Elapadt a hazai burgonyakészlet – lapszemle

Újra napirenden van vasúti mellékvonalak bezárása – írja a Népszava. A lap azt írja: a kis forgalmú vonalszakaszok megszüntetésének előkészítését jelzi az is, hogy Fónagy János államtitkár irányításával már javában tart a párhuzamosságokat csökkenteni hivatott egységes országos vasúti és buszmenetrend létrehozása.

A Magyar Idők szerint kedvező hatása volt az állami vállalatoknál – többek között a postánál, a MÁV-nál, a Volánnál, valamint az állami víziközmű-szolgáltatóknál – a 2017-ben megkötött, eddig átlagosan 25 százalékos emelést tartalmazó bérmegállapodásnak. A cikk hozzáteszi: az egyezség szerint idén átlagosan 5 százalékos további keresetnöveléssel számolhatnak a dolgozók.

Hírdetés

Elapadt a hazai burgonyakészlet – írja a Világgazdaság. A lap kiemeli, hogy a folyamatosan csökkenő vetésterület, valamint az alacsony tárolókapacitás miatt általában csak január végéig, február közepéig tart ki a magyarországi burgonyatermés és az alacsony hozamok miatt is már most az importáru foglalja el a piacot.

A héten publikálják a tech-cégek, köztük az Apple vagy a Facebook, a negyedik negyedéves számaikat – írja a Portfolio. A legfrissebb elemzői értékelés szerint közel 84 milliárd dolláros bevétele lehetett a negyedik negyedévben az Apple-nek. A cikk hozzáteszi: bár 2018 az adatkezelési botrányokról szólt a Facebooknál, ennek ellenére arra számítanak az elemzők, hogy a negyedik negyedév lehetett a Facebook történetének legerősebb negyedéve.

A béren kívüli juttatások kormányzati visszavágása körüli zavar elérte a faiparban dolgozókat is – írja a Népszava. A lap hozzáteszi: a nézetkülönbségek miatt több társaságnál is nagy a tanácstalanság.

A Magyar Idők azt írja: drágították az ingatlanokat az előre hozott vásárlások. A lap idézi Balogh Lászlót, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki szerint a 2018 harmadik negyedévében bekövetkezett áremelkedésben szerepe lehet annak, hogy sokan a jegybank tavaly októberben életbe lépő lakáshitel-szigorítása miatt igyekeztek előre hozni a lakásvásárlást.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »