Elmegyógyintézetbe zárják az október 23-ára állítólag fegyveres akciót előkészítő férfit

Elmegyógyintézetbe zárják az október 23-ára állítólag fegyveres akciót előkészítő férfit

Elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, akit az alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntettével gyanúsítanak – olvasható a Budai Központi Kerületi Bíróság közleményében.

Az ülésen a bíróság megállapította, hogy a szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény megalapozott gyanúja fennáll, így a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés általános feltétele adott. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a bűnismétlés veszélye és a bizonyítási eljárás megnehezítése a gyanúsított esetében megállapítható.

A nyomozási bíró a keddi, nem jogerős végzésben november 22-ig elrendelte a férfi letartóztatását, amelyet az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn erősítette meg, hogy figyelmeztetést kaptak egy október 23-ára szerveződő fegyveres akcióról egy amerikai partnerszolgálattól. A kapott információk szerint egy online csoportban fiatalok beszélgetést folytattak egy védett személyeket érintő, közeljövőre tervezett akcióról. A KTK válasza szerint az operatív eszközökkel szerzett információk szerint "fegyverek beszerzését és használatát tervezik az akciót szervező fiatalok".

Hírdetés

A budapesti, XVI. kerületi Legenda Bowling Club térfigyelő kamerája múlt szombat este rögzítette is, hogy a Terrorelhárítási Központ közreműködésével a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai lerohanják azokat a személyeket, akik a "fegyveres akció előkészítését" szervezték (fegyverek nélkül ezek szerint, hiszen csak tervezték a beszerzést, ami aligha sikerült volna fél nap alatt…):

(MTI – 24 nyomán)

Korábban írtuk: Október 23-ára szerveződő "fegyveres akcióra" figyelmeztetett az amerikai hírszerzés, pesti sörözőnél csaptak le a fiatalokra


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »