„Elértek a lángok, meghalok” – a londoni tűz áldozatainak utolsó üzenetei

„Elértek a lángok, meghalok” – a londoni tűz áldozatainak utolsó üzenetei

A rendőrség már attól tart, a százat is meghaladhatja a londoni tűzvész halálos áldozatainak száma. Sokakat valószínűleg nem fognak tudni azonosítani, annyira összeégtek.

A szerdára virradóra London nyugati részén leégett toronyház lakóinak utolsó telefonhívásaiból, üzeneteiből közölt összeállítást a Guardian. A katasztrófában a hivatalos adatok szerint tizenheten veszítették életüket, de az Independent most azt írta, a rendőrség attól tart, a halálos áldozatok száma a százat is meghaladhatja, még mindig nagyon sok lakóról nem tudni semmit és – szintén rendőrségi közlés szerint – sok halottat nem is lehet majd azonosítani, mert annyira összeégtek.

http://mno.hu/

A két gyermekes anyuka Rania Ibrham élőben közvetítette a tűzvészt a 24. emeletről a Facebookon, a képeken látni, amint a füst beszivárog a lakásába, miközben a szomszédok az ajtón dörömbölnek segítségért kiabálva. Később a füsttel teli lépcsőházat látni, majd egy női hang azt kiabálja: „Beszorultunk! Túl sokan akarnak feljutni a 23.-ról!”.

A 24 éves Khadija Saye a huszadik emeleten lakott. Ő azt írta: „Imádkozzatok értünk! Kigyulladt a ház, az anyámmal a 20.-on rekedtünk, nem tudunk kijutni. Imádkozzatok értünk kérlek!”.

A szintén 24 éves egyetemi hallgató Mohammed al-Haj Ali, hajnali 3.30-kor hívta egy barátját: „Segíts kérlek, kigyulladt a ház, nem jutok ki az épületből! Mondd meg a szüleimnek, hogy nagyon szeretem őket! Ezek voltak az utolsó szavak, amiket hallottam tőle” – mondta a barát.

Hírdetés

Anthony Disson, egy 65 éves áldozat szintén egy barátját hívta. Azt mondta neki, a 22. emeleten van, ég az épület, ő egy vizes törölközőt csavart a feje köré, de így sem jutott sehova a lakásból, mert túl forró a padló. „Mondd meg a fiaimnak, hogy nagyon szeretem őket. Ezután már nem tudtuk többet beszélni vele” – mondta Disson ismerőse.

Többen azt mondták: amikor aggódva felhívták rokonaikat, ismerőseiket, ők arról számoltak be, azt az utasítást kapták, hogy maradjanak a lakásukban és ott várjanak a segítségre. 

Hana Wahabinak a bátyja, Aziz El Wahabi lakott a családjával a toronyház 22. emeletén. „Felhívtam, és mondtam nekik, hogy próbáljanak az épület tetejére jutni, mert ott nem ég a tűz, de ő azt válaszolta, szóltak nekik, hogy törölközőkkel tömjék el a bejárati ajtó réseit és maradjanak a lakásban segítségre várva. Végül nem jutottak ki élve.”

Ahmed Chellat unokahúgát, Fouzia El Wahabit hívta, aki szintén azt mondta, a lakásban maradva kell megvárnia a tűzoltókat. „Azt mondta, elkezdett beszivárogni a füst az ajtó alatt, majd már nem tudtam újra felhívni” – mondta a 60 éves férfi.

Nura Jamal a 23. emeleten lelte halálát 6 és 11 éves gyermekeivel együtt. Ő éjjel kettőkor telefonált utoljára egy barátjának: „A lángok elértek bennünket, meghalok, Bocsássatok meg nekünk” – ezek voltak az utolsó szavai.

Steven Power ötgyermekes családapa volt, jelenleg eltűntként kezelik. Utolsó üzenete ez volt egyik fiának, miután arra kérték, próbáljon kijutni az épületből: „Itt maradok a kutyákkal”. Két bull terrierrel égtek bent.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »