Elfogadta a kormány Kézdivásárhely zászlaját

Elfogadta a kormány Kézdivásárhely zászlaját

Hivatalosította a kormány Kézdivásárhely zászlaját csütörtöki ülésén – tájékoztatott közleményben az RMDSZ. Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ szövetségi elnöke a döntés kapcsán elmondta: december óta a magyar közösség önbecsülését erősíti meg minden zászló és címer hivatalosítása.

„Mi a kormányzati munkára, a politikára sosem egyszerű ügyintézésként tekintettünk. A kormányzatnak, a politikának, a közképviseletnek kell hoznia azt a többletet, ami visszaadja egy társadalom, egy közösség önbecsülését, és életben tartja a jövőre vonatkozó reményt. Szimbólumaink hivatalosítása pontosan ezt a célt szolgálja: megerősíti közösségeinket abban, hogy szülőföldjük egyben otthonuk is, ahol jövőjüket magyarul tervezhetik” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Hírdetés

„Harminckét erdélyi magyarlakta település és megye címere és zászlaja került ki hosszú idő után a fiókból, és vittük a kormány asztalára elfogadásra. Az RMDSZ munkájának köszönhetően Kézdivásárhely zászlaját senki sem veheti el, senki sem veheti le többé” – mutatott rá Cseke Attila megbízott ügyvivő fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter.

Kézdivásárhely zászlajának tervezője Vetró András szobrász. A jelkép felső sávja tűzpiros, a székelyek bátorságát, életerejét jelképezi. Alatta fehér mezőben kék kereszt, raja KÉZDIVÁSÁRHELY MUNICÍPIUM felirattal. A zászló közepén a település címere látható, rajta Gábor Áron rézagyúja a fenti, vörös mezőben. A címer alján egy ezüst paripa kévébe kötött három arany búzakalásszal teli aranyszekeret húz, a helyiek foglalkozását jelképezi. A paripán ülő fekete csizmás, fehér harisnyás lovas postakürtőt fúj, annak emlékéül, hogy Kézdivásárhely egykoron Erdély és Moldva között postaállomásként szolgált.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »