Elrabolta volt élettársát a cigány – meghatalmazás aláírására akarta kényszeríteni

Elrabolta volt élettársát a cigány – meghatalmazás aláírására akarta kényszeríteni

Emberrablás bűntette miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség egy 59 és egy 26 éves Nógrád vármegyei férfival szemben. Az elkövetők 2023. augusztus végén, erőszakkal vitték magukkal hozzátartozójukat, a szabadon engedését pedig egy meghatalmazás aláírásától tették függővé.

A vádirat szerint az 59 éves elkövető korábban élettársi kapcsolatban állt a sértettel, amelyből hét gyermekük született, valamint hosszú ideig együtt nevelték az asszony korábbi kapcsolatából született gyermeket, a 26 éves vádlottat.

Hírdetés

Az élettársak kapcsolata azonban megromlott, és a sértett Tapolcára költözött. A család Nógrád vármegyei ingatlana a sértett tulajdonát képezte, amelynek törlesztőrészleteit azonban nem fizették, így a hitelt a bank felmondta, és miután a közüzemi díjakkal is elmaradásba kerültek, 2023 augusztusában már a vízmű is a szolgáltatás korlátozására, felfüggesztésére vonatkozó figyelmeztetést küldött.

Ilyen előzmények után a két férfi 2023. augusztus 30-án, gépkocsival Tapolcára utazott, hogy az asszonyt a tartozások volt élettárs általi intézéséhez szükséges meghatalmazás aláírása érdekében magukkal vigyék. A vádlottak a sértettet – az akarata ellenére – erőszakkal kivitték a házból, miközben a nő új élettársa a szomszédokhoz szaladt segítségért és onnan értesítette a rendőrséget. Távolléte alatt az idősebb férfi a sértettet a hajánál és karjánál megragadva bekényszerítette a nevelt fia által vezetett személygépkocsiba, majd elhajtottak a helyszínről.

Az asszony a járműben ülve is tiltakozott az ellen, hogy magukkal vigyék, ám a volt élettársa közölte vele, hogy majd két nap múlva, ha a szükséges okiratot aláírja, elengedik.

Időközben a sértett rokonai is értesítették a rendőrséget, mire az idősebb vádlott felszólította a sértettet, hogy hívja fel a segélyívót és közölje a rendőrökkel, nem rabolták el, hanem önszántából ült a gépkocsiba. Az asszony eleget is tett a felhívásnak, azonban az ügyeletes rendőrnek elmondta, az elengedését egy dokumentum aláírásától teszik függővé. A rendőr a gépkocsiban zajló háttérbeszélgetést is hallva, végül sikeresen rávette őket, hogy menjenek be a Sümegi Rendőrőrsre. Az idősebb vádlott a rendőrőrshöz érve még próbálta rábeszélni volt élettársát, hogy kedvező nyilatkozatot tegyen rájuk, de a sértett a rendőrök előtt feltárta a vele történteket.

Az élettárs 2024 januárjában – a távoltartás szabályait megszegve – a feljelentésének visszavonására és hamis tanúvallomás megtételére akarta rábeszélni a sértettet, aki azonban ennek nem tett eleget, és a továbbiakban sem módosított a korábbi vallomásain. A férfinak így még hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt is felelnie kell.

Az ügyészség a vádiratában mindkét elkövetővel szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt a Veszprémi Törvényszéknek.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »