Elektromos hullám a Balatonon

Nem csak az autóiparban terjed az elektromos hajtás: a „zöld” gépkocsiknál sokkal rohamosabb tempóban hódítanak a „zöld” hajók. Csak éppen más okokból.

Komoly húzóerőt jelent a hazai hajópiacnak az elektromos hajók térnyerése a Balatonon: a forgalmazók becslései szerint minden második vízre tett jármű ilyen hajtással működik. Az e-hajók térnyerését nemcsak az értékesítési darabszámok bizonyítják fényesen, hanem az is, hogy nagy nemzetközi gyártók már kifejezetten a magyar piacra fejlesztenek modelleket. Mi sem jelezi jobban az elektromos hajók terjedését és ennek a szegmensnek a növekvő súlyát a „magyar tengeren”, mint az, hogy év elején megállapodást kötött a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) és a Balatoni Elektromos Hajózási Nkft. a vízi élményturizmus fejlesztése érdekében.

– mondta a Manager Magazinnak Holczhauser András, a vitorlásszövetség főtitkára. Az MVSZ becslései szerint a jelenlegi nyolcezres balatoni hajóállományból 12-13 százalék lehet az e-járművek részaránya. Ez nagyságrendileg 600 példányt jelent. Ennél azonban sokkal nagyobb ezek hányada az új forgalomba helyezések terén, hiszen a hajóértékesítéssel foglalkozó cégek vezetőinek becslései szerint nagyjából minden második-harmadik új hajó vitorla helyett elektromos hajtást kap. Ennek okait Viszkei András, a Wia hajókat gyártó és forgalmazó Aqwia Kft. (és egyébként a Balatoni Elektromos Hajózási Nkft.) ügyvezetője így foglalta össze:

Ugyanakkor az elektromos hajók gyors hazai terjedése nem csak a szabályozási környezetnek (a robbanómotoros hajók használati tilalmának) tudható be. „Ha kitekintünk a nemzetközi piacokra, akkor azt látjuk, hogy a hajóeladásokon belül a motoros hajók vannak többségben, nem pedig a vitorlások. Ez érthető is, hiszen ezek kezelése jóval egyszerűbb – van bennük egy kormány és egy gázkar –, nagyjából úgy vezethetők, mint az autók. Ez pedig nagyon megfelel annak a vásárlói igénynek, hogy kézben tudjuk tartani, uraljuk a birtokolt technikát” – világított rá a kérdés pszichológiai aspektusára Láng Róbert, aki a Beneteau vitorlások mellett a Power and Sail Kft.-n keresztül a Suncamper és a Luka elektromos hajók forgalmazásával is foglalkozik.

Az e-hajók egyre gyorsuló térnyeréséhez kellett az a technikai ugrás is, amely az autóiparban játszódott le az utóbbi években a hajtásláncok villamosítása terén. Az ott kifejlesztett akkumulátortechnológiák és vezérlési rendszerek „lopakodtak” át a hajóiparba. Ironikus módon az e-hajtás részarányának növekedése – a különleges szabályozási környezet és az egyszerűbb kezelhetőség miatt – a hajók terén jelentősen felülmúlja az autóipari hányadot. Az Aqwia vezetője szerint öt év múlva minden második új hajó elektromos lesz a Balatonon. Bár ebben a becslésben lehet némi hivatali optimizmus is, de a számok már most sincsenek túl messze ettől, hiszen a többi általunk megkérdezett hajóforgalmazó is elismeri, hogy jelenleg is jó 35-40 százalék lehet az újhajó-eladásokon belül az elektromosok aránya.

Ezt a trendet lovagolják meg a gyártók. Elsősorban a balatonfűzfői központú Aqwia, amelynek termékei uralták a piacot az elmúlt években. Olyannyira, hogy Viszkei András szerint jóformán nem képesek annyi hajót gyártani, mint amennyit el tudnának adni, bizonyos modellek esetében csak másfél éves várakozási idővel vesznek fel rendelést.

Hírdetés

– fogalmazott az ügyvezető.

De közel sem biztos, hogy a hazai cég a következő években is ilyen kényelmes helyzetben lehet, hiszen egyre-másra jelennek meg a nagy hírű nemzetközi gyártók kínálatában is az elektromos hajók. Ezt bizonyítja, hogy a német Bavaria nemrég bemutatott újdonságát, az E34-est kifejezetten a magyarországi márkaképviselet kéréseinek megfelelően tervezte meg a gyártó. Első tesztjére és nemzetközi bemutatójára is a Balatonon kerül sor. „Az elektromos hajók iránti igény növekedése nyilvánvaló trend, ezért számunkra is egyre fontosabb ez a terület” – fogalmazott érdeklődésünkre Lange Péter, a Bavaria modelljeit forgalmazó Royal Silver Kft. vezetője. Ezzel is magyarázható, hogy a cég egy nemrégiben született megállapodás értelmében immár a kizárólag elektromos hajókat gyártó szlovén Greenline márkát is képviseli Magyarországon.

„Nehéz megbecsülni, hogy a jövőben milyen részarányt képviselnek az elektromos hajók a hazai eladásokon belül, hiszen ez egy nagyon drága csúcstechnológia, amit csak viszonylag kevesen tudnak megfizetni. Ráadásul az e-hajók további terjedését nagyban befolyásolja az is, milyen gyorsan épül ki a szükséges kikötői infrastruktúra” – fogalmazott a Royal Silver Kft. ügyvezetője.

Éppen ezt, vagyis az elektromos hajók fogadására szükséges kikötői fejlesztések elősegítését hivatott szolgálni az a megállapodás is, amelyről cikkünk elején számoltunk be, és amelyre komoly támogatásokat szán a jövőben a kormány. (Már 2016-ban egymilliárd forintot különítettek el erre a célra.) Ezek a források azonban nem csak az elektromos hajók tulajdonosainak kedveznek, a felek szerint a balatoni kishajózás népszerűségének növekedése jelentősen hozzájárul a turisztikai szezon meghosszabbításához és a vendégek számának emelkedéséhez. A kishajós turizmus a többi idegenforgalmi szolgáltatással (szálláshelyek, vendéglátók, fesztiválok, egyéb attrakciók) karöltve olyan egyedülálló magyar turisztikai termékké válhat, amelyet széles tömegek vehetnek igénybe bel- és külföldön egyaránt.

De persze nemcsak az MVSZ és a Balatoni Elektromos Hajózási Nkft. közös törekvései irányulnak a megfelelő töltési kapacitással ellátott kikötői hálózat megteremtésére, hanem a legnagyobb lánccal rendelkező Bahart Zrt. is ezen fáradozik. A vállalatnál nemrég elkészült a kikötők, hajók és autók elektromos töltőhálózatának fejlesztését célzó tervezet. A beruházások a tervek szerint jövőre kezdődnek meg, egyszerre több helyszínen is.

A cikk a Manager Magazin májusi számában jelent meg
(Elektromos hullám a Balatonon)


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »