Az ünnepi időszakban újra együtt a család. De mi lesz ebből? Béke, meghittség, szeretet? Somogyiné Petik Krisztina pszichológussal, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola oktatójával beszélgettünk a karácsony karácsonyi időszak kapcsolati kihívásairól.
– Mit mond a pszichológia az ünnepi időszakok, jelesül a karácsony hiteles megéléséről? A szakemberek mit tartanak elsődlegesen fontosnak ezzel kapcsolatban, és milyen kapcsolati nehézségekre, kihívásokra mutatnak rá?
– A karácsony ünneplése szimbolikus cselekedetnek tekinthető, azaz látható és kézzel fogható formában jelenít meg egy mély és nagyon fontos igazságot. De a karácsony eredeti jelentését elvesztettük, átalakítottuk, és még a hívők is a család és a szeretet csillogó-villogó ünnepeként tartják számon. Talán alig jut eszünkbe a karácsony hátborzongató üzenete: mivel az ember túl kicsi ahhoz, hogy felfogja Isten valóságát, ezért Isten öltött látható és megközelíthető formát Jézusban, hogy közelebb kerülhessen hozzánk.
Isidor Baumgartner, a neves valláspszichológus úgy fogalmaz: ha egy szimbólum kiüresedik, azaz elveszíti a mély tartalmát, akkor „diabólummá” válik, és ahelyett, hogy összekötne minket egy mély igazsággal, inkább félrevisz és szétzilál, s végül csalódottan elvetjük, kidobjuk. Ekkor már attól a lehetőségtől is megfosztjuk magunkat, hogy valaha is ráeszméljünk az ünnep valódi jelentésére. És valóban, a karácsony jelentésének átalakulása számos nagyon rossz következménnyel jár.
– Nézzük az egyházközségükben aktív keresztényeket. A szent idő rengeteg profán logisztikát foglal magában. Egyszerűen sok a teendő, egészen a kiborulásig menően sok lehet. A megfelelési kényszerünkkel vagy a szokásokhoz való ragaszkodásunkkal van a baj? Mit gondol erről?
– Az ünnepek megülése – különösen a karácsony esetében – merev családi forgatókönyv szerint zajlik, és komoly követelményeket állít a családtagok elé. Ebből következik a kényszeres rohanás, a feszültség, a konfliktusok, a kimerültség és a többi. Mert
A forgatókönyv azt is előírja, hogy a rokonságból kikkel és mikor találkozzunk, s ezért sok családban az ünnepi időszak feszült rohanással telik. De mi lenne, ha a távolabbi rokonokkal nem csupán az ünnepen találkoznánk (kényszerből), hanem az év során máskor is? Vagy ha nem pont a két ünnep között, hanem például novemberben, januárban vagy bármikor, amikor pihentebbek vagyunk, és nyitottabban tudunk egymás felé fordulni?
Különösen a fiatal házasok és a kisgyermekes családok szenvedik meg a családi hagyományok szorító erejét, amikor mindkét fél eredeti családjának elvárásaival szembesülnek, és nyilvánvaló, hogy nem tudnak mindegyiknek megfelelni. Fontos, hogy a magukkal hozott ünnepi forgatókönyveket már a házasságuk elején egyeztessék, találjanak ki egy saját ünneplési módot, és ezt fogadtassák el az idősebb generációkkal.
És még nem beszéltünk az ajándékozásról, ami sokak számára kínos kényszerré alakult. A kereskedők számára ez a minél több áru eladásának ünnepe, és reklámjaikkal erősen hatnak abba az irányba, hogy az ünnepi készületünk profánná alakuljon. Ahogyan egyszer egy hároméves megfogalmazta: „a karácsony annak az ünnepe, hogy ajándékot kapunk”.
– Különösen nehéz terheket hordoznak az Egyházban az ilyenkor „nagyüzemben” szolgáló papok, szerzetesek, s éppígy a családos diakónusok vagy görögkatolikus lelkészek is. Pszichológusként mit tanácsolna nekik annak érdekében, hogy alkalmuk legyen megélni az ünnepet? Praktikusan nézve, hogyan lehet a stresszes időszakokban hatékonyan kikapcsolni, és jelen lenni a szétszóródás, az ingerültség vagy annak leplezési kísérlete helyett?
A hivatalos ünnep elteltével pedig ünnepeljen testben és lélekben. Hiszen Isten megtestesülését nem csupán december 24-én lehet átélni. Sőt, néha úgy alakul, hogy ha kiesünk a megszokott forgatókönyv kereteiből, jobban át is tudjuk érezni, amiről az ünnep szól.
Említette a családos diakónusokat, a görögkatolikus papcsaládokat. A kiemelt ünnepek nekik még nehezebbek, mint másoknak. De látnunk kell azt is: a diakónusfeleség vagy a görögkatolikus papfeleség eleve úgy vállalja a házasságát, hogy tudja, a szolgálat nehézségeiből mindkét fél kiveszi a részét, tehát tulajdonképpen közösen szolgálnak. Ugyanez a helyzet a református lelkészcsaládoknál is. Nem könnyű megvalósítani ezt, sok konfliktus forrása.
Kulcskérdés, hogy a diakónusok, a lelkészek képesek legyenek meghúzni a felelősségük határait, amelyek védik őket. Ha nem tudatosítják ezeket a határokat, akkor a szolgálatba akár bele is betegedhetnek. Karácsonykor mindez kicsúcsosodik. A férjnek döntenie kell: azzal az érzéssel tér-e haza, hogy minden tőle telhetőt megtett, és a szolgálata nehézségeit nem viszi haza, vagy az ünnepi asztalnál is csak tépelődik és békétlen marad. Ezt a döntést persze nehéz végigvinni, de ha valaki ilyenkor is tovább hordozza a szolgálat felelősségét, az magát és a körülötte élő családot is tönkreteszi.
– Hogyan könnyíthet ezen a helyzeten a feleség, aki szinte beleszakad abba, hogy az ünnepi estére minden kész és szép legyen?
– A házasságban egymás terheit is hordozzuk, és egy diakónus vagy egy görögkatolikus pap felesége tisztában van azzal, hogy mit vállaltak együtt. Mert egyedül nem lehet vállalni ezt a hivatást. Ha a férj a szertartásról úgy érkezik haza, hogy érződik rajta, ott több kellemetlenség is érte, hagyjuk, hadd mesélje el, üljön le kicsit, beszélje ki magát. Ez gyógyító folyamat. A pszichológia rámutat: a stresszoldás leginkább a kapcsolatokban működik. A házasság akkor lesz jó, ha jól kezeljük az elvárásainkat. Engedjük el az ünneppel kapcsolatos előzetes elképzeléseinket, és ha ez sikerül, akkor már tudunk nyitottak lenni, egymás felé fordulni. A feleség képes lesz meghallgatni a férjét, és a levest csak azután eszik meg. S ha éppen belealszanak a vacsorába, az sem baj. Majd másnap elfogyasztják, ami megmaradt.
– Az ünnepi asztal körüli beszélgetésekben idén talán gyakrabban előjön majd a háború témája. Kerüljük? És mit tegyünk annak érdekében, hogy legalább mi magunk ne legyünk békétlenek a családtagjainkkal, akikkel ilyenkor több időt töltünk?
– A háború szomorú valóság, de ha elhallgatjuk és tabut csinálunk belőle, az nem jó. Bármiről lehessen beszélgetni a családban. Különösen fontos, hogy a gyerekek feltehessék a kérdéseiket, és hogy olyan válaszokat adjunk nekik, amelyek némileg oldják a szorongást.
A családtagokkal szembeni ünnepi békétlenség elkerülése a szigorú és merev elvárások elengedésével kezdődik.
és ne veszekedjünk olyasmik miatt, hogy finom lett-e a hal vagy a pulyka.
– Említette, hogy leginkább a jó kapcsolatainkban oldódik a stressz. De a magányosok karácsonyáról sem hallgathatunk. Mit tud a pszichológia arról, hogy ők milyen lelkiállapotban élik meg az ünnepet? Mit tehetünk értük karácsonykor?
– Mivel a karácsony elsősorban a család idillikus ünnepévé vált, így az egyedül vagy családi feszültségek között élők számára ez lehet az év legrosszabb napja. Sokszor gondolkodom azon, hogy miután a karácsonyt szigorúan családi ünneppé tettük, sajnálkozva gondolunk azokra, akik egyedül élnek, de sokaknak eszükbe sem jut, hogy meghívják őket. Akiket meghívnak, azok pedig inkább otthon maradnak, pont amiatt, hogy ne alkalmatlankodjanak másoknál egy családi ünnepen. Változtathatunk a karácsonyi forgatókönyvön, és Jézus példája nyomán kitárhatjuk az ajtókat mások előtt. Hiszen ő nem a vérségi kapcsolatokban határozta meg a testvériség fogalmát.
– Akik egyedül vannak, jobban tudnak az ünnepre, Jézus születésére összpontosítani, és valóban őt ünnepelni a jelenlétére figyelve. És miért ne hívhatnának meg magukhoz más egyedül élőket?
– Bár kezdettől fogva arról beszéltünk, hogy nem ez az ünnep lényege, mégis javaslom, hogy az egyedül ünneplők is díszítsék fel a lakást, készítsenek ünnepi vacsorát, és ajándékkal is meglephetik magukat. Mert ezek a jelek mégiscsak rámutatnak arra, hogy a hétköznapokból kilépve egy fontos eseménynek vagyunk részesei, és ha nem abszolutizáljuk ezeket a külső jeleket, akkor közelebb is vezethetnek az ünnepelthez. És igen, valóban jó lenne, ha az egyedül lévők megosztanák az ünnepi asztalukat más egyedül élő ismerőseikkel.
– Mindez a cölebsz életet élő papok karácsonyára is igaz lehet?
– Számukra ez az időszak rengeteg elfoglaltsággal jár már adventben is, karácsonykor pedig végképp. Az a kérdés, hogy kinek tudják elmesélni, hogyan élik meg mindezt. A megoldás az ő esetükben a papi vagy más komoly, élő közösséghez tartozás.
Azt látom, hogy akik valamilyen lelkiségi mozgalomhoz tartoznak, azok jól vannak, mert támogató, család jellegű közösség veszi körül őket.
– Karácsonykor mindannyian a békére vágyunk.
– Nem biztos, hogy ezt békének nevezném. Inkább valamiféle negédes jó érzést keresünk: enni, inni, sütizni, díszíteni, illatgyertyázni akarunk. Elfelejteni azt, hogy a világ zord és kemény.
Nem reális, kényszeredett dolgokba kapaszkodunk, egészen kifordultunk magunkból, és bizony minket, hívőket is elcsábít ez a szemlélet. Az, hogy mindenképpen jól kell éreznünk magunkat, a világ előírása, nem Istené.
Az ember alapvetően törékeny egzisztencia, kiszolgáltatott lény, de a karácsony éppen annak az ünnepe, hogy Isten fel akarja emelni törékeny teremtményét. Itt a földön soha nem vagyunk biztonságban, de Isten éppen ezt a bizonytalan, törékeny „anyagot” szenteli meg, ez az ünnep lényege.
Egy biztos: ha a karácsonyi ünnepben a meghittség romantikus élményét keressük és próbáljuk minden eszközzel megvalósítani, azt valószínűleg nem fogjuk megkapni, és nem tudunk majd közelebb kerülni ahhoz a mindenkit egzisztenciálisan érintő igazsághoz, hogy mit is jelent számunkra, amikor emberségünk és a végtelen Isten találkozik.
Fotó: Lambert Attila
Körössy László/Magyar Kurír
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2023. december 24–31-i ünnepi számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
