Elrabolta a szerelőt a kisvárdai házaspár

Elrabolta a szerelőt a kisvárdai házaspár

Elrabolta a szerelőt a kisvárdai házaspár

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberrablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást M. Zs. 38 éves, M-né Sz. M. 41 éves és G. Z. 39 éves kisvárdai lakosok ellen.

Hírdetés

A megalapozott gyanú szerint a háromfős társaság tagjai 2017. február 1-jén M. Zs. és Mné Sz. M. kisvárdai lakásába hívtak két férfit egy háztartási gép megjavításának ürügyével.

A férfiak megérkezését követően egyiküket M. Zs. a fürdőszobában megütötte és egy korábbi javítási díj visszafizetését követelte. Közben M. Zs. házastársa kulcsra zárta a lakás bejárati ajtaját és kijelentette, hogy a sértettek nem távozhatnak, amíg a követelt összeget ki nem fizetik.

A szerelőnek segíteni próbált a társa, de ezt a lakásban tartózkodó G. Z. erőszakkal és fenyegetéssel megakadályozta. Az egyik sértettet végül elengedték a lakásból, hogy pénzt szerezzen és társa elengedését attól tették függővé, hogy visszamegy és átadja a követelt összeget.

A bűncselekménynek a rendőrök vetettek véget, akik a helyszínen elfogták a három elkövetőt.

A nyomozást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr- főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »