Adolf Hitler húga, Paula különösen visszahúzódó életet élt mind fiatalon, mind idősebb korában. Hét évvel idősebb bátyja az évek során többször volt támasza, azonban számos arra utaló bizonyíték is van, hogy a politikában is egyetértett Adolf nézeteivel.
A név mögött
1930-ban egy Paula Hiedler nevű nőt elbocsátottak állásából egy bécsi biztosítótársaságnál. Az esemény meglepte a nőt, aki keményen dolgozó, értékes munkaerőnek tartotta magát. Mint később kiderült, nem a teljesítményével volt gondja alkalmazóinak, hanem a családnevével.
Míg a Hiedler nem számított kimondottan ritka névnek német nyelvterületen, egy másik változatban – Hitler – már Ausztriában is ismert volt, mégpedig éppen Paula bátyja, Adolf politikai tevékenysége miatt. Miután kiderült, hogy az írásbeli különbség ellenére a nő a Németországban aktív nemzetiszocialisták vezetőjének közvetlen rokona, főnökei szabadulni akartak tőle.
Mielőtt azonban családneve miatt hátrányok kezdték volna érni az életben, Paula egy középosztálybeli család legkisebb gyermekeként átlagosnak mondható életet élt. Az 1896. január 21-én született Paula volt Alois és Klara Hitler utolsó gyermeke, rajta kívül e házasságból származott Adolf és több, gyermekként elhunyt testvér is, továbbá velük élt két féltestvérük, ifjabb Alois és Angela, édesapjuk második házasságából.
Paula hatéves volt, amikor édesapjuk elhunyt (vélhetően mellkasi belső vérzésben), és Klara a gyermekekkel a leondingi családi otthonból egy szerény lakásba költözött Linzben, ahol a férje halála után járó állami segélyből tartotta el magukat. Paula és Adolf egyaránt gondoskodó anyaként emlékeztek vissza rá, aki minden idejét nekik szentelte.
Mindössze öt évvel férje halála után azonban Klara is életét vesztette: 1906-ban észrevett egy dudort a mellén, de nem foglalkozott vele. Az orvos végül mellrákot állapított meg, azonban Adolfra hagyta a hír közlését anyjával és húgával. Klara ezt követően elfogadta sorsát, a 11 éves Paula pedig egyre inkább hét évvel idősebb bátyjára támaszkodott haldokló édesanyjuk helyett.
Klara halála után Adolf Bécsbe költözött, míg Paula a kicsiny linzi lakásban maradt. Eleinte mindketten az apjuk halála után járó segélyből éltek, valamint az édesanyjuké után járó kevés árvasági támogatásból, Adolf azonban idővel lemondott ezekről húga javára. Paula igyekezett a saját lábára állni, míg bátyja művészi karrierről szőtt álmainak megvalósításán dolgozott.
A Führer húga
Az 1920-as évekre már Paula is Bécsben élt, és míg bátyja eddigre politikai pályára lépett, a fiatal nő továbbra is meglehetősen egyszerű életet élt – ekkoriban kezdte el a családnév eredeti írásformáját is használni.
Több gazdag bécsi családnál is dolgozott házvezetőnőként, valamint egy zsidó diákszálláson is. Korábban, az első világháború éveiben minimális volt a kapcsolata bátyjával, és ekkoriban is igen ritkán találkoztak, Paula azonban mindig nagyra értékelte ezeket az alkalmakat.
Még az 1920-as években karriert váltott, a házvezetőnői munkák után titkárnőként dolgozott több helyen is (köztük az említett bécsi biztosítótársaságnál), a második világháború alatt pedig egy katonai kórházban szintén titkárnőként.
Mindmáig keveset tudni Paula politikai nézeteiről – sem a diákszálláson töltött idejéből, sem más időszakból nem maradt fenn semmilyen dokumentált esete a zsidók elleni esetleges ellenszenvről, és semmiféle politikai szerveződésben nem vett részt – a nemzetiszocialista pártba sem lépett be soha.
2005-ben azonban fény derült arra a tényre, hogy valamikor a második világháború elején Paulát eljegyezte egy osztrák pszichiáter, Erwin Jekelius, aki elkötelezett nemzetiszocialista volt. A házasságot végül Adolf megtiltotta, Jekelius pedig csapatorvosként a keleti frontra került, és szovjet hadifogságban halt meg 1952-ben.
„Számomra az a tény, hogy Paula hozzá akart menni Jekeliushoz, a pályafutásom egyik legnagyobb felfedezése” – mondta Timothy Ryback amerikai történész. „Az egészet elhitte, szőröstől-bőröstől.”
Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan érzékelte a német társadalom változásait bátyja alatt, egy különös kettősség létezett Paula Hitler fejében. Míg házassági kísérletén kívül nem tűnik úgy, hogy különösebben támogatta volna Adolf politikáját, annyi bizonyos, hogy szinte rajongva szerette bátyját.
Paula gyakran fejezte ki bánatát amiatt, hogy Adolf elköltözött otthonról, és hogy csupán ritkán tudtak találkozni. 1946 júniusában az amerikai katonai hírszerzés kérdésére elmondta, egyszerűen nem hiszi el, hogy bátyja emberek millióinak kiirtására adott parancsot. Számára ez összeegyeztethetetlen volt azzal a szerető testvérrel, akit ismert.
A 2005-ös kutatások keretében előkerült egy Paula által a háború és az amerikai kihallgatások után írt napló, amelyben árnyaltabb képet festett bátyjával való kapcsolatáról: leírta, hogy ahogy idősebb Alois gyakran verte Adolfot, úgy szüleik halála után Adolf is volt, hogy fenyítéshez folyamodott húga nevelése közben. Mindazonáltal Paula úgy gondolta, bátyja ilyenkor is az ő érdekeit tartotta szem előtt.
Habár Adolf Hitler lánytestvéreit, Angelát és Paulát írásban volt, hogy „buta libáknak” nevezte, mindig igyekezett őket anyagilag támogatni. Így volt ez akkor, amikor fiatal korukban lemondott az állami segély neki járó részéről, és Paula 1930-as bécsi kirúgása után is ő segítette ki pénzzel. Miután Németországban teljhatalomra tett szert, egészen 1945-ös öngyilkosságáig küldött húgának pénzt.
Paula egy, az amerikaiak által készített képen (kép forrása: All That’s Interesting)
A háború után
A harcok végeztével Paulát őrizetbe vette az amerikai hadsereg, és alapos kihallgatásnak vetették alá. Elmondta a hírszerzőknek, hogy habár nagyon szerette bátyját és elfogadta tőle az anyagi támogatást, az elmúlt tíz év során évente csupán egyszer vagy kétszer látta, és írásban sem érintkeztek rendszeresen. Állítása szerint sógornőjével, Eva Braunnal mindössze egyszer találkozott ugyanezen idő alatt.
Az amerikaiak végül szabadon engedték Paulát, aki visszaköltözött Bécsbe, és egy ideig megtakarításaiból tartotta fenn magát. Miután ezek elfogytak, egy helyi kézműves boltban vállalt munkát, 1952-ben pedig a németországi Berchtesgadenbe költözött, és felvette a Paula Wolff nevet.
E névnek nem volt nyilvánvaló kötődése a Hitler-családhoz, azonban mégis kötődött Adolfhoz: Paula Wolfnak („farkas”) becézte gyermekkorukban bátyját, aki Führerként ezt használta kódneveként.
Berchtesgadeni ideje során Paulát – lehetséges, hogy tudtán kívül – közeli megfigyelés alatt tartották bátyja korábbi testőrsége, az SS közelben lakó tagjai, valamint a „belső kör” néhány életben maradt tagja is.
Paula azonban ideje nagy részét magányosan töltötte, és nem járt semmiféle társaságba. Talán mély nyomot hagyott benne a bánásmód, amelyet korábban tapasztalt, miután fény derült kilétére, de az is lehetséges, hogy nem tudott másként megbirkózni azzal a ténnyel, hogy szeretett bátyja a propaganda hatására a világ előtt szörnyetegként vált ismertté.
Bármi is legyen a felszín alatt, Paula Wolff csendes és magányos élete egyáltalán nem keltett feltűnést a második világháború után.
1959-ben vállalta el az első és egyetlen interjút, amelyet életében adott. Peter Morley, a brit Associated-Rediffusion televíziócsatorna német születésű riportere kereste fel őt, és kifejezte érdeklődését személye és élete iránt. Az eredeti, német nyelvű interjúnak sajnos az évtizedek során nyoma veszett, az angol szinkronos változat azonban fennmaradt.
Az interjú nagy része az együtt töltött gyermekkorukat érinti, politikai kérdésekre pedig Paula egyáltalán nem volt hajlandó válaszolni. Ennek ellenére azonban kitűnik a beszélgetésből, hogy továbbra is csodálattal viseltetett bátyja iránt, és többször ki is fejezte hitetlenkedését a nemzetiszocialista rendszerre olvasott bűnökkel kapcsolatban.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
