Íszíni Királyság irányítása alatt állt, de a Kr. e. 20. század végétől a régi dinasztiák helyét a Mezopotámiába beözönlő, a sémi nyelvű nomád amorita törzsek által alapított kis királyságok vették át. Kr. e. 1894-ben Babilon élére is egy amorita dinasztia került, amely rendkívüli módon meghatározta a város történetének további alakulását.
A dinasztia hatodik királya, a Kr. e. 1792 és 1750 között uralkodó Hammurapi Babilont a mezopotámiai középhatalmak sorából a térség vezető hatalmává emelte. Uralkodásának kezdeti időszakáról keveset tudunk. Ezekről az évekről elsősorban az évelnevezésekből következtethetünk: az óbabiloni időszakban (kb. Kr. e. 2000 – Kr. e. 1595) ugyanis az egyes éveket az előző esztendő egy meghatározó eseményéről nevezték el.
A királyi kancellária által kitalált évnevek propagandaeszközként is remekül megállták a helyüket. Jó példa erre Hammurapi uralkodásának 9. éve, amely „A Hammurapi bősége-csatorna” nevet kapta. Mivel az esőzések önmagukban nem biztosították volna a földek vízigényét, Babilóniában égető szükség volt a csatornákra. Ezekben tárolták a folyók áradásakor összegyűjtött vizet, amellyel később megöntözték a földeket. Nem csoda, ha az uralkodók büszkén adtak hírt a csatornaépítésekről.
Hammurapi palotájában. Kr. e. 1792 és 1750 közötti uralkodása során Hammurapi kiemelte Babilont Mezopotámia középhatalmainak sorából, és a térség vezető államává tette.
Ez azonban csak akkor fordulhatott elő, ha az adott évben elmaradtak a katonai sikerek, amelyek az évnevek elnevezése kapcsán minden esetben elsőbbséget élveztek. A Hammurapi-éra első évtizedeinek évnevei nem tudósítanak hódításokról, uralkodásának 29. évétől azonban minden megváltozott.
Az uralkodó először legyőzte a királyságába betörő Elámot és szövetségeseit, majd egy évvel később bevette korábbi szövetségese, Larsza városát. A megerősödött Babilon Kr. e. 1761-ben a hosszú ideig szintén partnerként kezelt Márit, Zimrí-Lim királyságának fővárosát is lerohanta, majd két évvel később az egész várost lerombolta. A pusztítás áldozata lett többek között Zimrí-Lim király lenyűgöző palotája is.
Hammurapi uralkodása második felében egész Mezopotámiát uralma alá hajtotta. Megerősítette a központi hatalmat, egységesítette birodalma jogrendjét, és hatékony közigazgatási szervezetet hozott létre. Törvényoszlopa az ókori történelem egyik legjelentősebb jogi gyűjteménye. Népszerűségére jellemző, hogy a babiloni szülők néha még gyermekük névválasztásánál is gondoltak a nagy királyra: így születhetett meg a „Hammurapi, az én istenem”, valamint a „Hammurapi, a segítőm” név.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
