Elindult a Billings-módszer oktatóinak képzése Budapesten

Elindult a Billings-módszer oktatóinak képzése Budapesten

Január 27-én a Katolikus Szeretetszolgálat budapesti központjában tartották a Billings-oktatók képzésének első alkalmát. A szervezet „Természetes gyermekáldás” enevezésű projektje keretében eddig sok orvos és oktató képzését támogatták, amihez a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is csatlakozott, hogy minden egyházmegyében képviseltessék magukat a cikluskövetési módszereket oktató szakemberek.

Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója az első képzési alkalom elején elhangzott beszédében kiemelte: „Büszkeség számunkra, hogy a FEMM Health és most már a Billings-módszer képzése is nálunk zajlik, és hogy a cikluskövetés platformjának köszönhetően a különböző cikluskövetési módszerek oktatói egy csapatként tudnak fellépni. Nagy sikernek tartjuk azt is, hogy elindult a Rekonstruktív Reproduktív Medicina Centrum a SOTE falai között, ahol a kiképzett oktatók és orvosok közös munkájának hála egyre több fiatal kaphat gyors és értő segítséget.”

A főigazgató kiemelte, hogy a több mint hetven éve fennálló Katolikus Szeretetszolgálatnak az Egyház társadalmi tanításának hiteles képviseletén túl „célja az is, hogy az Egyház tanításával összeegyeztethető cikluskövetési módszereket ismerőket (…) egy közösségbe gyűjtse, egyházmegyei szintű kisebb közösségek létrehozásával, lehetőséget teremtve a szakmai tapasztalatcserére, és mind több fiatal elérésére, az orvosok és az oktatók közti egyre szorosabb együttműködésre.”

Hírdetés

Az önmegfigyelésen alapuló Billings-módszer oktatóképzésén védőnők, szülésznők, dietetikusok, dulák, gyógytornászok és más, női egészséggel, egészségvédelemmel foglakozó szakemberek kezdték el az elméleti képzést, melyet oktatási gyakorlat követ majd.

Forrás: Billings Method Hungary Facebook-oldala; Katolikus Szeretetszolgálat

Fotó: Billings Method Hungary Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »