„Elfáradtunk” – őszintén elemzett Szoboszlaiék mestere a monacói vereség után

„Elfáradtunk” – őszintén elemzett Szoboszlaiék mestere a monacói vereség után

A Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól vasárnap. Andoni Iraola vezetőedző úgy látja, hogy visszaesett a csapat teljesítménye az első 30 perc után.

Szoboszlai Dominik kezdőként lépett pályára, a 75. percben cserélték le, a magyar légiós a középpályán a támadásokból nagy kedvvel vette ki a részét, és a védőmunkára is maradt ereje. Kerkez Milos csereként az 59. percben lépett pályára.

Hírdetés

A mérkőzés után Andoni Iraola vezetőedző azt mondta: a Liverpool nem engedheti meg magának, hogy egy mérkőzésen belül úgy visszaessen a teljesítménye, mint az történt a francia AS Monaco ellen. A spanyol szakember meglátása szerint az első félidőben, különösen az első harminc percben remekül játszottak, de úgy tűnik, egyelőre ennyi ideig képesek fenntartani a kellő színvonalat. „Cseréltünk, de elfáradtunk, így van még min dolgoznunk. Még nincs tökéletes fizikai állapotban mindenki” – ismerte el.

A Liverpool amerikai túráján három felkészülési mérkőzést játszott, a Sunderland (4-2) és a Wrexham (1-0) legyőzését követően 4-2-re alulmaradt a Leeds Uniteddel szemben. Jövő vasárnap a Newcastle United ellen idegenben kezdenek a Premier League-ben, addig még vasárnap a Comóval két felkészülési meccset vívnak Szoboszlaiék.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »