A dorogi vájárból Rákosi Mátyás országgyűlési képviselőt csinált és Kossuth-díjat adatott neki. Akkor rendszeresen írtak Elekes Ferencről a lapok, a permetlével elkövetett öngyilkosságát viszont elhallgatták.
Elekes Ferenc a mai Románia területén, a Szilágy megyei Diósadon született 1903-ban. Hat elemit végzett, majd a Zsil-völgyi bányákban dolgozott, mígnem 1940-ben Dorogra költözött s ott dolgozott bányászként.
Először 1949-ben bukkant fel a neve az újságokban. Ekkor tartották ugyanis Rajk László és társai koncepciós perét, amelynek végén kivégezték a kommunista párt belső „ellenségeit”. A Néplap című újság „Rajk László és kémbandájának összeesküvése” kapcsán a dolgozó nép felháborodásának is hangot adott. „Az egész dolgozó népünkben fellobbant a düh lángja, egész népünk kártékony férgeknek járó megvetéssel, az orgyilkosoknak kijáró gyűlölettel mondjon ítéletet a magyar nép legveszedelmesebb, legádázabb ellenségei felett.”
Elekes Ferenc. A Kossuth-díjas vájár. Kép: Arcanum/Népszava
Ekkor kapott szót Dorogról Elekes Ferenc, vájár. A dorogi bányász a következőket mondta: „Engem és gyermekeimet és több bányásztársamat, családtagjainkat a Párt hozzásegített a szép élethez. Meglakol az, aki életünket aljas szándékkal fenyegetni meri.” Mondta a vájár, aki ekkor már tagja volt a kommunista pártnak. A Rajk-per kapcsán Elekest a Szabad Nép is idézte, a vájár ugyanis levelet írt a kommunista ideológia fő szócsövének
„Az apámnak, aki béres volt és tizenegy gyerekével együtt mindig éhezett, a hozzájuk hasonló pribéket miatt volt állati sorsa.” Majd hozzá tette, hogy a Pártnak köszönhetően szépen keres, a felszabadulás óta bútort is vettek és felruházkodtak. Elekes vájár aztán Rákosi Mátyásra is kitért. Szerinte Rajkék meg akarták gyilkolni a pártvezetőt, akinek pedig mindent köszönhet a nép. Majd jött a bejelentés: „Brigádunk 160 százalékot teljesített eddig, de megbeszéltük, a teljesítményünket fokozzuk.” Elekes levelében a Rajk-per kapcsán a bíróságnak is üzent: „Azt kérjük, ne legyen kíméletes az igazságszolgáltatás ezekkel a piszkosokkal szemben! Sújtson rájuk az ítélet olyan keménységgel, mint amilyen keményen a mi csákányunk sújt le.”
Ugyancsak 1949-ben a Népszava írta meg, hogy a dorogi VIII-as aknában dolgozó Elekes Ferenc élmunkás és vájár a társaival nyolc órás műszak alatt nem kevesebb, mint 990 mázsa szenet termelt ki.
Elekes vájár hűségesküt tett. Kép: Arcanum/ Szabad Nép
Elekest felkapta a propaganda, a következő évben a Népszava például helyszíni riportot írt Dorogról, ahol Kandó elvtárs, a bánya egyik vezetője arra kérte Elekes elvtársat, hogy egy másik vájárcsapathoz, a 320-ashoz csatlakozzon, mert nálunk nem annyira kiemelkedő a termelés. A lap szerint a Munkaérdemrend ezüstfokozatával kitüntetett sztahanovista egy percig gondolkozott, ezalatt megfordult a fejében, hogy mennyire szereti a mostani csapatát, mert olyanok, mint egy kis család, de végül a következőket mondta: „Vállalom, elvtárs!” A lap aztán arról is beszámolt, hogy a sztahanovista vájár hatására a 320-as csapat teljesítménye két hét alatt 30 százalékkal javult.
Elekes vájárt aztán 1950-ben már a párt kongresszusára is elküldték. A Világosság című újság azt a jelenetet is megörökítette, mikor a bányából feljön, ahol 140-150 százalékos teljesítményt nyújt. „Ha feljön a bányából és átöltözik, kabátja hajtókáján két ötágú csillag fénylik: az élmunkás és a sztahanovista jelvény.”
1951-ben aztán a Munka érdemrend arany fokozatát is megkapta, s élete nagy élményeként találkozhatott Rákosi elvtárssal is, aki Dorogra látogatott. A Szabad Népnek részletesen el is mesélte a nagy találkozást. Miután feljött a bányából, a többiek azt mondták, jött egy autó s valaki szerint Rákosi elvtárs ült benne. „Futva mentem fel az első emeletre. (…). Amikor beléptem a szobába, elsőként az ütötte meg a fülemet, hogy Rákosi elvtárs éppen arról beszélt: A VIII-as aknában bizony gyenge a munkafegyelem.” A pártvezér aztán kezet rázott Elekes vájárral, aki jó sztahanovistaként megígérte, hogy átadja a munkamódszereit és nevelőmunkáját a többi vájárnak, mert ezt követeli meg a kommunista becsület. Rákosi ránézett mosolyogva és a következőket mondta: „Nagyon helyes” (nagy taps).
1952-ben aztán még inkább mélyült Rákosi elvtárs és a vájár kapcsolata. A pártvezető ugyanis a takaros lakásában kereste fel az Elekes-családot. A Népszavában így emlékezett a mámoros találkozóra a kiemelt bányász: „Büszke vagyok, hiszen otthonunkban keresett föl bennünket. Kezet szorított velem s a munkám iránt érdeklődött, mi a helyzet a bányában? Van e lógós a csapatban?” Innentől érdemes idézni a Népszava újságíróját: „Szép lakásuk ablakán betűz a korai délutáni nap: kis szöszi unokája az angyalok nyelvén gőgicsél s Elekes Ferenc arcán bensőséges öröm dereng át.”
Rákosi látogatása után Elekest aztán hatalmas meglepetés érte, ugyanis külföldre utazhatott. Tagja volt ugyanis annak a három tagú kulturális küldöttségnek, amely Bulgáriába látogatott. A csapat elég eklektikus volt, hiszen Vészi Endre író mellett a vájár és egy bizonyos Bordás András bronzfokozattal kitüntetett sztahanovista vasesztergályos repült Szófiába.
Propagandakép 1950-ből. Kép: Arcanum/Szabad Nép
A következő esztendőben aztán Elekes Ferenc megkapta a Kossuth-díjat. Igen, nem elírás, ugyanis Rákosi rendelkezett arról, hogy a magas állami kitüntetést ne csak kutatók, művészek vagy éppen színészek kaphassák meg, hanem sztahanovisták is.
Elekes vájár olyanok társaságában vehette át a Kossuth-díját, mint a szobrász Kisfaludi Stróbl Zsigmond, az író Illyés Gyula, vagy éppen színészóriások, Bessenyei Ferenc, Feleki Kamill és Gábor Miklós. Nem ő volt az egyetlen sztahanovista, aki Kossuth-díjat kapott abban az évben. Bunda János ács, Süveges Dániel traktoros, Mayer Károly cementgyári égető, Tajkov András vájár, Szodorai István esztergályos és Jenei Lajos olvasztár is ott volt a kitüntetettek között. Elekes vájár aztán Komárom megyei küldöttként az országgyűlésbe is bekerült.
Majd jött 1956 és a forradalom. Egy 1957-es cikkből derült ki, hogy a forradalom leverése után az elkeseredett dorogi bányászok a párt kiválasztottján akarták levezetni a dühüket. Mint az újság megírta, Paksi László csillés és társai a vasúti sínt akarták felrobbantani, mellett pedig le akarták számolni Elekes Ferenc elvtárssal, a Kossuth-díjas bányásszal. A házához mentek és több kézigránátot dobtak az épületre, amely súlyosan megsérült. A „terrorista banda” két további tagját elfogták, a többiek disszidáltak. A kommunista rendszer utoljára 1958-ban „használta fel” Elekes vájárt. Őt is a díszsorfalba állították, amikor Tatabányára látogatott Nyikita Hruscsov, a szovjet pártvezető.
Aztán Elekes vájár eltűnt az újságokból. Örökre. Még azt sem írták meg a lapok, hogy 1967-ben meghalt. Talán éppen azért nem, mert a 62 éves vájár, akihez egyszer Rákosi Mátyás is ellátogatott, öngyilkos lett. Egy nappal a születésnapja után, 1967. április 6-án permetezőszerrel ölte meg magát. Rákosi Mátyás ekkor már régen szovjet száműzetésben volt. Négy évvel élte túl az egyik kedvenc sztahanovistáját, aki rendszeresen 140-150, olykor 160 százalékot teljesített…
Sal Endre
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
