A demokrácia szó meghatározása sokféle, a világ minden táján mást értenek alatta az emberek – történelmi, társadalmi jellegű közösségi tapasztalataik különbözősége miatt. A legáltalánosabb definíció szerint az a demokrácia, amikor az emberek saját kezükbe vehetik sorsuk alakítását.
Több mint egy éve élünk korlátozások között, mostanra belefáradtunk a monotóniába és a bizonytalanságba. Egyre több országban törnek ki zavargások a járványügyi intézkedések miatt. Az első elégedetlenségi hullám január végén söpört végig a kontinensen: volt, ahol autókat gyújtogattak fel, máshol az éttermek dacoltak a kötelező zárórával, és olyan város is akadt, ahol diákok próbálták meggyőzni a vezetést az iskolák újranyitásáról.
A második hullám a hétvégén tört ki. Németországban, Angliában, Bel-giumban, Hollandiában, Svájcban, Svédországban, Ausztriában, Szerbiában, Bulgáriában és Romániában is utcára vonultak az emberek, fittyet hányva a vírusra. A közvetlen kiváltó okok mindenütt mások voltak, a transzparenseken azonban mindenütt ez állt: „Elég volt!” Kivéve talán Marseille-t, ahol hatezer fiatal vonult fel jelmezben, és csak azért is megtartották a hagyományos karnevált a teljes lezárásra készülő városban. A kormányoknak tehát a vírus terjedése mellett már az emberek türelmetlenségével is meg kell küzdeniük.
A tévés tudósításokban a megkérdezett tiltakozók nagyjából ugyanazt mondták: a kormány több mint egy éve túszként tartja fogva a lakosságot, értelmetlen korlátozó intézkedésekkel bénítja meg a gazdaságot, miközben az emberek semmilyen segítséget nem kapnak, amivel túlélhették volna az eddigi, vagy akár a következő hónapokat. Az államtól érkező segítség mértékében is vannak persze különbségek, ám természetesen ezt is mindenütt a maguk módján értékelik az érintettek. Míg az első (tüntetés)hullámban a maszkellenesek és a vírusszkeptikusok vonultak utcára, most már olyanok is, akik magát a vírus elleni védekezést nem akarják hátráltatni, viszont úgy érzik, aránytalanul sújtják őket a korlátozó intézkedések. És vannak, akik nem is az utcát választják: a kétségbeesett francia művészek már harminc bezárt színházat foglaltak el, mintha valami polgárháborúban lennének.
Szóval sokan úgy érzik, itt az ideje, hogy a saját kezükbe vegyék a sorsukat – lásd a demokrácia definícióját. Ezzel csupán három gond van. Nem egy látható, tapintható ellenséggel állnak szemben, hanem egy alattomosan pusztító vírussal, melyről még most is aggasztóan keveset tudunk. Az állam, amelynek vezetése hozzájuk hasonló egyszerű halandókból áll, nem ellenük dolgozik, hanem értük. És a harmadik, talán legnagyobb gond: nemcsak saját sorsukat, hanem másokét is befolyásolhatják, amikor maszk nélkül ordibálnak a sűrű tömegben. Amikor azt látom, hogy fiatalok, akik egyébként a tudomány és technológia csúcsteljesítményének termékeit használják nap mint nap, olyan hajmeresztő butaságokban tudnak hinni, amitől egy középkori ember a hasát fogná nevettében, felteszem a kérdést, vajon mennyit fejlődtünk a századok során? Az új tüntetéshullámot úgy néztem, mint egy katasztrófafilmet, annak is az utolsó harmadát. A szabad polgárok a demokrácia jegyében utcára vonulnak otthonaik relatív biztonságából, aztán napokon belül kitör a negyedik hullám. És még szigorúbb korlátozások jönnek…
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
