Elfogadták Kézdivásárhely költségvetését

Elfogadták Kézdivásárhely költségvetését

A tavalyinál közel negyven százalékkal nagyobb a céhes város költségvetése. A büdzsét egyrészt a különböző európai uniós pályázatokból befolyó összegek, másrészt az államtól kapott pénzek „hizlalták” fel, utóbbiak között a legnagyobb tétel a gázvezetés pályázatához tartozik.

Lényegesen több pénzből, 364,8 millió lejből gazdálkodhat idén a kézdivásárhelyi városháza, a tavalyihoz képest 38 százalékkal magasabb költségvetésről a tegnapi tanácsülésen szavazott a döntéshozó testület.

Bokor Tibor polgármester röviden összefoglalta a költségvetés lényegét, külön kitérve a fontosabb beruházási és fejlesztési tételekre is. Összehasonlításként közölte: az idei költségvetésben a működési és fejlesztési tételeknél az arány 30/70 százalék, míg 2023-ban 40/60 százalék volt, így 2024-ben mintegy tíz százalékkal több pénzt fordítanak kézzelfogható fejlesztésekre. Számszerűsítve: az idei költségvetésből durván 50,5 millió lej megy el a működési fejezetre, miközben fejlesztésekre 114,4 millió lejt tudnak fordítani. Tavaly fejlesztésekre 71,3 millió lejt költöttek. A költségvetés négy fontosabb forrásból áll össze: saját bevétel (43,7 millió lej), uniós forrás (49 millió lej), állami finanszírozás (68,4 millió lej) és megtakarítás (3,7 millió lej). 

A polgármester fejezetenként is ismertette, hogy hová mennyit költenek. Így a helyi közigazgatásra 13,6 millió, közszolgáltatásokra 956,6 ezer, banki hitelek és költségek törlesztésére 1,1 millió, közrendre és közbiztonságra 1,4 millió, az oktatásra 31,1 millió, egészségügyre 7,7 millió, kultúrára és sportra 14,1 millió, szociális kiadásokra 7,8 millió, lakásokra és kommunális közfeladatokra, illetve fejlesztésekre 66,4 millió, környezetvédelemre 4,6 millió, erdő- és legelőgazdálkodásra 773 ezer, utakra 14,7 millió, míg a turizmusra 102 ezer lejt szánnak.

Hírdetés

Grafikus szemléltetőn jól látszott, hogy a főfejezetek közt (oktatás, úthálózat, közigazgatás, kultúra és sport, egészségügy) minden esetben a fejlesztésekre megy a pénzek java része, ez 39-től egészen 81 százalékig terjedő tételt képez, vagyis a közigazgatás kivételével (39 százalék) a különböző beruházások és fejlesztések értéke mindenhol ötven százalék fölött alakul idén.

Uniós forrásokból több mindent szeretnének idén befejezni, illetve újabb munkálatokat megkezdeni. A polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése ötmillió lejt emészt fel, digitalizált, zöld szemétszigetek beszerzésére 1,4 millió lejt fordítanak. A városinformatikai rendszer kiépítése 2,99 millió lejbe kerül, az egészségügyi és oktatási szakemberek számára építendő lakásokra 2,4 millió lejjel számolnak. A Manócska Napközi Otthon energetikai korszerűsítésére 5,2 millió lejt szánnak, a tanügynek bútorokat, taneszközöket és digitális felszereléseket vásárolnak 4,7 millió lej értékben. Idén nyáron befejezik az új járóbeteg-rendelőt, amelynek záróköltségeit 6,3 millió lejre becsülték a büdzsében, az egykori Székely Katonanevelde felújításának befejezése és a ún. DAC-tó szabadidőközponttá való átalakítása 7,3 millió lejt tesz ki. Az Apor Péter Szaklíceum felújítása is hasonló tétel: ehhez 6,3 millió lejes uniós forrás áll rendelkezésre. 

Az államtól kapott pénz jelentős részét – 51,6 millió lejt – a gázhálózat bővítésére szánják. A polgármester elmondta: aláírta a közvilágítás korszerűsítésének folytatását lehetővé tevő szerződést is, ez a tétel 3,1 millió lejt tesz ki. Szintén állami finanszírozásból energetikai korszerűsítésen fog átesni a Molnár Józsiás-iskola (3,4 millió lej). Négymillió lejes csomag a központ udvartereinek kockakövezése (idén négy-öt terecskére lesz pénz), az Eminescu utcában zajló korszerűsítés kifizetése és a Stadion utcában lévő, kialakítás alatt álló inkubátorház és a járóbeteg-rendelő körüli terek rendezése. Ez utóbbi kapcsán az elöljáró elmondta: amint befejezik a rendelő bővítését a kerítést lebontják, megnyitják a kórház Vasút utcai bejáratát. Egyúttal a kórház úthálózatát is felújítják – tette hozzá.

A büdzsében kakukktojásként megjelennek az Anghel Saligny-programnál nyert pályázatok is, ez esetben egy sor utca és több udvartér felújításáról lenne szó. A polgármester elmondta: várják, hogy a kormány ezek esetében is a finanszírozásról döntsön.

Ami a központi költségvetésből finanszírozott munkálatokat illeti, Bokor Tibor kitért az uszodára is, hiszen az egymagában szinte akkora összeg, mint az idei költségvetés. Mint mondotta, a mintegy 30 millió eurót kitevő munkálatot az Országos Befektetési Társaság finanszírozza, a városnak idén 300 ezer lejes ellenőrzési költséggel kell csak hozzájárulnia a beruházáshoz. 


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »