Elképesztő: megölte a barátnőjét, elásta a kertben, majd beköltözött a házába

Elképesztő: megölte a barátnőjét, elásta a kertben, majd beköltözött a házába

Elképesztő: megölte a barátnőjét, elásta a kertben, majd beköltözött a házába

A Szegedi Rendőrkapitányságon 2018 júliusában indult eljárás egy helybeli asszony eltűnésének ügyében. A beszerzett információk eredményeként felvetődött a gyanú, hogy az eltűnés hátterében életellenes cselekmény állhat, amelynek feltételezett elkövetője az egykori barátnő.

Hírdetés

A megalapozott gyanú szerint a két nő 2017 májusában veszett össze, amelynek során a 44 éves asszony megfojtotta a sértettet. A holttestet az áldozat házának udvarában – egy ismerőse segítségével – elásta. Ezt követően csaknem egy évig élt a megölt nő ingatlanában, miközben annak családját különböző történetekkel nyugtatgatta a hollétével kapcsolatban.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság – a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályával együttműködve – 2019. február 26-án tartott helyszíni szemlét a háznál, és a kertben megtalálták az asszony holttestét.

A 44 éves szegedi nő ellen emberölés, míg társa, egy 45 éves férfi ellen bűnpártolás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A nyomozók mindkettőjüket őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztés tettek letartóztatásuk indítványozására.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »