Elhunyt Udo Ulfkotte – a Lügenpresse működését lelplező újságíró mindössze 56 éves volt

Elhunyt pénteken Udo Ulfkotte, a korábban a fősodrathoz tartozó német újságírók közül talán az egyetlen, aki nyíltan mert beszélni a Lügenpresse (hazug sajtó) működéséről. A Junge Freiheit információi szerint szívroham vitte el, Ulfkotte mindössze 56 éves volt.


Udo Ulfkotte (1960 – 2017)

Hírdetés

Udo Ulfkotte 17 éven át a vezető német konzervatív napilap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) külpolitikai szerkesztője, illetve haditudósítója volt. A magyarországi köztudatba 2014. szeptember 11-én napvilágot látott Megvásárolt újságírók – Miként irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a nagytőke a német tömegmédiát című kötetével került.

„25 éven keresztül dolgoztam újságíróként, és engem arra tanítottak, hogy hazudjak, legyek áruló, és ne mondjam el az igazat a közvéleménynek” – nyilatkozta korábban a Russia Today című lapnak. Könyvének megírásával úgy döntött, nem hallgat tovább a nemzetközi pénzügyi elit befolyása alatt álló médiáról, mivel attól tartott, háború fog kirobbanni Európában.

Ulfkotte maga is titkosszolgálati szakértő, és korábban tagja volt az amerikai Marshall Memorial Fund nevű, a német médiát irányító egyik nemzetközi szervezetnek. Ulfkotte bátran ki merte jelenteni, hogy a német hírekre a legnagyobb befolyást az Egyesült Államok és Izrael gyakorolja.

Szokatlan nyíltsággal írt továbbá a titkosszolgálatokról, iszlamizációról és a bevándorlás veszélyeiről is. Az iszlamisták halálos fenyegetései miatt gyakran kellett rendőri védelmet kérnie.

(Kuruc.info)

Bevándorlóbűnözéssel foglalkozni tilos – Udo Ulfkottét is letiltotta a Facebook

Udo Ulfkotte: a németek másodosztályú emberek lettek a saját hazájukban

Ulfkotte a menekültiparról: az események előreláthatóak voltak, a hatalom nem tett semmit

Egy német újságíró kipakol: a médiát a nagytőke és a titkosszolgálatok irányítják az USA szája íze szerint és Izrael érdekében


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »