Aztán kiderült, hogy nemcsak a késeket, hanem a fogukat is fenik, egymásra. Azt meg hallom napestig, hogy csontig ért a kés és fáj, ezért az emberek elégedetlenek. Ráadásul, ha megsebesülnek nyúzásuk közben, akkor még az első betegnapot sem fizetik ki.
De lehet, hogy kardokat is használnak a hatalom csúcsán csücsülők, mert állandóan (szó)párbajoznak, és minden módon kinyírnák egymást, de ha nem kerülne gyilkos szerszám kezükbe, akkor akár egy kanál vízben is megfojtaná egyik a másikat. Ha ez így megy tovább, akkor mindenki mindenki ellen fog harcolni. Ha már így fenik a késeket, megtörténhet, hogy eljön nálunk is a hosszú kések éjszakája, és akik ellenségnek nézik társaikat, azokat kinyírják. (A hosszú kések éjszakáján Németországban 1934-ben Hitler és társai gyilkoltatták le egypár ellenfelükkel együtt a náci párt „másik felét”.)
A sok fenekedés következtében még az is megtörténhet, hogy Romániának ellenzéki kormánya lesz. A szociáldemokraták (PSD) máris úgy tesznek, mintha ellenzékben lennének, de a liberális párt tagjainak egy része sem ért egyet a másik részével és a miniszterelnökkel. Az RMDSZ-nek is mintha kényelmetlen lenne a kormányzás édes terhe, tehetne hát úgy, mintha ellenzékben lenne.
A PSD már jó ideje úgy bírálja a kormányt, mintha nem volna nyakig benne. A főnök, Grindeanu azt mondja: elég a „beteges vérszomjból”. Ezzel stílszerűen arra céloz (Drakula országában!), hogy a kormány vérszívóként viselkedik, és kiszívja a polgárok vérét, jobban mondva pénzét a zsebükből. Jaj, ők isten őrizz, hogy ilyesmit akarnának. „Jobb, ha elmégy, ha nem tudsz semmit adni az embereknek, vagy ha elmennek, akik elhatározzák, hogy nem tesznek semmit értük” – folytatja Grindeanu. Ők nem ilyenek, de nem ám! És nem maradnak egy mérgező kapcsolatban a formai stabilitás érdekében, ha ez a nép elszegényedéséhez vezet. Ők aztán az emberek érdekében akarnak kormányozni! Nem lehet mindenféle pénzügyi kísérletezgetéssel az embereket és cégeket sújtani – állítja.
A megoldás szerinte egy új csomag lenne a gazdaság újraindítására, a nyugdíjasok és más sebezhető kategóriák védelemére, ami nem képezi alku tárgyát, hanem kötelező. A megoldás erre egyszerű: bele kell foglalni a költségvetésbe! (Nem baj, ha az államkassza üres?) Azt hittük volna, hogy megvárják, míg a miniszterelnök végigviszi megszorító intézkedéseit, aztán majd átveszik a kormányfői pozíciót, de úgy látszik, ők is türelmetlenek, mint a nép, amely lenyelte az első keserű pirulákat (áfa- és egyéb emeléseket), aztán jöttek a keserű só(kko)k, a további megszorító-megszomorító csomagok. A kivételezettek csomagját a kormány nem tudja átadni, mert az érintettek nem akarják átvenni. Azt mondják, ők nem ezt érdemlik. Helyettük jöttek újabb ár-, adó- és illetékemelések. Csodálkozom, hogy újabban nem emlegetik azt, amivel a kormány fenyegetett, hogy ha más mód nem lesz, akkor újabb áfaemelés következik. (Vigasztaló, hogy így mindenki kecskéje megdöglik.) A kormányzó pártokban levők közül sokan nem értenek egyet a kormánnyal. (Van, hogy én sem értek egyet sokszor saját magammal.) Ezek annyian vannak, hogy alakíthatnának egy új ellenzéki kormányt is.
Ha a PSD továbbáll a kormányból, akkor az megbukik, és ott lesz a nagy lehetőség egy aranyos kormányzásra, az AUR-ral. Igaz, szélsőséges pártnak tartják, de nálunk egyáltalán nem probléma a pártvándorlás, az is lehet, hogy az AUR-osok egy része átállna a PSD-be, és akkor minden rendben lesz. Majd elosztják egymás között a funkciókat és a 35 ezer eurós lakásokat, amiket az AUR ígért. Bevehetnék az új kormányba a liberális ellenzékeskedőket és az alapembert, az EP-képviselőt (a magyarok régi barátját), Rareș Bogdant, mert ő is mintha ellenzékben lenne, jól megkritizálta a kormányt. És kerülhetnének az RMDSZ-ből is, akik részt vehetnének az új ellenzéki kormányban, mert abban is vannak ellenzékiek, hiszen például az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) második embere, Csomortányi István is állandóan a „Soha többé RMDSZ-t” jelszóval kampányol az RMDSZ ellen, amelyik listáján az EMSZ-es Zakariás Zoltán bejutott a parlamentbe.
Fotó: gov.ro
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


