Elismerés háromszéki pedagógusoknak és diákoknak (RMPSZ-díjak)

Elismerés háromszéki  pedagógusoknak  és diákoknak (RMPSZ-díjak)

Az évente odaítélt Kós Károly-, Bolyai Farkas- és Mákvirág-díj, valamint a kétévente megpályázható Apáczai-díj átadó ünnepségét múlt szombaton tartották a szovátai Teleki Oktatási Központban, ahol több háromszéki pedagógus és diák is elismerésben részesült. A Romániai Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által alapított díjakkal a szervezet rá kívánja irányítani a figyelmet a kimagasló teljesítményű pedagógusok és diákok eredményeire, mert úgy tartják, példájuk követendő, hasznára válik a helyi és tágabb közösség számára.

Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke a díjátadó megnyitóján azt mondta, „napjainkban a közép- és felsőfokú oktatás egyik legfontosabb feladata, hogy rávegye a fiatalokat a gondolkodásra, a tervezésre, a céltudatos munkára, az értő válogatásra, az értékelésre és a kritikára, felkészítve őket arra, hogy eleget tudjanak tenni a 21. századi kihívásoknak”. A szervezet vezetője szerint a pedagógusoknak kulcsszerepük van abban, hogy a fiatalokat megtanítsák, hogyan kell a mesterséges intelligencia révén pár kattintás távolságon belül elérhető információt bölcsen hasznosítani, kitartó kemény munkával tudássá érlelni.

A díjakról Burus elmondta: az Apáczai-díjjal elismerik és követendő példaként az erdélyi magyar pedagógusközösség figyelmébe ajánlják a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységét, idén először Brassai Sámuel-különdíjjal értékelik az oktatási segédanyagok, tankönyvek csoportjába sorolható pályamunkákat, a Mákvirág-, Bolyai Farkas- és Kós Károly-díjak révén elismerésben részesítik azokat a középiskolás diákokat, akik amellett, hogy megyéjük legjobbjai, kiemelkedő eredményeket értek el tantárgyversenyeken, díjakat szereztek kulturális és sportrendezvényeken.

Hírdetés

Az Apáczai-díj arany fokozatában részesült Háromszékről Antalka Ágota Úton önmagadhoz című könyvéért, melyet a pszichopedagógiai kategóriában ítélt meg számára az értékelő bizottság, egy másik művéért, a Lélekformálók prózakötetért pedig elismerő oklevelet kapott a humán tudományok kategóriában. Ugyanebben a szakmai besorolásban Pénzes Lóránd István és Lőrinczi Dénes Háromszék az én hazám című munkáját méltatták.

Az Apáczai-díj pályázatán belül az RMPSZ Tudományos Tanácsa idén először külön kategóriában értékelte az oktatási segédanyagok csoportjába sorolható pályamunkákat (tankönyvek, munkafüzetek, példatárak, szakmai-módszertani munkák), itt a Kocsis Annamária, Farkas István, Kerekes Izabella és Vollancs Szidónia által szerkesztett Kovászna megye földrajzi és természetrajzi foglalkoztató könyve is elismerésben részesült.

Kós Károly-, valamint Bolyai Farkas-díjat ítélnek oda évente azoknak a tehetséges és példás magatartású diákoknak, akik hazai és nemzetközi magyar nyelv és irodalom, illetve matematika tantárgyversenyeken, kulturális és sportrendezvényeken eredményeket értek el. Az elmúlt tanév eredményei alapján Háromszékről Kós Károly-díjban részesült a XI. osztályos Tokos Lilla Eszter, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium tanulója, felkészítő tanára Bede Erika, Bolyai Farkas-díjat kapott a XII. osztályos Orbán Pál, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum diákja, felkészítője Dáni Zsuzsa.

A Mákvirág díjat a megyék legjobb IX., X., XI. és XII. osztályos tanulói kaphatják. A díj pályázatalapú és azok a középiskolás diákok jelentkezhettek, akik kiemelkedő tanulmányi eredményeket értek el az előző tanévben. A díjazottak számára az oklevél, valamint érem mellett az RMPSZ jutalomtáborozást is biztosít. A IX. osztályban Pieldner Dávid, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákja bronz díjat kapott, a X. osztályban Kovács Hunor, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulója ezüst oklevelet érdemelt ki, a XI. osztályban bronzérmes Pieldner Ádám mikós tanuló. 


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »