Elképesztő véráldozatokat követelnek a harcok

Elképesztő véráldozatokat követelnek a harcok

Az ukrán katonák csütörtökre virradóra legalább száz szakadár fegyverest és orosz katonát öltek meg Kelet-Ukrajnában, ahol az éjszaka folyamán is súlyos harcok voltak – jelentette Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokat figyelemmel kísérő ukrán katonai szakértő, az Információs Ellenállás nevű szervezet koordinátora.

Timcsuk szerint az erőátcsoportosítás után a hadsereg csapásokat mért az ellenség állásaira Donecknél, Horlivkánál, Szukalova Balkánál, Sztarobesevénél és Amvroszijevkánál. A szakadárok és az orosz hadsereg támadásai alábbhagytak ugyan, de nőtt a közvetlenül Oroszország területéről indított támadások száma – idézte az UNIAN hírügynökség Timcsukot.

Embertelen körülmények Doneckben

Orosz hírügynökségek szemtanúkra hivatkozva arról számoltak be, hogy éjfél óta az ukrán hadsereg tüzérsége intenzíven támadja Doneck város egyes kerületeit. A városháza közlése szerint Doneck egész területén nincs ivóvíz-szolgáltatás, és a mobiltelefon-hálózat sem működik. A leszakadt villanyvezetékek miatt sokfelé a trolibuszok sem közlekednek.

A RIA Novosztyi hírügynökség közben cáfolta szerdán az orosz médiában szerdán, szemtanúkra hivatkozva megjelentetett híreket, amelyek szerint az oroszbarát szakadárok ellenőrzésük alá vonták a stratégiai fontosságú donecki repülőteret. A Prokofjev repülőtér továbbra is – a harcok áprilisi kezdete óta – az ukrán fegyveres erők kezén van, de a szakadárok csütörtökön is folytatták a légikikötő ágyúzását és az aknatámadásokat.

Megadás vagy halál

Volodimir Kononov, a szakadárok által önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság „védelmi minisztere” azt mondta, hogy a lázadók kettős körgyűrűbe zárták a repülőteret, ezért az ukrán katonák nem tudnak onnan kijutni. Mint mondta: vagy megadják magukat, vagy a halált választják. Kononov az egyik legfontosabb feladatnak nevezte a repülőtér bevételét.

Hírdetés

A luhanszki repülőteret viszont három nappal ezelőtt ellenőrzésük alá vonták a szakadárok, de a heves harcok következtében a repülőtér olyan súlyos károkat szenvedett, hogy használhatatlanná vált.

Ukrajna NATO-tagsága: nem jó ötlet

Ukrajna NATO-tagságának szorgalmazása kisiklathatja a békefolyamatot – figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Európa Tanács főtitkárával tartott moszkvai találkozóján. Az orosz diplomácia vezetője arra szólított fel, hogy külföldön hagyjanak fel az Ukrajna tömbön kívüliségének feladását és NATO-tagságát célzó „provokációkkal”, és folytassák az ukrán válság békés rendezését célzó cselekvést, biztosítsák Ukrajna nemzeti egységét.

Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára a megbeszélés során a vérontás megszüntetésére hívta fel a Délkelet-Ukrajnában harcoló feleket, és azt hangsúlyozta, hogy Oroszországnak latba kell vetnie befolyását az érintettekre a válságrendezés érdekében.

Az a fontos, ami a terepen történik

Oroszország támadást intézett Ukrajna ellen – állapította meg Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár csütörtökön a dél-walesi Newportban, ahol a nap folyamán az atlanti szövetség tagországainak csúcsvezetői péntekig tartó tanácskozást kezdenek. Moszkva ugyan tagadja, hogy csapatokat vezényelt volna Ukrajnába, de a helyszínen tapasztalt tények Rasmussen szerint azt mutatják, hogy legalább ezer orosz katona tartózkodik a szomszédos ország területén.

A NATO üdvözöl minden béketeremtési erőfeszítést, ám igazából az a fontos, ami a terepen történik – hangsúlyozta a főtitkár, utalva Putyin tűzszüneti felszólítására. Újból felszólította Moszkvát arra, hogy vonja ki katonáit Ukrajnából, és szüntesse a fegyveres lázadó erők támogatását.

Ismert, Putyin szerdán, a csütörtöki, walesi NATO-csúcs előtt hétpontos béketervet hirdetett meg, ám azt Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök „porhintésnek” nevezte.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »