Az egyetlen olyan értelmes lény vagyunk a Földön, amely képes önmagára reflektálni, sőt a képzelete, így a tudomány és a művészet által formálni a világot, a mindent magában rejtő „semmiből” teremteni – fogalmaz Lázár Balázs.
magyar iroszovetseg
„Hosszú volt ez a tél, a karantén, zárva a szív még. / Zord pandémia nyomja az embert, maszkja a bánat” – írja Fáj a tavasz című versében, melyet Radnóti tiszteletére címzett, Lázár Balázs. A költemény a Karantén(y)ek című, az Orpheusz Kiadó által az idén közrebocsátott könyvben jelent meg. Lázár Balázsnak tett föl kérdéseket a Gondola.
– Mester, „Nézz fel az égre, s hidd a csodát, mely körbeölel, s tudd, / megvan a természet nélküled is, észre se venne, / bármikor elbúcsúznál közben, rossz Sapiense!” – írja Ön a Hatodik ekloga című versében. Miért hisszük mégis, hogy noha a természet meglenne nélkülünk, igenis van személyes dolgunk, amelyet hozzá kell tennünk a világ Isten általi teremtéséhez?
– Eklogákat írtam a Covid világjárvány idején, a klasszikus formát, a hexametert éreztem érvényesnek, biztos támpontnak e láthatatlan, „tüskéspofájú” gyilkos lénytől szétcsúszó világban, mint ahogy annak idején Radnóti Miklós is ezt a kötött formát választotta az összeomlás felé száguldó Európában, saját sorstragédiája felé haladva, ezért is a ráutalás.
Az egyetlen olyan értelmes lény vagyunk a Földön, amely képes önmagára reflektálni, sőt a képzelete, így a tudomány és a művészet által formálni a világot, a mindent magában rejtő „semmiből” teremteni. Azt gondolom, hogy különös felelősségünk van a teremtéstörténetben, melynek aktív alkotói, nemcsak passzív befogadói vagyunk, és az ezzel járó szabadsággal meg kell tudnunk tanulni élni s nem visszaélni vele, vagy éppen rezignáltan legyinteni. Az emberiség maholnap civilizációs szintet ugrik és bolygóközi fajjá válunk, fel kell nőni tehát ehhez a feladathoz, de egyelőre még nehezen megy közvetlen környezetünk megóvása is. Meg kellene értenünk annak az üzenetnek a lényegét, hogy Isten képmására teremtettünk. Erről is szól a Karantén(y)ek. Mert lehet-e haladóbb, szabadabb gondolat annál, hogy a változásokat is beépítve konzerváljuk, megőrizzük természeti, építészeti, szellemi, nemzeti, civilizációs értékeinket, miközben dinamikusan reagálunk a folyamatos kihívásokra?
lira
– A világtörténelem legnagyobb aljasságára, Trianonra utalva írja: „Nem bánt így el mással az álszent, vén Európa. / Ördögi terv volt, népfelség-blablával finomítva.” Miért érezte szükségét, hogy felhívja a figyelmet: a Covid-támadás épp a trianoni diktátum századik évfordulójára esett?
– Különös, jelképes, hátborzongató egybeesés, hogy a világjárvány idejére esett Trianon 100. évfordulója. Mit akar ez jelenteni? Talán mintha figyelmeztetés lenne, hogy a testi vírusok mellett a szellemi vírusok is itt keringenek közöttünk, s szellemi oltásunk csak nemzeti kultúránk és identitásunk éthosza lehet. Már az első világháború előtt, az alattomos és kártékony külső hatásoktól és belső problémáktól legyengült szellemi immunrendszerű Magyarországon terjedt észrevétlen, majd robbant be az akkori aktuális, gyilkos „blabla-vírus”. Szembe kell tehát nézni a múltunkkal, mert a jövőnk a múltban rejlik, ahogy Thuküdidész görög történetíró is mondta. Trianonnal kapcsolatban két veszélyt látok: egyik a szocializmusból örökölt elhallgatás és bagatellizálás, a másik a túlreagálás. Verseskötetemben saját hibáinkkal is számot vetve merek beszélni a mindennapjainkat máig meghatározó Trianon-problematikáról, s megoldásként a szeretet és összefogás erejét ajánlom.
– „A hazudozást / fokozzák. Kell. Különben / lehull a lepel – fogalmazza meg a Nyugat leleplezését Húsz haiku 2020. június negyedikére című gondolatsorában. Feltűnő a párhuzam a Szolzsenyicin-i gondolattal: „Az erőszakot csak hazugsággal lehet eltitkolni, a hazugságot csak erőszakkal lehet fenntartani.” Ő ezt a Keletről írta. Mi a látszat, mi a valóság ebben a nagy Közösben?
– Mintha kizökkent volna a világ, csak kapkodjuk a fejünket napról-napra a világ váratlan, elképzelhetetlennek gondolt eseményeitől. Paradigmaváltásban élünk, ahogy átérünk a XX. századból, a XXI. századba, már ha elfogadjuk, hogy a Covid-járvánnyal ért véget valójában a XX. század. E szellemi lemeztektonika mélyrétegeinek összeütközései pattannak ki ezekben a konfliktusokban, de hogy ne érthessük meg e folyamatok valódi eredőjét és célját, egy pszeudo-valóságot vizionálnak számunkra, nehogy kitörjön a káosz az éppen ránk omlani készülő civilizáció-épületben. De bármilyen mostohák és olykor nehezen értelmezhetőek is a külső körülményeink, mindenkinek van benne önálló döntési lehetősége, szabadsága, felelőssége.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
