Augusztus 3-án ünnepi szentmise keretében köszöntötte Puskás Antal pálos tartományfőnök Gyöngyösi Istvánt abból az alkalomból, hogy negyven éve a pécsi Lyceum templom kántora. A tartományfőnök emellett a Rend Barátja oklevéllel jutalmazta a művészt hűséges, fáradhatatlan, magas színvonalú liturgikus zenei szolgálatáért.
Gyöngyösi István vallomását olvashatják kántori hivatásáról.
Pécs városát már gyermekkoromban nagyon szerettem, amikor még Kalocsán éltem. Nyolcgyermekes katolikus család legkisebb tagja voltam. Nem volt könnyű régen vallásosnak lenni, mégis szüleim legfontosabb feladataik közé sorolták a hitéletre való nevelést. Kisiskolás koromban ministráltam, ahol felfigyeltem az orgonista hangjára, a szép énekekre, a hangszer csodájára. 12 éves koromban már magam is vállaltam kántori feladatokat a környék falvaiban – akkortájt igazából a nép énekét még nem én vezettem, hanem a nép vitt engem – a maga hangerejében, tempójában, stílusában. Ének-zenei tagozatos iskolába jártam, és zongorázni tanultam, így sem az énekléstől, sem a billentyűktől nem ijedtem meg.
A legnagyobb segítség és példa előttem Leányfalusi Vilmos pap karnagy és orgonaművész volt, aki a kalocsai érseki főszékesegyház zenei életét irányította. Sokat álltam mellette a szentmiséken, és elleshettem tőle a kántori feladatok csínját-bínját, az előjátékok és közjátékok önálló, stílusos lehetőségét, a tempókat és mindenekfelett a zene és a jelenlévők végtelen tiszteletét. Óriási tudása mellé hihetetlen szerénység társult, a zene mellett az alázat mestere is volt. Családunk több tagja járt hozzá a székesegyházi kórusba, ahol egyik bátyám volt az orgonakísérő, aki hamarosan rám hagyta ezt a feladatot.
A templom csodálatos Angster orgonájához saját kulcsom volt, amit nagyon nagy megtiszteltetésként éltem át.
Mégis, amikor megházasodva párommal – a kisváros fojtogató légköréből kimenekülve – új életet akartunk kezdeni, az 1980-as évek közepe táján Pécset választottuk ennek helyszínéül. Szakmánkban állást találtunk – Kati egészségügyi asszisztensként, magam pedagógusként, tanítóként és ének-zene tanárként elhelyezkedve hamar megtaláltuk a helyünket. Ezt az egyházi és a városi zenei életet tekintve egyaránt elmondhatjuk.
Ezen felbátorodva kérdeztem, hogy jöhetnék-e a vasárnapi misére zenélni. Azóta is jövök, és igazán otthon érzem magam ebben a szép templomban, ezzel a különleges, értékes orgonával, a kedves munkatársakkal és a lelkes hívekkel.
A közös éneklésben az évek múlásával egyre nagyobb összhangot sikerült teremteni mind a tempók, mind a hangerő tekintetében. A szentmisék énekrendjét elsősorban a Hozsanna és az Éneklő Egyház dalai adják, de időnként taizéi énekeket is megszólaltatunk.
Úgy érzem, hogy pécsi egyházzenészként ezt el nem felejthetem, és ezen emlék szépségét és fontosságát a taizéi énekeken keresztül tartjuk életben, mutatjuk meg másoknak, énekeljük lelkesen.
Első pécsi munkahelyem – a Testvérvárosok Terei Általános Iskola ének-zenei tagozatának egyik osztályából kamarakórust szervezve többször elvittem őket a Lyceum templom húsvéti nagymiséire, zenei szolgálatra. Énekeseim, furulyásaim, drága tanítványaim kedves hangjukon nagy igyekezettel vettek részt ezeken az ünnepi miséken, és csodás emlék, hogy például a Victimae paschali húsvéti szekvencia az én kicsi tanítványaimnak angyalhangján szólalhatott meg (A TVT kamarakórus a Lyceum templom húsvéti miséjén, 1995).
Az angyalhangokról jut eszembe, hogy
Nagy örömöm, hogy a Szent Cecília tiszteletére rendezett egyházzenei áhítat alkalmából mindig magam irányíthattam a közös énekeket, nyugdíjba vonulásom előtt pedig kórusokat vezethettem vagy kísérhettem az orgonán.
A Lyceum templom orgonája az Angster József és Fia orgona- és harmóniumgyár 500. számú hangszere 1906-ból; felépítésén azóta sem változtattak, hangja archaikus és gyönyörű. Nagy öröm, hogy a karzaton otthon vagyok, és „hangszeremet” sokszor bemutathattam már iskolai osztályközösségeknek lelkinapi vagy fakultatív programok keretében. Az orgona századik születésnapján, 2006-ban ünnepi szentmisét és hangversenyt rendeztünk, fotóimból pedig képeslap is készült.
Mivel szeretem a multimédiás lehetőségeket, gyakran fotóztam, hang- és videófelvételeket készítettem az évek során. A Lyceum templom fennállásának 250. évfordulójára 2006-ban is sok fényképet készítettem.
Hosszú idő óta tartó jelenlétem alatt a Lyceum templomban több ezer órát eltöltve
Köszönöm a templomot fenntartó pálosoknak, hogy most már papírom is van arról, hogy a rend barátja vagyok! Mindez a sok csoda, és a tény, hogy a Lyceum templomban igazán otthon lehetek – évtizedek óta széppé, tartalmassá teszi életemet, Istennek legyen hála!
Forrás és fotó: Magyar Pálos Rend
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
