Elege lett a holoagymosásból, levelet írt az ügyésznek – közösség tagja elleni erőszak kísérlete a vád

Vádat emelt a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség egy budapesti férfi ellen, aki e-mailben bántalmazással fenyegetett meg egy kecskeméti ügyészt a “holokausztról” írt regénye miatt – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Schmidt Gábor közleménye szerint a kecskeméti ügyész dokumentumregénye a “holokauszt városi történetét” dolgozza fel.

A regény második kiadása 2014 szeptemberében jelent meg, erről az egyik portál tudósított. (Nem csak egy portál tudósított erről, de elképzelhető, hogy a nálunk megjelent, a Baon.hu-ról átvett és némileg korrigált cikkre gondolnak – a szerk.) A cikk tartalmazta azt is, hogy a kecskeméti végzős gimnazisták megkapják a regényt, és a szerző iskolai előadásokat is tart a “holokausztról”. A 40 éves vádlott az interneten olvasott a dokumentumregényről, majd a “sértett” magán e-mail címére fenyegető levelet küldött.

A levélben a vádlott antiszemita megjegyzéseket tett, bántalmazással fenyegette a sértettet, és “arra akarta kényszeríteni”, hogy a dokumentumregényével kapcsolatos tevékenységét hagyja abba. (Ami sajnos hiba volt részéről, főleg ha a saját levél- és/vagy IP-címéről tette – a szerk.)

A feljelentés után a rendőrség nyomozást indított, és elfogta a férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A férfi elismerte a “bűncselekmény” elkövetését. A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség kényszerítéssel elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettének kísérletével vádolja.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »