Egyszer volt, hol nem volt… Mellár Dávid2025. 09. 20., szo – 16:33
Már-már komolytalanba hajlanak A csütörtöki nyomozóklub című angol sikerregény Netflix-adaptációjának egyes jelenetei. Az A kategóriás főszereplők igyekezete dacára is csak egy harmatgyenge, unalmas haknit kapunk.
Az igazán jó krimik legfőbb ereje a feszültségkeltésben és -tartásban rejlik, amelyért általában a nyomozás során felmerülő újabb és újabb rejtélyek felbukkanása, végül pedig a felgöngyölítése felel. A műfaj legjobb darabjaiban a nyomozó, a gyanúsítottak kiléte, a bűntény helyszíne, de még a nyomozás ritmusa is megkerülhetetlen. A televíziós producerből és kvízmesterből lett regényíró, a brit Richard Osman első regénye, A csütörtöki nyomozóklub ebből a szempontból telitalálat: a történet színhelye egy kenti luxus-nyugdíjasfalu, Coopers Chase, ahol négy idős lakó – Elizabeth, Ibrahim, Ron és Joyce – minden csütörtök este régi, megoldatlan bűnügyeket vitat meg. A társaság békés hétköznapjait azonban hamarosan egy valódi gyilkosság rázza meg, így kénytelenek olyan nyomozásba fogni, amely valóban betüremkedik a mindennapjaikba. Osman regénye 2020 őszén jelent meg az Egyesült Királyságban, és gyakorlatilag azonnal bestseller lett: az első hetekben több százezer példány fogyott belőle, sőt a karácsonyi szezon egyik legsikeresebb könyve lett (az év végére minden idők egyik legjobban fogyó elsőkönyves krimije lett a szigetországban). A könyv kiadási jogait külföldre is eladták, így mintegy negyven nyelven jelent meg, köztük magyarul is, már egyből az eredeti megjelenést követő évben.
Ha abból indulunk ki, mekkora közönségsikert aratott Osman debütregénye, érthetőnek tűnik, hogy Steven Spielberg produkciós cége, az Amblin Entertainment megszerezte a megfilmesítési jogokat. A valóság azonban jóval árnyaltabb, akárcsak egy tisztességes krimiben: amikor az Amblin lecsapott a film világforgalmazási jogaira, a regény még fél évre volt a megjelenéstől, és mindezt tizenhárom rivális stúdió elől sikerült elhódítania. A rendezői székbe végül nem Ol Parker, a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba rendezője, hanem az amerikai Chris Columbus került, akinek életművében főként családi filmek, vígjátékok és könnyen befogadható kalandfilmek (Reszkessetek, betörők!; Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van; Édesek és mostohák; illetve két Harry Potter-film) sorakoznak. Bár a krimi műfaji elvárásai folyamatosan változnak – mostanában például a könnyen fogyasztható whodunit-filmek, köztük Kenneth Branagh Agatha Christie-adaptációi vagy a Tőrbe ejtve-filmek a népszerűek –, A csütörtöki nyomozóklub egyszerre klasszikus krimi, (sokakat) szórakoztató bagatell és az angol vidék társadalomkritikája, így minden adott volt ahhoz, hogy vászonra kívánkozzon.
Addigra, mire elkészült a nagynevű sztárokkal forgatott filmváltozat, Osman regényének eladásai túllépték a tízmilliós példányszámot, három folytatás is megjelent, az ötödik kötet pedig ősszel érkezik. „Óriási felelősség nehezedik rád, amikor ennyi olvasó és az egész világ várja, hogy lássa megelevenedni ezeket a szereplőket” – fogalmazott Pierce Brosnan, aki a négy nyugdíjas hobbidetektív egyikét, a hajdani munkásosztálybeli szakszervezeti vezetőt, Ront kelti életre a Netflix globális premierje előtt egy héttel néhány brit moziban is bemutatott filmben. Igaza van, hiszen nemcsak a sa-ját figurája, hanem az Oscar-díjas társai – Helen Mirren és Ben Kingsley –, valamint Celia Imrie által életre keltett karakterek egytől egyig eredetiek: a mindig kemény Elizabeth (Mirren) hidegháborús MI6-ügynök volt, Ibrahim (Kingsley) csendes pszichiáter, az egykori ápoló, Joyce (Imrie) pedig nemrég költözött a Coopers Chase-be, és látványos süteményeket készít, miközben kapcsolata az ingatlanfejlesztő lányával bonyolult. Egy Londonból érkező közrendőr, Donna De Freitas (Naomi Ackie a nagy nevek mellett is tökéletesen helytáll), hozzátesz valamit a nyomozáshoz, bár alapvetően inkább csak jópofa segítője az öregek bandájának. Elizabeth demens férje (Jonathan Pryce, akinek a szerep korlátozott lehetőségei miatt nehéz hitelesen ábrázolni a kognitív leépülést) szintén csak érdekes színfolt a történetben.
Columbus tévéfilmje megtartotta a regény gyenge, banális alaptörténetét, az idősotthon talán túlságosan sok figuráját (az adaptációban elhangzik, hogy bankár, tanár, orvos és pap is lakik ott), és a nehezen komolyan vehető, majdnem blőd hangvételt, amely inkább egy furcsa, sokszor idegesítő családi filmmé formálja az egészet – csak éppen gyermekek nélkül, hiszen a főszereplők nagyszülői korban járnak. Éppen ezért nehéz eldönteni, mi lehetett a film alkotóinak szándéka: vajon kinek készült ez a Downton Abbey-szerű, vidéki kastélyban élő brit nyugdíjasok köré épített történet?
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
