Elindult a totális médiaháború? – Az Index rövid interjúja Simicskával

Simicska Lajos: Kirúgok minden orbánistátA médiatulajdonos-üzletember útban a Magyar Nemzet szerkesztősége felé, az autójából adott interjút az Indexnek a lapvezetés lemondásáról. Simicska Lajos azt mondta, kirúg minden orbánistát, és a miniszterelnököt is erős szavakkal illette.

Tájékozódott róla, hogy mi történt a Magyar Nemzetnél?

Persze, tájékozódtam, most bemegyek a szerkesztőségbe, és mindenkit kibaszok.

De már nem kell, hiszen felmondtak.

Tudom, de nem érdekel. Még egyszer mondom, mindenkit kibaszok. Szar helyzetbe hoztak, én is akkor olvastam a közleményüket, amikor maga. Nekem nem szólt senki.

Hogyha mindenkit kirúg, akkor ki fogja vinni a lapot?

Higgye el, többször voltam már ilyen helyzetben, és mindig megoldottam. Kirúgok minden orbánistát, aztán kinevezem a helyükre az én embereimet, akiket nem lehet megfélemlíteni meg lefizetni. Még egyszer mondom, mindenhol az én embereim fognak ülni.

Hírdetés

Ön szerint miért mondtak le a lap vezetői?

Mondtam az előbb. Nagyon jól tudom, miről van szó. Orbán egy geci.

Mármint hogy azt gondolja, hogy Orbán Viktorék vették rá a lapvezetést, hogy hagyják el a lapot?

Maga szerint mi más történhetett itt? Mondom, le is írhatja, Orbán egy geci.

Beszélt a miniszterelnökkel a helyzetről?

Dehogy beszéltem. Nem beszélünk már tavaly április óta. Szarok rá, hogy mit gondol. Még egyszer mondom, most bemegyek, kinevezem az én embereimet. És a lap továbbra is meg fog jelenni. Viszlát.

http://index.hu/belfold/2015/02/06/simicska_lajos_orban_egy_geci/


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »