Elhallga(tta)tott klinikai kutatások erősítik meg: nem "férfi testben élő női agyról", hanem kezelésre szoruló perverzekről van szó

Lerántja a leplet az orvosprofesszor a transzszexualitás egyik leggyakoribb okáról

Az autogünefília azt a perverz szexuális fantázia/vágy keltette izgalmat jelenti, hogy egy férfi a női nemhez tartozónak képzeli magát.

Heteroszexuális férfiak esetében azonban ez nem csak a transzvesztitizmus (női ruhába öltözés) klinikai képében jelenik meg, hanem az elmúlt két évtizedben férfiak esetében ez a leggyakoribb motivációs háttere a nemi átalakító műtéteknek Észak-Amerikában és Nyugat-Európában.

Bár az autogünefília jelenségét már a XX. század első felének pszichiátriája is ismerte, ez a perverzió (a mai pszichiátriai terminológia szerint parafília) az 1980-as évektől egy kanadai szexológus, Ray Blanchard kutatásai során került előtérbe.

A jelenleg uralkodó felfogással szemben – miszerint a transzszexuális/transzgender férfiak esetében „férfi testben egy női agy él csapdába ejtve” – Ray Blanchard, majd később Michael Bailey amerikai szexológus vizsgálatai pontosan mutattak rá, hogy a transzszexuális/transzgender férfiak esetében valójában egészen másról van szó.

A férfi transzszexuálisok egy része ugyanis vagy meleg férfi, akik túlzott nőiességük miatt nem vonzóak a többi meleg férfi számára, így a „nővé alakulás” lehetőség számukra a vágyott homoszexuális kapcsolatok kialakítására.

A transzszexuális/transzgender férfiak egy másik csoportját viszont azon heteroszexuális férfiak képezik, akiknek a parafíliája/perverziója az, hogy szexuális izgalmat jelent számukra a fantázia, hogy a másik nemhez tartoznak, azaz ahogy a görög terminus is utal rá, „önmagukhoz nőként vonzódnak”. Ez a fantázia attól, hogy egy férfit a női ruha viselése izgat fel (transzvesztita magatartás), odáig is terjedhet, hogy a női testben történő létezés vált ki benne izgalmat, amely kimenetele a transzszexuális/transzgender identitással történő azonosulás és a nemváltó eljárások követelése lehet.

A fent röviden ismertetett klinikai kutatások azonban sajnos komoly ellenállást váltottak ki a transzjogokért erőszakosan küzdő aktivisták körében, Bailey 2003-ban megjelent The Man Who Would Be Queen: The Science of Gender-Bending and Transsexualism (A férfi, aki királynő lenne: a nemhajlítás és transzszexualizmus tudománya) című könyvét nemcsak kritika és megkérdőjelezés kísérte, de a professzort megpróbálták eltávolítani a Northwestern Egyetemről, családját zaklatták, szakértelmét megkérdőjelezték.

Hírdetés

Ideológiai alapokról követve a jelenleg uralkodó genderpropagandára jellemző hangvételt, számos akadémikus, kutató és klinikus foglalt úgy állást, hogy ezen fontos kutatási eredményeket, amelyek a férfi transzszexualizmusra és az autogünefíliára vonatkoznak, törölni kell a tudományos és a hétköznapi közbeszédből csupán azért, mert a transzjogokért küzdő aktivisták és a transzszexuális/transzgender személyek számára ezen kutatások nem kívánatos minősítést nyertek.

Az itt vázolt jelenség igen szomorú és aggasztó, hisz ezen klinikai és kutatási eredmények ismeretének tükrében számos férfitársunk kaphatna korrekt diagnózist és pszichiátriai-pszichoterápiás segítséget, mielőtt egy fel nem ismert jelenség következtében, felesleges és veszélyes nemátalakító beavatkozások elszenvedőjévé és későbbi megpróbáltatások elviselőjévé válna.

Tényi Tamás

(A szerző pszichiáter, egyetemi tanár, az MTA doktora. Forrás: Mandiner)

– Jó tett helyébe tőlük jót ne várj: deviánslobbi és pszichológia

– A ferde hajlam térnyerése (I. rész) – Az aknamunka évtizedei; zsidók, pedofilok és hedonisták

– Észhez tért "transznemű": nincs harmadik nem, férfiak vagyunk vagy nők; az LMBT szervezetek tönkretesznek

– A homoszexualitás és a pedofília kapcsolata empirikus adatok fényében

– A deviánslobbi és a fiatalság megcélzása: kirajzolódóban a transzszexualizmus új szegmensének kórtana