Eljárást indítottunk, börtönbe zártuk – a pedofilbotrány miatt magyarázkodott Orbán a parlamentben

Orbán Viktor megköszönte a kormánypárti képviselőknek, hogy Navalnij-ügyben önmérsékletet tartottak (nem álltak fel, amikor a balliberális ellenzék egyperces néma főhajtást kezdeményezett).

– Sovinisztáknak nem jár tisztelet – jelentette ki Orbán Viktor, majd azt is hozzátette: aki a grúzokat patkányoknak nevezte, annak nem állnak fel a parlamentben, végül megjegyezte: egyébként meg nyugodjon békében.

Hírdetés

Orbán Viktor szerint sok igazság van abban, amit Ungár Péter mondott a gyermekvédelemben dolgozókkal kapcsolatban, de a kormány a négyszeresére növelte ezen a területen a béreket. 2002 és 2024 között a szociális ágazatban 46,2 százalékos béremelést hajtottak végre. Szerinte a gyermekvédelemben dolgozók bére nem áll összefüggésben a pedofilügyekkel. Azt is mondta: a gyermekvédelemben dolgozók munkáját megköszönik, a pedofil bűnelkövetőket pedig börtönbe fogják csukni.

Orbán Viktor azzal folytatta, azoknak, akik most a kegyelmi ügyben a kormánypárti frakciókat támadják, elmondja:

A pedofil bűncselekményt elkövető gyermekotthon vezetőt önök húsz évig a helyén hagyták, vele szemben semmilyen vizsgálatot, de legalábbis következménnyel járó vizsgálatot nem végeztek, és önök a helyén hagyták. Ezzel az emberrel szemben 2011-ben már megindítottuk az első rendőrségi eljárást, amit a mostani vizsgálat fel is tár majd, hogy miért nem vezetett sikerre, majd nem törődtünk bele ebbe, és másodjára is megindítottuk a vizsgálatot. Akiket önök nem zártak börtönbe, azokat mi zártuk börtönbe. A pedofil bűncselekményt elkövető gyermekotthon igazgatót önök először kinevezték, utána húsz évig otthagyták, majd a 2010-es kormányváltást követően mi börtönbe zártuk. Ez az alaphelyzet.

A kormányfő megjegyezte, azért beszélnek most erről az ügyről, mert Novák Katalin kegyelmet adott az egyik elítéltnek, ami nem helyes.

(Index nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »