Elhunyt Szabó György, a bükki füvesember

Elhunyt Szabó György, a bükki füvesember

Szabó György, a Györgytea készítője, bükki füvesember hivatalos oldalán osztotta meg halálának hírét lánya, Lopes-Szabó Zsuzsa.
Szabó György lánya azt írta a Györgytea hivatalos oldalán:

Szomorú feladatom, hogy tudassam a világgal, hogy édesapám, a világ számára Gyuri bácsi eltávozott közülünk az angyalok világába.

Egy bibliai idézettel folytatta Pál apostol Timotheushoz írt második leveléből:

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” (Pál apostol 2. levele Timotheushoz 4.7)

Hírdetés

Lánya szerint Szabó György december 4-én, vasárnap este otthonában „nyugodtan, megbékélt lélekkel elaludt”.

Lopes-Szabó Zsuzsa hozzátette, mellette volt, fogta a kezét.

Kérte, vigyem haza. Mondtam, indulunk, amikor készen vagy. 6 óra után nem sokkal későbbre készült el. Amit tudok, tőle tanultam. Nem csak a gyógynövényeket: azt is, hogy kell kanállal enni, és felvenni a cipőmet. Apának is olyan volt, mint füvesembernek: türelmes, nagylelkű, segítőkész, melegszívű és határozott. Hiányát semmi nem fogja pótolni, sem az én, sem az önök életében – írta a közösségi oldalon. Kiemelte, hogy apja „szelleme, tanításai, tudása viszont örökké fognak élni, amíg emlékezünk rá – és még annál is tovább”.

(Index)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »