Március 31-én elhunyt Makláry Zsolt festőművész, aki számos falképpel és ikonosztázzal gazdagított görögkatolikus templomokat, intézményeket.
A templom- és ikonfestő művész utolsó nagy, befejezett munkája a nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet kápolnájában található. Az Istenszülő oltalma titulusú kápolna falfestményeit feleségével, Makláry Terézzel közösen festették.
A művészre a kápolna festésekor készült fényképekkel és az ezzel a munkájával kapcsolatban készített beszélgetéssel emlékezik a Nyíregyházi Egyházmegye.
A feldíszített kápolna szentelését követően a tervezéstől a megvalósításig tartó folyamatról kérdezte Makláry Zsoltot Jászter Beáta. Beszélgetésük a Kossuth Rádió görögkatolikus műsorában hangzott el 2021. február 22-én.
„Makláry Zsolt a templomi falképfestészetében olyan technikai és ikonográfiai tudást sugárzó minőséget honosított meg, amely már régóta ismeretlen volt a hazai görögkatolikusok között. Falképei mellett (pl. Tiszaújváros, Bekecs, Gáva, Kispatak, Szatmárnémeti, Tokaj) ikonosztázai is kiemelkedő jelentőségűek (pl. Hajdúböszörmény, Gáva, Bekecs, Nyíregyháza-Kertváros, Debrecen). Munkái határon túli magyar görögkatolikus templomokban is megtalálhatók. Jelenleg a nyíregyházi szeminárium újjáépített kápolnájának falképein dolgozik. Művészetét az ikonfestés sajátos magyar útjának tudatos keresése jellemzi” – írta róla Terdik Szilveszter művészettörténész 2020-ban.
Adj, Urunk, tőlünk elköltözött Zsolt szolgádnak boldog nyugalmat és örök emléket!
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Fotó: P. Tóth Nóra
Videó: Görögkatolikus Médiaközpont
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »