A Pannonhalmi Főapátság és a Rákóczi Szövetség által szervezett Cultura Nostra Kárpát-medencei Történelmi Vetélkedő döntőjét évről évre Pannonhalmán tartják. Az idei verseny első két fordulójában legjobban teljesítő tíz csapat mérte össze tudását március 14-én Szent Márton monostorában. Több mint kétszáz induló közül a miskolci Lévay József gimnázium „Ernye bán csapata” végzett az első helyen.
A Cultura Nostra vetélkedő idei témája Magyarország 1301 és 1526 közötti története volt. Ahogy azt Cséfalvay Tamás, a verseny szakmai vezetője az eredményhirdetésen elmondta. A vetélkedő elmélyült tudást követel meg, és erősíti a diákok között az együtt gondolkodás képességét. A 9–12. évfolyamos fiatalok háromfős csapatokban mérték össze tudásukat.
Rácz György, a zsűri elnöke, a Magyar Nemzeti Levéltár tudományos igazgató-helyettese, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense a diákok felkészültségét méltatta. Mint mondta a feladatok olyan sokszínűek voltak, hogy mindenkinek volt lehetősége kitűnni egyik vagy másik területen.
Szilágyi Zsolt, a Rákóczi Szövetség hálózatfejlesztési igazgatója szerint a diákok nagyon mély szakmai tudásról tettek tanúbizonyságot. Az eredményhirdetésen megköszönte a felkészítő tanároknak a kitartó munkát, amellyel támogatták a fiatalokat.
Több mint kétszáz induló közül a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon „Ernye bán csapata” végzett az első helyen a XXIV. Cultura Nostra Kárpát-medencei Történelmi Vetélkedőn.
Az idei vetélkedő eredménye
1. helyezett:
Ernye bán csapata
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon – Pachman Balázs, Stefén Ádám, Vona László Viktor; felkészítő: Tóthné Nagy Anikó
2. helyezett:
Fehér Sereg
Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium – Basoss Imre, Rihmer Gyula Fülöp, Sólyom Sebestyén; felkészítő: Éhmann Gábor
3. helyezett
Zrínyi Tri-Ász
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium – Rávai Zoárd Mihály, Moór Sámuel, Zarándok Levente; felkészítő: Beckné Sallay Anikó
4.
Turini követek
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon – Fehér Bálint, Pastor Dániel, Pintye Ákos Bulcsú; felkészítő: Gecse Angéla
5.
Jocik
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium – Braun Marianna Zita, Antal Máté, Csizmadia Bence; felkészítő: Jenei József
6.
II. Greco
Mikszáth Kálmán Gimnázium és Kollégium – Lavrik Jázmin, Szabó Szófia, Perger Réka;
felkészítő: Nagy Gabriella
7.
895
Ciszterci Szent István Gimnázium – Molnár Kinga Edit, Südi Emma, Tamási Benedek; felkészítő: Berta Annamária
8.
SFS
Selye János Gimnázium – Németh Zsófi, Szlatki Áron, Pém Lujza; felkészítő: Elek József
9.
Kossuth fiai
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium – Kiss Ábel, Orosz Gergő Kevin, Vári Zoltán; felkészítő: Tamás Melinda
9.
Mária királynő udvarhölgyei
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium – Fekete Edina, Nagy Jázmin, Szilágyi Adél; felkészítő: Heiner Ferenc
Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság
Nyitókép: Csapó Balázs/Kisalföld
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »