Elhunyt Szegő András

Elhunyt Szegő András

75 éves korában elhunyt Szegő András, Prima Primissima díjas újságíró, az Interjúkirály.

Szegő András halálhírét a Nők Lapja jelentette be a Facebook-oldalán.

„Letaglózva, mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kollégánk, Szegő András hosszú betegség után elhunyt. Ameddig állapota engedte, dolgozott – az űr, amit maga után hagy, kitölthetetlen, nincsenek szavak… András 75 éves volt. Nyugodjon békében, őszinte részvétünk a családnak.”

Hírdetés

Szegő András 1970 és 1992 között a Képes Sport munkatársa, a birkózás, a súlyemelés és az ökölvívás szakírója volt, külsős munkatársként az MTV sportközvetítéseiben is részt vett. 1994-tól a Nők Lapja szerzője volt. Publicisztikái és riportjai hétről hétre olvashatók voltak a hetilapban, de

leginkább az interjúiról volt híres, ezért is hívták sokan úgy, az Interjúkirály.

A Sport Plusz című lapban is rendszeresen jelentek meg cikkei.

Több filmben is kapott kisebb szerepeket (A turné, Redl ezredes, Sorstalanság, Zsaruvér és csigavér 3. – A szerencse fia, Zsiguli). 2003-ban jelent meg Magánybeszélgetések című interjúkötete. 2008-ban látott napvilágot Antal Imréről szóló könyve, amely pályatársakkal, barátokkal készült interjúkat tartalmaz. Feleségével, Évával 1978-ban ismerkedtek meg. Két fiuk született: János (1982) és Andor (1986).


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »