„Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat!” (Mt 8, 22)

A globális gondolattalanság törvényszerűen vezetett zombi-reneszánszhoz és élőhalott ideológiákhoz.

Zombikultúra

Amikor azt olvassuk, hogy a ’70-es évek diszkókorszakának mostanra hetvenévesekből álló sztárcsapata, az ABBA új albumot vett fel, miközben a valamikori rocklegendák all stars groupjai egyre-másra adják a reunion partykat, vagy amikor az utcán a ’90-es években egyszer már visszatért trapézos-virágos hippidivat kellékei jönnek – csak szakadtabb formában – szembe, a mozikban pedig tarolnak a lassacskán félévszázados slasherek, szuperhős-franchise-ok és James Bond-szériák újragondolásai, sőt napjainkban az egyszer már eltemetett Talibán másodvirágázását látjuk, mégpedig úgy, hogy 1996–2001 közötti uralmuk tér vissza a 2020-as években; nos, akkor jó okunk van azt feltételezni, hogy valami olyan kulturális mintázattal van dolgunk, amely az eredetiség hiányából táplálkozik és a korábbi verziók – szó szerinti – kannibalizálásából következik.

Ilyen körülmények között nem csoda, ha a koronavírus-járvány pandémiapolitikája és médiainváziója közepette egyébként is felerősödő populáris apokalipszis-forgatókönyvek szcenáriói nagy népszerűségnek örvendenek. Akár a kétezres években gyártott világvégemozik ugrásszerű streaming-letöltéseire gondolunk, akár a Walking Dead-epizódok gyakorlati megvalósulását tapasztaljuk az üres metrószerelvények, a kiürült sportcsarnokok és az éjszakai kijárási tilalom tekintetében. Szorosan ide tartozik, hogy napjaink legnépszerűbb alakja és hírnöke kétségtelenül a zombi, amelyik hitelesen jelképezi a törvényszerű összefüggést a globális gondolattalanság és az agyzabáló élőhalottak agyatlansága között. Röviden tehát a retrokultúra önfelemésztő gyakorlatáról szól. Furcsamód például már a sci-fi sem a régi, azaz nem hoz újat! A jövő elmúlt, és ezt éppen egy kortárs sci-fi író mondja ki: Jacek Dukaj szerint „agybetegségként terjed az új víziók hiánya és a régi klisékre való támaszkodás. […] nincs jövő és nincs múlt, egyfajta történelem nélküli helyzetben élünk, amit megtöltenek az előttünk élő generációk képzeletének halott visszhangjai.”

A zombi-apokalipszis a globális szorongás plasztikus megtestesülése, de az is lehet, hogy már megtörtént, hiszen a vegetatív létre redukálódott fogyasztói tömegtársadalom korát éljük (Czopf Áron). A zombi foszló állapotban képviseli az anticivilizáció 3T-jét: természetellenes, tisztátalan és terméketlen. A zombi radikálisan invazív, mégis élet- és halálképtelen kreatúra, a folyamat végén – már ha a végesség ezesetben egyáltalán értelmezhető még – a zombik zombikat fogyasztanak, hűen demonstrálva az önmaga létfeltételeit felzabáló folyamatot.