Egyszerre két ország hőse volt George Washington magyar huszártisztje

Egyszerre két ország hőse volt George Washington magyar huszártisztje

Fabriczy Kováts Mihályról, az amerikai függetlenségi háborúban hősi halált halt, magyar huszárezredesről szóló kötetet mutattak be szombaton a történelmi személyiség szülővárosában, Karcagon.

Fabriczy Kováts Mihály azon kevés magyar huszártisztek egyike, aki hősiessége révén nemzetközileg is ismertté és elismertté vált, kultusza az Atlanti-óceán mindkét partján elevenen él – mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára a Zrínyi Kiadó gondozásában megszületett könyv bemutatóján, a karcagi városháza dísztermében.

A hős magyar huszártiszt emlékének ápolásában 1991 óta kiemelkedően fontos szerepe van a Kováts Mihály Baráti Társaság Egyesületnek – fűzte hozzá.

A kötet megjelenését Fazekas Sándor, az egyesület tiszteletbeli elnöke, a kötet helytörténeti szakmai lektora, korábbi földművelésügyi miniszter kezdeményezte – mondta. Hozzátette: munkájának, és az egyesület számos rendezvényének és kiállításának köszönhetően Kováts Mihály neve országosan is egyre ismertebbé vált.

A könyvet reprezentatív, hiánypótló kiadványnak nevezte, amely méltó emléket állít a magyarok és amerikaiak közös hősének, Fabriczy Kováts Mihálynak. A huszárezredes hűen hitvallásához, fáradhatatlanul küzdött a szabadság eszméjéért – mondta, hozzátéve: saját erejéből, kitartó munka révén sikerült felemelkednie a katonai ranglétrán. Kováts Mihályt elhivatottság és bátor elszántság jellemezte egész életében, számos csatában és seregben állt helyt kiválóan.

Arra kérte a karcagiakat, hogy a saját nemzeti értékeket, hagyományokat őrizzék meg, és mint mondta, ez a kötet erre nagyon jó példa.

Hírdetés

Fazekas Sándor, a kötet helytörténeti szakmai lektora, korábbi földművelésügyi miniszter arról beszélt, hogy értékes életút tárul fel a kötetben.

Szólt arról, hogy a kálvinista kisnemesi családból származó huszárezredes a szabadság mellett kötelezte el magát. A róla szóló kötet kétnyelvű, nemcsak a magyar, hanem az amerikai közönség számára is érthető. A könyv újszerű megvilágításban, modern felfogásban tárja az olvasók elé a „rendkívüli katona” életútját.

Barta Róbert a kötet történelmi szakmai lektora szerint a kötet a legszigorúbb szakmai kritériumoknak is megfelel. Elmondta, hogy Fabriczy Kováts Mihály a tizennyolcadik században, a területszerző háborúk, „a nagy változások” korában élt. A huszárezredes a megélt 55 évéből 39 évet huszárként, 30 évet idegen seregekben töltött. A rendkívül tehetséges katona több nyelven beszélt, ismerte a felvilágosodás képviselőinek műveit – tette hozzá.

Megemlítette, hogy az amerikai haderőknél megbecsülik, kiképzőterületet neveztek el róla és 1944-ben a floridai Jacksonville-ben egy róla elnevezett hadihajót bocsátottak vízre. Felvetette, hogy Kováts Mihályról egy magyar katonai alkulatot, objektumot is el lehetne nevezni.

Pintér Zoltán Árpád szerző felhívta a figyelmet, hogy a könyvbemutatón jelen volt a huszárezredes főorvos leszármazottja és felesége, valamint a Kováts Mihály huszárbandérium hagyományőrzői.

Kováts Mihály élete meggyőződése szerint „kicsit olyan mint a 18. századi világ »látlelete«. Épp úgy küzdött a maga igazáért, mint a korszak fegyverben álló nagyhatalmai” – mondta. Életéről csaknem négy évtizede nem jelent meg új tudományos kötet. A hazai és külföldi levéltárak jobb kutathatósága, a felbukkant új kutatási anyagok és források is indokolták egy új kiadvány megjelenését – mondta.

Isaszegi János tábornok, az idén hetven éves Zrínyi Kiadó vezetője „ünnepnek” nevezte a szombati kötetbemutatót. Szavai szerint a kiadvány egy nagyszerű katonáról, két ország szabadságharcosáról szól. „A két országból az egyik a mai napon nem ünnepel, hanem emlékezik 2001. szeptember 11-re” – fogalmazott.

Az eseményen részt vett többek mellett, Kovács Pál államtitkár, F. Kovács Sándor, fideszes országgyűlési képviselő, Szepesi Tibor Karcag polgármestere (Fidesz-KDNP), Györfi Sándor jászkun főkapitány.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Fabriczy Kováts Mihály (Karcag, 1724 – Charleston, Dél-Karolina, 1779. május 11.) osztrák császári szolgálatban állt a Hávor-huszárezredben, gróf Bercsényi László ezredében francia zsoldban harcolt, bő tíz éven át volt II. (Nagy) Frigyes porosz király szolgálatában, részt vett a lengyel arisztokrácia nemzeti autonómiáért küzdő mozgalmában, majd önként csatlakozott az amerikai Kontinentális Hadsereghez, és Kazimierz Pułaski gróf fegyvertársaként szolgálta George Washington főparancsnokot. Az „amerikai lovasság (egyik) atyja” végül 1779-ben, a charlestoni ütközetben vesztette életét. 1955 tavaszán Kováts ezredes halálának napját az Egyesült Államok szenátusa emléknappá nyilvánította. 1978. január 6-án a Szent Korona hazahozatalakor az Országházban tartott ünnepségen is megemlékeztek róla.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »