Elhunyt Kalász Márton sváb származású magyar költő, író és műfordító

Életének 88. évében, 2021. december 30-án, Budapesten elhunyt Kalász Márton Kossuth-díjas, kétszeres József Attila-díjas, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, egyetemi tanár, germanista, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett, s öt évvel ezelőtt a Nemzet Művészévé is választott magyar költő, műfordító és író. Kalász Márton a szovjet megszállás nehéz időszakában is ragaszkodott a német, pontosabban dunai sváb gyökereihez, s egyben műveiben is kifejezte, szerette vállalt magyarságát.

Kalász Márton a beszédes jelentésű – nomen est omen – Christmann német családnévvel született 1934-ben a Baranya megyei Somberek (németül: Schomberg) faluban. Kalász-Christmann Márton elei az 1740-es években a Fekete-erdő (Schwarzwald) és Fulda-Pfalz vidékéről csordogáltak le a Dunán a híres „ulmi dereglyéken” (Ulmer Schachtel) Somberekbe. A török hódoltság idején Somberekbe betelepült szerbek az 1920-as trianoni országrablás után visszatelepültek az akkor éppen Szerb-Horvát-Szlovén Királyság nevű délszláv anyaországukba. De maradtak – amíg maradhattak – a svábok.

A gyermekkorában csak németül, pontosabban annak egyik, a mókásan csak Schwäbische Türkei-nek, azaz Sváb-Törökországnak nevezett baranyai, tolnai vidék sváb dialektusát beszélő Christmann Márton a Délvidékről 1945-ben a puszta életüket mentve elmenekült bukovinai székelyektől kezdett magyarul tanulni. A később a kortárs német prózai és lírai műveket magyarra fordító Kalász Márton az irodalmi német nyelvet (amely bizony nagyon eltér a különböző sváb nyelvjárásoktól) még a magyarnál is később, a pécsi középiskolai éveiben sajátította el.
A gimnáziumi tanulmányok után az immár Kalász névre hallgató ifjú előbb egy ormánsági állami gazdaságban dolgozott, majd Siklóson és Szigetváron már az intellektuális képességeinek inkább megfelelő népművelési előadói munkakört töltötte be, s végül az utóbbi településen művelődésiház-igazgató volt. A négyéves baranyai pályafutása után, 1958-ban felkerült Budapestre, ahol a Falurádió szerkesztősége riporterként alkalmazta, egészen 1970-ig. „Másodállásként” még a szocializmus nyomasztó légkörében is bizonyos szabadságot élvező, tekintélyes Európa Könyvkiadónál szerkesztőként ismerkedett meg a hazai irodalmi élet minden szép és visszatetsző jelenségével.

1970-ben az akkor már hat verseskötet megjelentetett Kalász Márton az egy évtizeddel korábban indított, Jovánovics Miklós szerkesztette Új Írás című (kortárs) irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat munkatársa, később rovatvezetője lett. Ekkorra már napvilágot látott Rolf Hochhuth német író, sokak szerint megosztó A helytartó című dokumentarista drámájának magyar változata Kalász fordításában.

Irodalmi német tudását tovább finomíthatta, amikor 1971-től három esztendőn keresztül a kelet-berlini Magyar Kultúra Házának (Haus der Ungarischen Kultur) munkatársa lehetett. A berlini években szerzett tapasztalatait, élményeit írta meg a politikai változások után megjelenhetett Berlin–Zárt övezet. Emlékezések című kötetében. Hazatérése után, s a jóval későbbi újabb németországi kiküldetése előtt, 1986 és 1991 között előbb a Lukács László piarista szerzetes szerkesztette Vigilia katolikus irodalmi folyóirat főmunkatársa, szerkesztőbizottsági tagja. Kalász Márton ennél a folyóiratnál szerzőként sokszor írt – verset és prózát egyaránt – a gyermekkorát meghatározó sváb katolikus vallási élményvilágáról. A Vigilia mellett ugyanakkor a Pécsett szerkesztett Jelenkor című kulturális és művészeti folyóirat szerkesztőbizottsági tagja és állandó szerzője is volt.

A politikai változás után, 1991-ben kiküldik az újraegyesített Németországba, pontosabban Baden-Württemberg tartomány fővárosába, Stuttgartba, ahol három éven keresztül a Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ igazgatója. Ennek az állásnak a betöltése azért volt fontos a magyar kormány és személyesen Kalász Márton számára, mert Baden-Württemberg tartományban, s azon belül Stuttgartban igen sok, a második világháború után Magyarországról elűzött német, illetve azoknak leszármazottai éltek, s élnek manapság is.

Kalász Márton 2001-2007 között a Magyar Írószövetség elnöke, majd haláláig elnökségi tagja volt. A fentebb említett kitüntetésein és elismerésein túl a többi között elnyerte az Artisjus-díjat, az Arany János-díjat, a Magyar Örökség díjat, a Prima díjat és megkapta a Balassi-emlékkardot.

Kalász Márton egyik szerkesztője és írója volt a 2002-ben napvilágot látott Fejezetek a magyarországi német irodalom történetéből című hiánypótló és a hiány pótlásának kezdetét jelentő kötetnek. A könyv bemutatója után e sorok írója interjút készített a most elhunyt jeles irodalmi személyiséggel, miközben elmesélte a következő történetet: A rendszerváltozást követő években Németországban járt egy írókból, költőkből álló magyar küldöttség, amelynek ő is tagja volt. A küldöttség tagjai kijelölték azt a személyt, aki rövid beszédet intézett a vendéglátókhoz. Csurka István így zárta rövidre a vitát: Beszéljen Kalász Marci! Nem csak azért, mert ő tud a legjobban németül, hanem azért is, mert közöttünk ő a legjobb magyar.

Kalász Márton felesége, a kiváló, nemzeti elkötelezettségű rádiós szerkesztő-riporter, műsorvezető 2016-ban hunyt el. A tegnap meghalt Kalász Mártont gyászolja leánya, a német és magyar nyelven egyaránt alkotó Kalász Orsolya költő, műfordító és fia, Kalász István prózaíró, szerkesztő és forgatókönyvíró.

Kalász Márton – nyugodjon békében! Ruhe in Frieden!

Hering József – Kuruc.info